2021. április 1.

Kókuszkocka

 

 



 
Valószínűleg jó néhány olyan süti van, ami klasszikusnak számít, de én még sosem készítettem. Egészen idáig ilyen volt a kókuszkocka is, amire kábé azóta készültem, amióta 12 évvel ezelőtt elkezdtem sütögetni. Még akkor sem fogtam neki, amikor pár évvel ezelőtt végigsöpört a gasztroblogokon a kókuszkocka-őrület, igaz, a trendibb nevén lamingtonként jelent meg. (Úgy gondolom, túl nagy különbség nincs a magyar és az ausztrál változat között.)
Most, hogy ez a süti a feledés homályába merült, végre én is előhozakodtam vele! :D Bevallom, egész eddigi életemben csak egyszer ettem igazán finom kókuszkockát, ezért így elsőre mindenképp olyan receptet szerettem volna kipróbálni, amit már a hozzávalók alapján is jónak gondolok. Így jutottam el Borbás Marcsihoz, akivel kapcsolatban általában úgy érzem, hogy amit ő csinál, az nem lehet rossz. Már azzal megvett, hogy a tésztát nem vajjal, hanem zsírral készítette, amiről ugyebár tudvalévő, hogy omlósabb, porhanyósabb állagot eredményez. Nem csalódtam! Bár a sütési módon és időn azért én mégis változtattam, mert az a 190°C, ráadásul hőlégkeveréssel nem csak hallomásra tűnt soknak, de a kisült tésztát látva is egyértelmű volt. :D
A recepten nem változtattam számottevően, csupán a normál cukor helyett én nádcukrot használtam, ill. a tésztába tettem egy pici szódabikarbónát is, hogy még levegősebb legyen. Az eredmény egy tényleg finom süti lett, amit Anya is nagyon dicsért. :) Bár az a 42 darab nem kevés, de ha nem figyelünk, elég gyorsan be lehet kapkodni belőle a javát. :D Tökéletes választás vendégvárónak is. ;)

 



Hozzávalók 28x24 cm-es tepsihez:

Tésztához:
25 dkg finomítatlan nádcukor
2 tojás
6 dkg mangalicazsír
3,5 dkg folyékony méz
2 dl tej
40 dkg finomliszt
1 cs. sütőpor
½ mk. szódabikarbóna

Mázhoz:
30 dkg finomítatlan nádporcukor
4 dkg holland kakaópor
1,5 dl tej
2 ek. barna rum (elmaradhat)
15 dkg vaj

Forgatáshoz:
kb. 25 dkg kókuszreszelék

elkészítés:
  1. A cukrot a tojásokkal fehéredésig keverjük, és robotgéppel hozzádolgozzuk a mézet, valamint a zsírt.
  2. A tejjel felváltva, több részletben hozzákeverjük a sütőporral, szóbikarbónával vegyített lisztet.
  3. A sűrű tésztamasszát sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük. A sütőpapírral együtt óvatosan kivesszük a tepsiből, és tortarácsra téve hagyjuk kihűlni. Lehúzzuk róla a sütőpapírt, és 4x4 cm-es kockákra szeljük. (42 darab lesz belőle.)
  4. A mázhoz a kakaóporral vegyített cukrot lábasba szórjuk, csomómentesre keverjük a tejjel, és kis lángon, folyamatosan kevergetve összeforraljuk.
  5. Elzárjuk alatta a lángot (hozzáöntjük a rumot), és kisebb adagokban belekeverjük a puha vajat.
  6. A tésztakockákat az aljuknál két ágú villára szúrjuk, megmártjuk a még meleg öntetben, és rögtön kókuszreszelékbe forgatjuk. Tortarácsra sorakoztatva hagyjuk, hogy meghúzzon rajtuk a máz.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 35 perc

 



 

10 megjegyzés:

  1. Telitalálat ez a kékesfehér kompozíció! Nagyon hangulatos.És nagyon szerettem a kockát,és még most is szeretném!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, ha tetszik, de annak még jobban, hogy ízlett a kocka! :)

      Törlés
  2. Szia!

    Ha jól értelmezem, akkor nem habot kell keverni, csak simán összekeverni a tojásfehérjét a cukorral?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, ez nem piskóta, ezért nem kell külön felverni a fehérjét. Az egész tojásokat kell összekeverni a cukorral, majd pedig a többi hozzávalóval. A "fehéredésig keverjük" csak egy konyhai kifejezés, ugyanazt jelenti, mint a "habosra kavarjuk", "kihabosítjuk". Remélem, ízleni fogod neked is, ha elkészíted. Kellemes ünnepeket! :)

      Törlés
    2. Menet közben rájöttem, mert már volt pár ilyen keverős sütim!

      De nagyon szépen köszönöm a recit, mert valóban nagyon finom lett! Viszont volna még egy kérdésem.
      Nem lehetne a cukor mennyiségét valami mód csökkenteni? Mondjuk elhagyni a +3,5 mézet, a cukrot a felére venni, és mondjuk a másik felének egy részét pótolni mézzel? Csak, hogy a mézes mivolta megmaradjon, de a tészta mégse legyen annyira édes. (pl 12 dkg cukor, meg 8 dkg méz)

      Sajnos Én nem annyira vagyok süti sütő, inkább keltészta terén szeretek kísérletezni, ezért nem tudom, hogy vajon miként működne a tészta, ha a cukrot feleznénk? Kíváncsi vagyok a véleményedre!

      Törlés
    3. Igazából a 40 dkg liszthez nem számít soknak a 25 dkg cukor, plusz a 3,5 dkg méz. Én eleve nem is szeretem a túl édes sütiket, és ezt a Borbás Marcsitól átvett receptet tökéletesnek éreztem úgy, ahogy van. Ahogy a recept előtti szövegben is leírtam, én csak annyit változtattam rajta, hogy nem normál, hanem nádcukorral készítettem, ami eleve egészségesebb is egy fokkal. Persze mindenki a saját szájízének megfelelően beállíthatja az édességet, és ha szeretnéd, tegyél bele több mézet és kevesebb cukrot. Ha bekeverted a tésztát, kóstold meg, hogy neked elegendő-e az az édesség, amit kigondoltál, de tudd, hogy kisülve kevésbé lesz édes, mint nyersen kóstolva, tehát ennek megfelelően édesítsd. Meg ez nem egy krémes süti, tehát nincs, ami még inkább fokozná, az édességérzetet. Tehát itt magának a tésztának és a csokimáznak kell édesebbnek lennie, nem úgy, mint amikor a krém édessége dominál, és a tészta csak keretet ad hozzá, és akkor a tésztának valóban nem szabad túl édesnek lennie.
      Én egyébként nem igazán kedvelem a mézesebb ízű sütiket, mivel magát a mézet nem szeretem, ezért az eredeti receptben javasolt mézmennyiséget tettem bele, de nyugodtan csináld többel, ha neked úgy szimpatikusabb. Kísérletezd ki a saját szájízed szerint. ;) Elsőre szerintem jó az, amit te írtál: 12 dkg cukor + 8 dkg méz, vagy 10-10 dkg. És ha nem találod elég édesnek, akkor majd 2. alkalommal változtatsz rajta.
      Remélem, tudtam segíteni. :)

      Törlés
    4. Szia!

      Ma megalkottam a cukorcsökkentéssel, és egy kis + adalékkal készült sütit!

      16 dkg cukor + 6 dkg méz került a tésztába,
      2 dkg korpát tettem a 4o dkg liszthez, és még egy kis faháj,csillagánizs,gyömbér keveréket,
      mivel arra gondoltam, ha már mézes, akkor egy kis mézes fűszerkeverék tuti nem fog ártani,
      a kész tészta tetejére sütés előtt került pár szem megy, csak, hogy ne legyen egyhangú a "piskóta".

      A máznál, 2o dkg cukrot használtam, a kakaót nem mértem (mivel menet közben a mérleg eleme lemerült), de kb 3-4 dkg lehetett, habár csak 2 dkg-ot szerettem volna, mivel a cukor csökkentés miatt, nem akartam keserű irányba elvinni, viszont így is jó lett!

      Ennyi változtatással is remekül sikerült :)

      Ezért úgy döntöttem, még tovább viszem lefelé a cukor arányát, és lehet másféle lisztel is kipróbálom, mivel inzulinos cukros vagyok, és elviekben nekem ilyen sütik tiltólistásak,
      de a pékáruknál már bevált a lisztes korpával való sütés, ezért gondoltam a sütinél is alkalmazom, ezzel is picit visszafogva a hirtelen felszívódást.

      Törlés
    5. Gratulálok a jó eredményhez! :) Mézeskalácsos ízvilágú lett ezek szerint. Bár én nem kedvelem a mézeskalácsot (az ánizs nem a barátom :D), de biztos finom úgy is. Egyébként épp nemrég olvastam a méz kapcsán, hogy az inzulinosoknak azzal is vigyázniuk kell, nem mindegy mivel és hogyan fogyasztod. Esetleg nyírfacukorral is lehet, ha nem vagy rá érzékeny.
      Mi az a "lisztes korpa"? A korpát érted ez alatt? Teljes kiőrlésű tönkölyliszttel is ki lehetne próbálni szerintem, kicsit több szódabikarbónával, hogy ne legyen nehéz a tészta. Vagy a tk. tönkölyt keverve kevés fehér tönköllyel a jobb állag miatt. Minden esetre érdemes kísérletezni, az biztos. :)

      Törlés
  3. Most próbálkozok 3x választ írni a kérdésedre, de szerintem inkább levélbe fogok válaszolni! Mivel folyamatosan eltűnik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, miért tűnik el a válaszod, hiszen ezt is megkaptam...

      Törlés