2020. szeptember 7.

Parmezános kukoricafasírt







A laptopom asztalán őskáosz szerű állapotok kezdtek eluralkodni, úgyhogy egy fél napot rááldoztam, hogy rendszerezzem a doksikat. Ez persze a több év alatt elmentett recepteket is érintette, amik összevissza és kipróbálatlanul „hevertek” mindenfelé. Na jó, ez azért túlzás, mert a rendszerezést alapvetően nekem találták ki, de néha bizony én is rendetlenebb vagyok a kelleténél, és olyankor előferdül, hogy bár a megfelelő mappába pakolom a nekem tetsző reciket, de azon belül bizony ömlesztve vannak. Ember legyen a talpán, aki kimazsolázza közülük az édességeket, a főételeket és az egyéb kategóriákba tartozó ételeket. :D Hát én most valóban nekiduráltam magam, és végre minden a helyére került. „Pakolászás” közben bukkantam rá ennek a receptnek az eredetijére, amit egyébként nemrég mentettem el, és most pont jól jött. Nemigen változtattam rajta, szinte csak a fűszerezése tér el egy csöppet. Bár frissen kisülve – a fotózás miatti sietség okán – nem kóstoltam, ezért újramelegítve tudtam csak megízlelni. Jó alternatíva arra az esetre, ha zöldségfasírtra vágyunk. Én készítettem hozzá öntetet, de magában, öntet nélkül is kellemes (az eredeti receptben sem szerepel). El tudnám képzelni valamilyen zöldségből készült mártás vagy főzelék mellé is. Mivel a kukorica elég laktató, nem pont krumplifőzelék mellé ajánlanám, viszont szerintem tök- vagy cukkinifőzelékkel klassz párost alkothnának. :) …aki szereti, ugye. Mi nem, sajna. :D Akár még vega hamburgerbe is belepakolhatjuk. ;)






Hozzávalók 12 darabhoz:

30 dkg főtt kukorica vagy konzervkukorica, lecsepegtetve
5 dkg reszelt parmezán
6 dkg kukoricaliszt
1 ek. aprított metélőhagyma
1 ek. gyros fűszerkeverék
1 tk. őrölt pirospaprika
1 tk. morzsolt oregánó
½ tk. őrölt mustármag
¼ mk. csilipor

½ tk. sütőpor
1 nagy tojás
0,4 dl tej
kevés napraforgóolaj a sütéshez
aprított petrezselyemzöldje a tálaláshoz

elkészítés:
  1. Az öntethez a hozzávalókat összekeverjük, és hűtőbe tesszük, amíg a fasírtokat elkészítjük.
  2. A langyosra hűlt kukoricacsőről levágjuk a megfőtt kukoricaszemeket, és alaposan elkeverjük a többi hozzávalóval. Negyedórát állni hagyjuk.
  3. A pihentetett masszából fagylaltos kanállal halmokat teszünk a serpenyőben felhevített olajba, a tetejüket a kanál hátával kissé lenyomjuk, és a fasírtokat mindkét oldalukon 2-3 perc alatt pirosra sütjük.
  4. A kész fasírtokat konyhai papírtörlővel fedett tortarácsra szedjük, majd tálcára sorakoztatjuk, megszórjuk aprított petrezselyemzölddel, és az öntettel együtt azon melegében tálaljuk.
Tipp:
Jól illik hozzá a tejfölös vagy joghurtos öntet. Én most az alábbi hozzávalókból kevertem:
20 dkg tejföl, 1 tk. magos Dijoni mustár, 1 csapott tk. Erős Pista, kevés, currypor, garam masala, 1 tk. morzsolt oregánó, egy csipet só, 1 tk. agavé szirup vagy méz, 1 tk. extra szűz olívaolaj.






2 megjegyzés:

  1. Tök jól néz ki(pedig kukoricából készült. A tálalás is hozzáillő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Attól nyilván nem lesz csúf, hogy te nem szereted. Bár emlékeim szerint a majonézes kukoricasaláta azért nálad is nyerő. ;)

      Törlés