2020. július 7.

Növényi főzet petrezselyemből és zellerzöldből







Pár hete szinte csak levest eszünk ebédre, és ehhez elég nagy mennyiségben vásároljuk a zöldségeket. Előfordul, hogy épp kifogy a petrezselyem, és ilyenkor jól jönne valami egyéb, ízesítésre szolgáló alternatíva, ami nem leveskocka.
Egy jó háziasszony általában belefőzi a zsineggel összekötött levélzöldet a levesbe, de ha épp kifogyott a friss hozzávaló, vagy nincs otthon zöldségalaplé, akkor akár egy korábban elkészített növényi főzet is megteszi a magáét. Nem néztem utána, hogy mások is szokták-e ilyesmivel helyettesíteni a zeller- vagy a petrezselyem zöldjét, de ha nem, akkor én most ezt feltaláltam. :D A minap ui. olyan gyökeret és zellert sikerült vennem, aminek a végén még frissek voltak a levelek. Egyszerre mindet túl sok lett volna belefőzni az aznapi levesbe, ezért a megmaradt mennyiségre ki kellett találnom valamit, ami eltér a jégkockába belefagyasztott, aprított levélkés opciótól. Ehhez ui. egyrészt túl sok volt a zöldem, másrészt számomra a lefagyasztott, majd kiolvasztott petrezselyemnek van egy olyan mellékíze, amit ki nem állhatok. Mivel most szinte naponta főzök levest, úgysem tárolom hetekig a főzeteket, és így a kioldódott íz friss marad. Nem úgy, mint a friss levelek, amik állásukban hamar elfonnyadnak.
Szerintem igazán jó ízt kölcsönöz a leveseknek. :) Aki akarja, le is fagyaszthatja későbbi felhasználásig.






Hozzávalók:

zellerzöld
petrezselyemzöldje
forró víz

elkészítés:
  1. A zöldségek zöldjét levágjuk, alaposan megmossuk és lerázzuk róluk a vizet. A levélkéket lecsipkedjük a szárról.
  2. A petrezselyemből elveszünk valamennyit, és felaprítva félretesszük.
  3. A leveleket külön-külön lábasba szórjuk (de mehetnek együtt is), és leforrázzuk annyi vízzel, amennyi épp ellepi. Lefedve, kis lángon 10 percig főzzük, majd elzárjuk alattuk a lángot.
  4. A főzetekben lévő leveleket leszűrjük, és alaposan kinyomkodjuk. A félretett petrezselyemzöldet a még forró petrezselyemfőzetbe tesszük (össze is turmixolhatjuk).
  5. Mindkettőt hagyjuk langyosra hűlni, majd külön-külön befőttesüvegekbe vagy műanyag dobozokba öntjük. Lezárjuk, és hűtőbe vagy mélyhűtőbe tesszük. (Hűtőben jó 1 hétig eláll.)
  6. Levesfőzéskor vagy főzelékek, mártások készítésekor tetszés szerinti mennyiségű növényi főzetet adunk az ételhez.

Megjegyzés:
Én most 2 zellergumó zöldjét és 5-6 gyökér zöldjét használtam fel, amit 7-7 dl vízzel forráztam le.
A petrezselyemfőzethez 1 nagy marék aprított petrezselyemzöldet adtam.
Kevesebb vízzel is leforrázhatjuk, ha töményebb főzetet szeretnénk.





2 megjegyzés: