2019. július 3.

Krémsajtos-zöldséges csirkemell almás-kukoricás újburgonyával







Ez most egy olyan étel, amit az ebédidő előtt 2 órával ötlöttem ki, azt is menet közben, és a tetejébe még aznap le is fotóztam (holott a barátnőmnek futólag szent fogadalmat tettem, hogy ezt most nem), és 11:59-re már az asztalon gőzölgött az ebéd. Ez ám a nagy fegyvertény! :D
Pedig rendszerint alapos rákészülés előzi meg a blogos étkeket, mert utálom, ha kellemetlen meglepetés ér, illetve eszem ágában sincs átverni az olvasóimat, ezért evidentó, hogy csak kipróbált és finom kajákat mutatok be. Egy szó mint száz, szeretem magam bebiztosítani. :D Néha azonban „biztosító kötél” nélkül is tudok blogos ételt villantani, nem blogosat meg bármikor, csukott szemmel is. :D (Bumm… most szakadt rám az ég.)
Tiszta szerencse, hogy az alábbi készítési mód a hús kapcsán már ezerszer le lett tesztelve, és csak az ízesítés tér el valamelyest az eddigiektől. A köret viszont számomra is újdonság, még ha amúgy faék-módra egyszerű is. (Az újkrumpliért ismét Józsi bácsit illeti a köszönet.)
Talán feltűnt már sokaknak, hogy az ízlésem nem mozog valami széles skálán, és az ebben való fejlődés terén nem éppen nevezhető támogatónak az a környezet, amiben élek. :D A Kutyafül ízlése ui. hasonlóképp egysíkú. :D De azért néhanapján nem árt izgalmasabb vizekre evezni. Persze az alma köretben való felhasználása még számomra sem ismeretlen, sőt kedvenc köreteim közé tartozik néhány, vele párosított verzió. De az alább felvázolt módozatot még sosem készítettem, úgyhogy ebben a formában mégiscsak új. De hogy befejezzem a recept előtti magyarázást, gyorsan rövidre zárom annyival, hogy nekem nagyon bejött ez a köret, és bár a Kutyafül épp csak megette, a húst legalább ő is nagyon díjazta. :D
Ja, és még egy fontos infó avagy szempont: gyorsan elkészíthető. ;)






Hozzávalók 4 személyre:

Serpenyős csirkemellhez:
50 dkg csirkemellfilé
1 póréhagyma
1 zöldpaprika
1 hegyes erős paprika
6 gerezd fokhagyma
8 dkg vaj
Provence-i fűszerkeverék
őrölt fehér bors

rétesliszt
3 dl tejszín
15 dkg natúr krémsajt (Philadelphia)
1,5 dl víz

Körethez:
70 dkg újkrumpli
2 Granny Smith alma
20 dkg konzerv kukorica
8 gerezd fokhagyma
1 ek. Provence-i fűszerkeverék
1 ek. oregánó
őrölt fekete bors

méz (ízlés szerint)
6-7 ek. olívaolaj

elkészítés:

  1. A körethez az alaposan átsúrolt újburgonyát félbe- majd vastagabb szeletekre vágjuk, és sós vízben félpuhára főzzük. Leszűrjük, alaposan lecsepegtetjük és összeforgatjuk a magházától megfosztott, ugyanígy felszeletelt almával, a vékonyra szelt fokhagymával, a kukoricával, a fűszerekkel, a mézzel és az olívaolajjal.
  2. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és 180°C-ra előmelegített, hőlégkeveréses sütőben kb. 40 perc alatt pirulásig sütjük, miközben 2-3-szor átforgatjuk.
  3. Amíg a köret készül, a félbevágott filéket a hús rostjaira merőlegesen 4-5 mm vastag szeletekre vágjuk, mindkét oldalukon beszórjuk a fűszerkeverékkel, a borssal, a sóval, és réteslisztbe forgatjuk.
  4. Egy nagy serpenyőben 5 dkg vajat hevítünk, és hirtelen kisütjük rajta a húsdarabokat. Kivesszük a serpenyőből, és félretesszük.
  5. A vajat pótoljuk, rátesszük a felaprított pórét, a kis kockákra vágott paprikákat, a vékonyra szelt fokhagymát, és megdinszteljük.
  6. Felöntjük a tejszínnel, és néhány percig pároljuk. A tejszínes zöldségágyon körkörösen elrendezzük a húst, elosztjuk rajta a simára kevert krémsajtot, és összeforgatjuk.
  7. Felöntjük a vízzel, és kis lángon sűrűsödésig forraljuk. Utánasózzuk, ha szükséges, és a körettel együtt tálaljuk.












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése