2018. június 1.

Tejbegríz palacsinta ricottahabbal, földieperrel







Egy kezemen is meg tudom számolni, hányszor főztem tejbegrízt: 2-szer. :D Először poharas desszertnek készült, egy másik alkalommal – évekkel később – pedig sütemény krémje lett belőle. Csak úgy magában, azaz mint sima tejbegrízt gyerekkoromban ettem utoljára. Valahogy sosem rajongtam érte, főleg azok után, hogy előtte már találkoztam a tejberizzsel. Az bezzeg elsőre szerelem lett, úgyhogy a tejbedarának ezek után már nem volt sok esélye labdába rúgni.
A napokban valahogy mégis eszembe jutott, de megint nem azért, hogy magában egyem. :D Sőt igazából az alábbi édességet először tejberizzsel képzeltem el, mert azzal egyszer már működött, de utóbb kitaláltam, hogy miért ne sikerülhetne tejbegrízzel is. Az elképzelést tett követte, és 1 órával később már ott sorakoztak a kis grízpalacsinták a tányéron. :D Már csak fel kellett dobni valamivel, ami eperszezon lévén mi más is lehetett volna, mint földieper. :) Csak gyümölccsel azonban túl „száraznak” éreztem, ezért készítettem hozzá egy kis ricottahabot, ha már az utóbbi időben olyan klasszul egymásra találtunk, én meg a ricotta. :) Így lett kerek egész ez a kerek desszert. :D Úgy érzem, nagyon jó ötlet volt palacsintásítani a tejbegrízt. :) Egyszerű, gyorsan elkészíthető, és legalább nem kell bekapcsolni hozzá a sütőt. :)






Hozzávalók 10-12 darabhoz:

Tejbegríz palacsintához:
5 dl tej
8 dkg búzadara
10 dkg finomítatlan nádcukor
1 kis kezeletlen citrom reszelt héja
egy kis csipet só
3 dkg puha vaj
2 tojás
10 dkg finomliszt
2-3 ek. napraforgó- vagy kókuszolaj a sütéshez

Ricottahabhoz:
15 dkg krémes ricotta
1,5 dl habtejszín
4 dkg porcukor
1 dkg vaníliás porcukor
½ cs. zselatin fix por

Továbbá:
4-5 szem földieper/palacsinta
citromfű- vagy mentalevélkék

elkészítés:

  1. A tejet felforraljuk, állandó keverés mellett hozzáadjuk a búzadarát, és kis lángon, kevergetve sűrűre főzzük.
  2. Elzárjuk alatta a lángot, és belevegyítjük a cukrot, a sót, a puha vajat, valamint a citromhéjat. Langyosra hűtjük.
  3. A ricottát összekeverjük a kétféle porcukorral, majd hozzáforgatjuk a zselatin fix porral kemény habbá vert tejszínt. A habot sima csöves habzsákba töltjük és hűtőbe tesszük fél órára.
  4. A megtisztított földiepret felkarikázzuk vagy félbe-/negyedbe vágjuk, esetleg felkockázzuk és félretesszük.
  5. A grízmasszához hozzádolgozzuk a tojások sárgáját, majd felváltva beleforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét és a lisztet.
  6. A tésztából evőkanállal kis halmokat teszünk a serpenyőben felhevített olajra, a kanál hátával kb. 10 cm átmérőjű kör alakúra formázzuk, és kis-közepes lángon mindkét oldalukon pirosra sütjük a palacsintákat. Papírtörlőre szedjük és hűlni hagyjuk.
  7. A palacsintákra csigavonalban rányomjuk a habot, és elosztjuk rajta a feldarabolt epret. Citromfű- vagy mentalevélkékkel díszítve tálaljuk.
    (Ha az eper nem elég édes, közvetlenül tálalás előtt meghintjük porcukorral.)
Tipp:
Ricotta helyett mascarponét is használhatunk.
Tarkedli sütőben is készíthetjük, úgy még formásabbak lesznek.
Egyszerűbben is kivitelezhetjük, ha nem készítünk hozzá ricottahabot, és az epret közvetlenül a még meleg grízpalacsintákra halmozzuk. Porcukorral hintve tálaljuk.










4 megjegyzés:

  1. Nagyon klassz fotók egy finom desszertről. :) ...habár én most vacsorára is szívesen elfogadnám. :D

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! ♥ Ó, hát akkor pont időben vagyunk, vacsira küldöm extra adag ricottahabbal. ;)

    VálaszTörlés