2018. március 6., kedd

Almás hagymakrémleves







Sajnos nem túl sűrűn fogyasztunk levest, de amikor igen, akkor nagyon jól tud esni. :) Olyankor minimum 2 napig kitart a megfőzött mennyiség. Mivel a tartalmas leveseket részesítjük előnyben, ezért általában nem is eszünk utána második fogást, főleg, mert ezen ritka alkalmakkor kétszer is szedünk a lábasból. :D
Most olyan levest főztem, amilyet még soha, mert egyéb recept keresése közben megakadt a szemem ezen az almával ízesített hagymalevesen. Úgy éreztem, én ezt bizony szeretném, és reménykedtem benne, hogy a Kutyinyek is.

A hagymaleves nálunk abszolút nyerő, és bár almalevest nemigen szoktam főzni, azért azt is örömmel megesszük. Gondoltam, ezek ketten együtt jó párost alkothatnak, persze csak a megfelelő arányban keverve. Az eredeti recepten alig változtattam, szinte csak a víz és a balzsamecet mennyiségét vettem kevesebbre, és úgy érzem, nem is szorul több módosításra, mert így is tökéletes. Nekem kifejezetten jól esett. :) Különleges ízhatású, kissé édeskés, de mégis jól kiérezhető belőle a hagyma. A tálalásra szánt levesbetétekkel együtt alkot kerek egészet. Egyszerű, gyorsan elkészíthető, mindenkinek csak ajánlani tudom.
:)






Hozzávalók 4 személyre:

Leveshez:

1 nagy fej vöröshagyma

1 nagy alma

2 ek. vaj

4 dkg fehér tönkölybúzaliszt

8 dl víz

2,5 dl almás cider vagy félédes fehérbor

2 dl habtejszín

½ zöldségleveskocka

őrölt fehér bors



Tálaláshoz:

15 dkg kockázott, füstölt, húsos szalonna

½ alma

1 kis lila hagyma

1 kis vöröshagyma

1 púpozott ek. finomítatlan nádcukor

1 ½ ek. balzsamecet

frissen facsart citromlé

½ csokor metélőhagyma


elkészítés:


  1. A leveshez a hagymát finomra aprítjuk, a felhevített vajon megdinszteljük, majd rászórjuk a lisztet, és rövid ideig pirítjuk.
  2. Hozzáforgatjuk a meghámozott, felkockázott almát, felöntjük a vízzel, a ciderrel, beletesszük a leveskocka felét, és forrástól számítva 10 percig főzzük.
  3. Sóval, borssal ízesítjük, majd botmixerrel vagy turmixgépben krémesítjük. Hozzáöntjük a tejszínt, és épp csak összeforraljuk.
  4. A szalonnát zsiradékmentes serpenyőben megpirítjuk, majd kivesszük a zsírból és félretesszük.
  5. A tálalásra szánt hagymákat vékonyra szeljük, és megpirítjuk a visszamaradt szalonnazsíron. Rászórjuk a cukrot, 1-2 perc alatt megkaramellizáljuk, majd felöntjük az balzsamecettel, és elforraljuk a levét. Félretesszük.
  6. A fél almát héjastól apró kockákra vágjuk, megforgatjuk a citromlében, és a pirított szalonnakockákkal, a karamellizált hagymával, valamint a felaprított metélőhagymával együtt a leveshez kínáljuk.










Forrás: lecker.de


2 megjegyzés:

  1. Hmmm... de finom lehet! Nagyon kínálja magát ezeken a szép fotókon. :) Már tartom a tányérom... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Én nagyon szerettem, és remélem, te is fogod, ha megkóstolod. :)

      Törlés