2015. augusztus 26.

Pikáns göngyölt karaj füstölt sajttal töltve, hercegnő burgonyával





Ismét olyan fogást készítettem, amit az egyik kedvenc éttermünkben szoktam rendelni magamnak, amikor éppen erre a húsételre vágyom. Eredetileg szűzpecsenyéből készül, de karajból is megállja a helyét, sőt természetesen csirkemellből is elkészíthető. Rostlapon sütve az igazi, de a sütőben sütés sem rontja el. :) Szigorúan csak azoknak ajánlom, akik bírják az extra csípős ételeket. Természetesen kevesebb csípős paprikával is elkészíthető.
Én mindig hercegnő burgonyát szoktam hozzá rendelni, de nyáron bármilyen salátával, sőt csalamádéval is ehetjük.






Hozzávalók 2 személyre:

Göngyölt húshoz:
4 szelet karaj
4 tk. darált csípős paprika
10 dkg füstölt sajt reszelve
12 szelet pácolt, füstölt császárszalonna
őrölt fekete bors


Hercegnő burgonyához:
50 dkg krumpli (tisztítva mérve)
3 dkg puha vaj
2 tojássárgája
1 kis tojás (elmaradhat)
őrölt fehér bors
szerecsendió


elkészítés:
  1. Az ujjnyi vastag szelet húsokat két ív folpack alatt vékonyra kiklopfoljuk, mindkét oldalukon meghintjük kevés sóval és borssal, majd 2-2 szeletet 1-1 ív alufóliára fektetünk úgy, hogy az egyik hússzelet hosszabbik oldala kissé fedje a másik karajszeletet.
  2. Az illesztésnél húsklopfolóval egyszer-kétszer ráütünk, hogy a szeletek összetapadjanak, majd a felül lévő felüket megkenjük darált, csípős paprikával.
  3. Az így kapott nagy hússzeletek hozzánk közelebb lévő hosszabbik szélére halmozzuk a reszelt sajtot úgy, hogy jobbról és balról szabadon maradjon egy kb. 2 cm széles sáv.
  4. A szabadon maradt részt mindkét oldalról ráhajtunk a sajtra, majd az alufólia segítségével felgöngyöljük. Az alufóliát nem tekerjük rá a húsra.
  5. A húsroládokat körbetekerjük 6-6 szelet baconnel, alufóliába csomagoljuk, és kevés serpenyőben felhevített zsíron, minden oldalukon elősütjük.
  6. Pár perc elteltével lehámozzuk róluk a fóliát, megkenjük 1-1 teáskanál erős paprikával, majd a roládokat vékonyan kizsírozott tepsibe fektetjük, és 200°C-ra előmelegített sütőben vagy rostlapon kb. 30 perc alatt pirosra sütjük. Félidőben fordítunk rajtunk, hogy az aljuk is megpiruljon.
  7. A körethez a meghámozott krumplit felkockázzuk, sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük és lecsepegtetjük.
  8. A főtt krumplit még forrón áttörjük, alaposan elkeverjük a vajjal a tojássárgájával, sóval, és borssal, valamint frissen reszelt szerecsendióval ízesítjük. A krumplimasszát nagy csillagcsöves habzsákba töltjük.
  9. A krumplimasszából sorban egymás után kis halmokat nyomunk a vékonyan kivajazott vagy sütőpapírral bélelt tepsibe, és óvatosan lekenjük felvert tojással. 200°C-os sütő középső rácsára téve, kb. 20 perc alatt pirulásig sütjük. A tányérokra tett hússzeletek mellé rendezzük.












A recept a Kifőztük gasztromagazin augusztusi számában is megjelent.

2 megjegyzés:

  1. Kedvem lenne most rögtön nekiállni, de előbb elcsenek párat a tányérról! :D :v Oltári guszták ezek a tekercsek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszi! :) Amíg te csenőmanózol, addig én sütök friss adagot, és megterítek neked. :)

      Törlés