2013. augusztus 23.

Citromos-mascarponés mini jégkrémek





A minap végre átvehettem a futártól a netről rendelt cuki kis jégkrémkészítő formát. Első nekifutásra kíváncsi voltam, hogy működik a nemrég készült citromkrém jégkrémben. Nem volt kedvem viszont sokat macerálni vele, ezért olyan krémet készítettem jégkrémalapnak, amit már kipróbáltam, de pluszként megbolondítottam egy kis kandírozott citrommal. A csokinak nem volt elég ideje megdermedni, mert türelmetlenek voltunk, azonnal fel akartuk falni, ill. már majdnem alábukott a nap is, mire kipakoltam a fotózós cuccaimat, ezért nem várhattam tovább.
Mivel elég picik ezek a jégkrémek, egymás után megettük mindet.
A 3. képen a bal szélső jégkrém csokiján látható szőrszál nem képezi szerves részét a jégkrémnek, az csupán egyik cicánk „adománya”, aki épp átugrott a díszlet fölött. Ő ezzel járult hozzá az édesség élvezeti értékéhez. :D




Hozzávalók 4 mini jégkrémhez:

Jégkrémalaphoz:
10 dkg házi mascarpone
2 ek. citromkrém
1 tk. porcukor (vagy ízlés szerint)
2 ek. tejszínhab
1 ek. kandírozott citromkocka

Bevonathoz:
5 dkg étcsokoládé
0,5 dl tej

elkészítés:

  1. A mascarponét simára keverjük a citromkrémmel, a porcukorral, beletesszük a felaprított kandírozott citromot, és hozzáforgatjuk a tejszínhabot.
  2. A krémet jégkrémformákba töltjük, beleszúrjuk a jégkrémpálcikákat, és mélyhűtőbe téve megfagyasztjuk.
  3. Az összetördelt csokoládét bögrébe tesszük, felöntjük a forró tejjel, és kevergetve összeolvasztjuk a csokoládéval. (Ez a csokoládébevonat krémes, nem roppanós.)
  4. A csokimázba egymás után félig belemártjuk a jégkrémeket, majd tortarácsra téve hagyjuk megszáradni.
  5. A kész jégkrémeket zacskóba tesszük, és fogyasztásig mélyhűtőben tároljuk.





7 megjegyzés:

  1. Nagyon-nagyon guszta kis minijégkrémeket gyártottál! Azt hiszem meg tudnék enni egy-két ilyen kis finomságot. Nem akarok szőrszálhasogató lenni, de szőrtelent kérhetek? :D

    VálaszTörlés
  2. nagyon finom lehet :) jól néz ki!
    de jó, hogy ilyen gyakran posztolsz. (nekem meg csak gyűlnek a fotók...)

    VálaszTörlés
  3. Eszter, köszi, kedves vagy! :) Igen, muszáj naponta feltennem reciket, mert az utóbbi időben kicsit összegyűltek. Van úgy, hogy minden nap csinálok valami újat, máskor meg hetekig csak lustálkodom, és alig sütök-főzök. Én azért kíváncsi lennék a te receptjeidre is fotókkal együtt. ;)

    VálaszTörlés
  4. Ágica, tudod, neked bármiből küldök kóstolót kérés nélkül is. És persze szőr nélkül, bár az nálunk minden étel egyik fontos alkotóeleme szokott lenni, és különleges ízt ad. :D De a kedvedért szőrtelenítek. :D

    VálaszTörlés
  5. nálunk épp itt az egyik nagyi, így van időm egy kicsit gép elé ülni. amúgy a kicsik nem nagyon hagynak :) de már tele vagyok olyan receptekkel, amiknek a szezonja is elmúlt. azért majd posztolom... valamikor :)

    VálaszTörlés
  6. Akkor kicsit fellélegezhetsz. Nem lehet könnyű gyerekekkel az oldaladon blogolni, de ahogy láttam, nagyon jól megy neked. :) Ne törődj azzal, hogy nincs szezonja! Akinek nem tetszik, azzal nem kell foglalkozni.

    VálaszTörlés
  7. Erika, ne haragudj, de véletlenül töröltem a megjegyzésedet, úgyhogy, ha gondolod, írd le újra. Köszi!

    VálaszTörlés