2012. december 5.

Cheddar sajtos scones






Ez az érdekes nevű sós sütemény kiváló lehet reggelire vagy akár vendégvárónak is. Annyira pofonegyszerű és ripsz-ropsz elkészülő pogácsaféle, és ráadásul még finom is, hogy méltó helye lehet mindenki receptkönyvében.
Cheddar sajtot még sosem ettem, bezzeg a barátnőmnek már rengetegszer volt hozzá szerencséje, amikor Londonban élt. Azt hittem, ez valami különleges ízű sajtféle, mert hogy iszonyat drága. Ezért elsőre csak 10 dekányit vettem belőle. Rá kellett jönnöm, hogy majdnem ugyanolyan zsíros sajt, mint a trappista vagy az eidami, és nem éreztem rajta semmiféle diós ízt. Állítólag ugyanis „olyanja” kéne, hogy legyen. Az is elképzelhető persze, hogy az, amit én vettem, egy olcsóbb változat, és talán jól átvágtak vele. Mindenesetre a cheddar színre tök jól mutat ebben a sütőporos pogiban.

A scone/scones Skóciából származik, készülhet búza-, árpa- vagy akár zablisztből is. A sütőpor feltalálása előtt serpenyőben készítették, és inkább a palacsintához hasonlított. Nagy-Britanniában és Írországban melegen fogyasztják, vajjal, lekvárral, mézzel vagy tejföllel tálalják. Skóciában és Írországban a krumplipüré hozzáadásával készült scones is ismert. Az USA-ban diót, különböző bogyós gyümölcsöket is tesznek bele. Édesen is készíthető, esetenként akár máz is kerülhet rá. Tulajdonképpen bármit keverhetünk a tésztájába, úgy variáljuk, ahogy jónak látjuk, és bátran alakíthatjuk nagyobb méretűre is. Hagyományosan tea mellé kínálják.




Hozzávalók 16-18 darabhoz:

25 dkg finomliszt
10 dkg vörös cheddar sajt
5 dkg vaj
1 tk. sütőpor
1 mk. só
1-1,5 dl tej + a kenéshez

elkészítés:

  1. A sóval, sütőporral, reszelt sajttal vegyített lisztet elmorzsoljuk a felkockázott, hideg vajjal, és annyi tejet öntünk hozzá, amennyit felvesz. Lágy tésztává gyúrjuk.
  2. Lisztezett felületen ujjnyi vastagra nyújtjuk, és kb. 5 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. (A lehulló tésztát újra összegyúrjuk, kinyújtjuk és szaggatjuk.)
  3. A scnone-okat sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, a tetejüket lekenjük tejjel, és előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.
  4. Langyosra hűlve fogyasztjuk. Megkenhetjük vajjal is.
sütési hőfok: 220°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: 15-20 perc








4 megjegyzés:

  1. Szia! Mindenből annyit tettem, ami fel van tüntetve, de ragadós volt, nem tudtam nyújtani. Ennek mi lehet az oka?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Boglárka! Bocsi a késői válaszért! A lisztek nem egyformán viselkednek, szóval attól függ, milyet használsz, ezért magadnak kell kitapasztalnod, hogy az adott liszt mennyi folyadékot vesz fel. Nyugodtan tegyél hozzá máskor több lisztet, de csak kisebb adagokban, fokozatosan. Tehát a liszt-víz mennyiségét neked kell szabályoznod. A receptben megadott mennyiségek mindig csak támpont jellegűek, pár dkg-nyi eltérés sajnos előfordulhat. Remélem, nem szegte kedvedet a dolog, ésmegpróbálod újra. Érdemes. Üdv: Macskanyelv

      Törlés
  2. Szia Macskanyelv! Újra megcsináltam, és most sikerült. :) Annyi, hogy túl vékony kis köröket szaggattam, így nem lett olyan szép, mint a tiéd, de majd legközelebb vastagabbra hagyom. Az íze mennyei. :) Köszönöm a receptet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Bogi! De jó, de jó, örülök, hogy nem adtad fel! :-)Legközelebb biztos tökéletes lesz formára is. Szép napot: Macskanyelv

      Törlés