2014. március 10.

Sajttal töltött fűszeres-tejszínes csirkemelltekercs házi szélesmetélttel





Egyik első szaftos ételeim közül való ez a tekercs, a blogon is fent volt, de a fotója miatt kicsit pironkodtam, ezért most lecseréltem, és a receptet is módosítottam egy picinykét.
Amikor ezt az ételt kitaláltam, mindig rohantam az akkori munkahelyem és az otthonom között, nem volt sok időm főzni. Épp munka közben agyaltam ki ezt a receptet, mert el akartam használni a hűtőben árválkodó főzőtejszínt, ugyanakkor sietnem kellett az ebéddel, mert a Kedvesem úton volt hazafelé. Az előkészületekkel hipp-hopp megvoltam, a többi a sütő dolga volt.
Emlékszem, ekkor használtam utoljára főzőtejszínt, mert egy ismerősöm fölhomályosított arról, hogy el kellene felejtenünk a vele való főzést. Hittem neki, és bármilyen furcsa, főzés esetében is habtejszínnel dolgozom. Ezt javaslom mindenkinek, mert előbbi csak egy feljavított vacak, teli van fölösleges adalékanyagokkal, hogy úgy nézzen ki, mintha. A habtejszín viszont még mindig több eséllyel tartalmaz egészséges összetevőket még akkor is, ha a zsírtartalma nem mindig elegendő. Főzzünk tehát bátran valódi tejszínnel, nem fogunk csalódni!
A körethez magam gyúrtam a tésztát. Ez volt a 2. alkalom, hogy durumliszttel dolgoztam. Véleményem szerint könnyebben kezelhető, mint a tojásos-finomlisztes tészta, mert kevésbé ragad, valamint másik előnye, hogy azok is ehetik, akik allergiásak a tojásra.
Egyébként adhatunk rizst, krumplipürét vagy akár sült krumplit is a hús mellé.


 

Hozzávalók 4-5 személyre:

Hústekercsekhez:
2 egész csirkemellfilé (kb. 70 dkg)
20 dkg trappista vagy eidami sajt
őrölt fekete bors

1 ek. mangalicazsír

Mártáshoz:
3 dl tejszín
1 púpozott ek. mustár
1 ek. grillfűszer
1 tk. majoránna
1 tk. bazsalikom
1 tk. kakukkfű
1 mk. tárkony
½ mk. szerecsendió
1 tk. étkezési kukoricakeményítő

Szélesmetélthez:

40 dkg durumliszt
kb. 2 dl langyos víz
egy nagy csipet só + a tálaláshoz
fűszerolaj


elkészítés:

  1. A megmosott húsról leitatjuk a nedvességet, két fél filére vágjuk és lemetsszük róluk a belső filéket.
  2. A fél mellfiléket oldalt bevágjuk, széthajtjuk, és 2 ív folpack között kiklopfoljuk. A belső filéket szorosan egymás mellé fektetve, egymással kicsit fedésben klopfoljuk ki. Így egy nagyobb hússzeletet kapunk.
  3. Mindegyik hússzeletet egy-egy ív alufóliára fektetjük, mindkét oldalukon enyhén sózzuk, borsozzuk.
  4. A nagy lyukú reszelőn lereszelt sajtot a hússzeletek hozzánk közelebb lévő szélére halmozzuk úgy, hogy két oldalt szabadon hagyunk egy ujjnyi széles sávot. Ezt ráhajtjuk a töltelékre, és az alufólia segítségével szorosan feltekerjük a húst. (5 húsroládunk lesz.)
  5. A roládokat serpenyőben, kevés zsíron elősütjük, majd levesszük róluk az alufóliát, és vékonyan kizsírozott, hőálló tálba fektetjük.
  6. A mártáshoz 2,5 dl tejszínhez keverjük a mustárt és a fűszereket, felforraljuk, majd besűrítjük a 0,5 dl tejszínben simára kevert keményítővel. A mártást a húsra öntjük, és előmelegített sütőben pirulásig sütjük.
  7. A körethez a sóval vegyített lisztet összedolgozzuk egy kevés vízzel, majd fokozatosan annyi vizet adunk még hozzá, amennyit felvesz, illetve amitől formázhatóvá válik. Sima tésztává gyúrjuk, majd zacskóba csomagolva, 1 órát hűtőben pihentetjük.
  8. A tésztát 4 egyenlő részre vágjuk, gombócokká formázzuk, ellapogatjuk, és alaposan belisztezett felületen, egymás után nagy vékonyra és kör alakúra kinyújtjuk.
  9. A tészta felületét alaposan belisztezzük, jobbról és balról a kör közepéig behajtjuk, ismét meglisztezzük, majd hosszában félbehajtjuk. (A meghajtogatott tészta kb. 6 cm széles lesz.)
  10. Csíkokra vágjuk, és nyitott ujjaink között tartva a tésztát felrázzuk. Lisztezett felületre tesszük, amíg a főzővíz felforr. A metéltet bő, sós vízben kifőzzük, majd leszűrjük, és a felhevített fűszerolajra szedjük. Átforgatjuk, sózzuk még, ha szükséges, és a hús mellé tálaljuk.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 25 perc











4 megjegyzés:

  1. Ejha! Ez aztán isteni lehet! Én kérek szépen vacsorára, mert ezeket a csodás fotókat nézve igen megéheztem! ;) :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök-örülök! :) Épp az előbb indítottam útjára a vacsiadagodat, mert félre volt téve neked egy szép kövér hústekercs egy kis Ági-féle házi főtt tésztával. ;) Küldök mellé kenyeret is, mert most sült egy újabb adag. Bizony, tegnap is, ma is, mert a Kutya sokat elvitt belőle szendvicsnek. :D Választhatsz, hogy husi+tészta vagy kenyérke.

      Törlés
    2. Hogy Te milyen drága vagy! :D Köszönöm szépen! Azt hiszem most a tésztára szavazok, a kenyérke meg jó lesz holnap reggelire. ...hmmm de finom lesz! :) ♥

      Törlés
    3. Hihihi.... :D Volt egy tippem, hogy ez lesz a sorrend.

      Törlés