Csokoládés sablé Viennois

Általában nem rajongok azokért a kis kekszekért, amiket a kávézókban a kávé mellé kínálnak, mert vagy lejárt a szavatosságuk, vagy csak épp olyan fajták, amik nem a kedvenceim. Ez persze nem azt jelenti, hogy sosem ettem még olyat, ami ne lett volna finom. Persze már nem emlékszem rá, hol ért olyan szerencse, hogy a kis kekszike ízlett, de az biztos, hogy javarészt külföldön, főleg Ausztriában történt, és olyankor mindig teljes volt a kávézás élménye. Rendszerint megfogalmazódott bennem, milyen klassz lenne, ha az itthoni feketém mellé is valami hasonlót ropogtathatnék.
Amikor tavaly megvettem a Szakácsok Könyvét, és lapozgatás közben egymás után többféle aprósüti is szembejött velem, tudtam, hogy most már semmi sem állhat az itthoni perfekt kávézás útjába. :D Ehhez képest még csak most jutottam el odáig, hogy valóban nekiálljak az egyik sütinek. Érdekes módon nem arra a kekszre esett a választásom, amivel tavaly óta a néhány közül a leginkább szemeztem, hanem nagy hirtelen egy csokis mellett tettem le a voksomat. Persze rögtön bolondítottam is rajta egy kicsit, ui. eredetileg nincs benne vaníliakivonat, és tortadarába/kristálycukorba sem kell megforgatni. Szerintem azonban nem rontotta el, sőt. :)

A tészta összeállítása nagyon egyszerű és gyors, ha az ember lányának van megfelelő robotgépe, ellenkező esetben azonban egy picit lehet azért vele ügyetlenkedni. Így jártam én is, ui. csak a botmixeremhez tartozó késes mixert használhattam volna. Ez pedig, lássuk be, alkalmatlan a vaj felhabosítására, arra meg pláne, hogy még a kakaós liszttel is homogénre kavarja. A botmixer habverő része még csak-csak szuperál, de a nagyobb adag tésztával nem bánik jól, és azt kockáztatjuk, hogy a habverő kitörik. Így aztán a tésztát egy jó magas falú edénybe kanalaztam, több részletben dolgoztam össze a kakaós liszttel, majd pedig jött a jó öreg fakanál. :D És láss csodát, a tészta klasszul összeállt, és a bénázással együtt sem tartott túl sokáig a művelet. Nem beszélve arról, hogy ez az omlós korongocska tökéletes kísérője lett a délutáni kávémnak még akkor is, ha egyáltalán nem hasonlít a könyvben látottra. :D

Hozzávalók 40 darabhoz:

26 dkg finomliszt
3 dkg keserű kakaópor
25 dkg vaj
10 dkg porcukor
½ tk. vaníliakivonat
1 nagy tojás fehérje (40 g)
2 csipet só
3 ek. tortadara
3 ek. nádcukor

elkészítés:

1. A felkockázott, lágy vajat robotgéppel felhabosítjuk, hozzáadjuk a porcukrot, a sót, a tojásfehérjét, és magas fokozaton 1 perc alatt habosra kavarjuk.
2. Beletesszük a kakaóporral összeszitált lisztet, és robotgéppel homogén masszává dolgozzuk. A tésztát folpackba csomagoljuk, és hűtőben pihentetjük addig, amíg meg nem szilárdul.
3. A lehűtött tésztát 2 részre osztjuk, mindkettőt gömböyűre formázzuk, majd sütőpapíron, 4 cm átmérőjű, 20 cm hosszú hengereket készítünk belőlük.
4. Az egyiket nádcukorba, a másikat tortadarába forgatjuk, majd sütőpapírba csomagolva, újra hűtőbe tesszük, hogy megdermedjenek.
5. A tésztahengereket 1 cm vastag szeletekre vágjuk, sütőpapírral bélelt tepsire rendezzük, és előmelegített sütőben készre sütjük. Rácsra szedve hagyjuk kihűlni.

sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 15 perc

Tipp:

• A tésztamasszát nyomózsákba töltve, tetszés szerinti formájúra alakíthatjuk.
• Meghinthetjük porcukorral, vagy az egyik felüket megmárthatjuk olvasztott csokoládéban.

Megjegyzés:
A nyers tészta néhány napig hűtőben is eláll.

 

A recept a Kifőztük gasztromagazin novemberi számában is megjelent.

Forrás: Szakácsok könyve

Mexikói csirke egytál

Ezt a receptet az egyik fűszeres zacskón olvastam, és gondoltam, kipróbálom. Jól tettem, mert nagyon ízlett, pedig az éppen csak megpárolt kaliforniai paprika egyébként nem a kedvencem. A recepten első alkalommal szinte semmit sem változtattam, csak kukoricából tettem bele kevesebbet, azaz egy egész doboz helyett csak fél adagot használtam. Egy másik alkalommal már magam készítettem hozzá a fűszerkeveréket, ami szerencsére igen hasonlóra sikeredett. :)
Eredetileg tortillát ajánlottak mellé, de én úgy éreztem, jó lesz naannal is, úgy is ezer éve ki akartam már próbálni az indiaiak lepénykenyerét. Olyan jó vasárnapi ebéd kerekedett belőle, hogy biztos nem utoljára készítettem. És nem utolsósorban a színes étel mindig szemet gyönyörködtető látványt nyújt. :)

 

Hozzávalók 4 személyre:

1 egész (kb. 50 dkg) csirkemellfilé
10-10 dkg piros, zöld és sárga húsú kaliforniai paprika
5 dkg póréhagyma vagy vöröshagyma
2 ek. paradicsompehely
1 tk. oregánó
1 csapott tk. koriandermag
1 csapott tk. őrölt kömény
1 mk. csilipehely
őrölt fekete bors
só
0,5 dl olívaolaj
20 dkg konzerv kukorica
1 doboz konzerv vörösbab
személyenként 2 db naan kenyér a tálaláshoz

elkészítés:

1. A páchoz a fűszereket a só kivételével kávédarálóban megőröljük vagy mozsárban összetörjük, tálba szórjuk és elkeverjük az olívaolajjal.
2. A csirkemellet szeletekre vágjuk, rostjaira merőlegesen felcsíkozzuk, majd alaposan összeforgatjuk a fűszerolajos páccal. Lefedjük, és fél órára hűtőbe tesszük.
3. A megmosott, magházuktól megfosztott paprikákat vékonyra szeljük. A külső héjától megtisztított pórét felkarikázzuk. A babot és a kukoricát szűrőtálba öntve alaposan lecsepegtetjük.
4. A bepácolt húst felhevített serpenyőben fehéredésig sütjük, majd hozzáadjuk a paprikát, a pórét, és fedő alatt, egyszer megkeverve, 2-3 percig pároljuk.
5. Beleforgatjuk a kukoricát, a babot, a póréhagymát, megsózzuk és összemelegítjük.
6. A kész egytálételt négyfelé osztjuk, és naan kenyérrel együtt tálaljuk, vagy tortillába tekerve kínáljuk.

Tipp:
A házilag elkészített fűszerkeverék helyett 3 ek. boltban kapható mexikói gyorspácot is használhatunk.

IV. Béke-sztúpa, Rezi vár, Festetics-kastély

Zalaszántó – Béke-sztúpa:

A délkelet felé néző, 30 m magas, 24 m széles építmény a 316 méter magas Kovácsi-hegyen, a Világosvár nevű helyen áll. Ez Európa egyik legnagyobb sztúpája. 1992-ben azért épült, hogy hozzájáruljon a világbékéhez. Személyesen a 14. Dalai Láma, Tendzin Gyaco avatta fel. A béke, a boldogság és a megvilágosodás jelképe. A belsejében Buddha tanításai, ereklyéi (pl. földi maradványának néhány darabja, díszes tartóban lévő apró csontszilánkok) és egy 24 m-es életfa található. A szentély belsejébe nem lehet bejutni, zárt építmény, két szerzetes vigyázza. A hegynek ezt a részét, amin a sztúpa áll, az Emberi Jogok Parkjának nevezik.
A csúcsában látható Buddha szobor Dél-Koreából származik. A sztúpa Buddha szellemét, ugyanakkor bölcsességét, minden élőlényhez fűződő együttérzését és szeretetét is jelképezi.
A szentély a magyarországi Buddhista Béke-Sztúpa Alapítvány elnökének,Tiszteletreméltó Bop Jon (Sunim) koreai buddhista szerzetesnek a kezdeményezésére jött létre, amihez a tibeti buddhista szerzetesek jelentős segítséget nyújtottak.

Az utolsó napra szánt útitervünkben eredetileg nem szerepelt a sztúpa megtekintése, mivel így is annyi látnivalót gyűjtöttem össze, hogy ez már nem fért volna bele. Mivel azonban menet közben úgy döntöttünk, hogy Tátika várát mégsem másszuk meg, ezért ez a szentély került a helyére. Szerintem jól döntöttünk. Szép, erdei út vezetett a sztúpához, majd pedig annak rendje és módja szerint lentről felfelé haladva végigsétáltunk a falai mentén, miközben a világbékére koncentráltunk, ill. mi a Kutyafüllel arra is, hogy az ember ne szennyezze tovább ezt a csodálatos bolygót, és ne bántsa az állatokat sem. A csúcsán pedig füstölőt gyújtottunk, majd pedig az ajándékboltos vásárlást mellőzve tovább indultunk Rezi felé.

Rezi vár:
Rezi település határában a Keszthelyi-fennsík egyik 427 méter magas sziklaormának kiugró részén áll Rezi várának néhány romos fala. Ez ma a Keszthely-vidék egyik legősibb történelmi emléke. A várat a Meleg-hegy északi részén lévő dolomitsziklára építették a 13-14. században. Mára csak a lakótorony keleti, a vár keleti és nyugati fala, néhány ablak és dongaboltozat nyomai maradtak hírmondónak. Megtalálhatjuk a vizesárok maradványait is. A hosszan elnyújtott, szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos hegyi vár falainak vastagsága 120-180 cm, magasságuk 8-10 m. A várat az utóbbi években bővítették.
A távolban szépen kirajzolódik Zalaszántó, Várvölgy és a szomszédos Tátika vára, és állítólag a sümegi vár is látható tiszta időben.

úton a vár felé

a parkoló

a 300 m-es meredekebb útszakasz

A várromhoz vivő, gyalogosan is kényelmesen járható úthoz makadámút vezet, és innen kocsival lehet feljutni a parkolóig. Érdekes, de a makadámút végén egy nem túl jól látható tábla jelezte, hogy a hely természetvédelmi terület, és felhajtani tilos, ezért mi becsületes állampolgárokhoz méltón itt parkoltuk le az autót, tekintve, hogy előttünk is így tett valaki. Aztán a hitünk szerint nem annyira becsületes állampolgárok egyre-másra húztak el mellettünk autóval. Ekkor megfogalmazódott bennem, hogy jó hülyék vagyunk, hogy gyalog megyünk oda, ahova kocsival is lehet. Fent pedig kiderült, hogy a nem annyira becsületesnek hitt állampolgárokkal végül is nincs semmi baj, mert fent rendes parkoló van, vagy legalábbis olyan, ami egy hegyen rendesnek számíthat. Persze a kb. 40 perces sétától senki sem lesz beteg, hiszen a jó levegőn tán csak nem árt egy kis gyaloglás.
Úgy sütött a nap, hogy az őszi szerkóban alaposan leizzadtunk mindketten, és picit morcosabban meneteltünk, miközben arra gondoltunk, hogy „na, ide soha többet...!”. Szóval ez a kis séta a kedvünket egy picit elvette, mert ahhoz képest sokat kellett gyalogolni, mint amit a vár látványban nyújtani tudott. De a látkép miatt mégiscsak megéri ide feljönni, és ha kocsival tesszük meg az út legnagyobb részét, akkor az a 300 m-es meredekebb szakasz tényleg smafu.
A parkolóban ui. valóban le kell tenni a kocsit annak is, aki elég okos volt ahhoz, hogy nem gyalog ment fel odáig. Innen még 300 m-t csak lábon lehet megtenni egy viszonylag meredek és köves úton. Aztán még egy kis séta az erdőben, és máris elénk tárul egy fákkal körülvett füves terület telis-tele padokkal, asztalokkal, bográcsozó hellyel. Mondjuk nekem tuti nem igazán lenne kedvem odáig felcipelni a bográcsot. :D Ezen a parkon átsétálva már el is érjük a várromot, ami tényleg csak 3 falból áll, ill. a későbbiekben hozzáépített részből.
A kilátás itt is szép, a távolban a Béke-sztúpa fehérlik, de ennél többet sajnos nem tud nyújtani a hely, hacsak nem akarjuk felfedezni az egyéb turistaútvonalakat – mert túrázni azt lehet.

Így nézhetett ki egykor a vár.

Reziben egyébként dino- és kalandpark van, de ez bennünket nem hozott lázba.

Keszthely:
Az oda-vissza gyalogút fáradalmait a kocsiban pihentük ki Keszthelyre menet. A városban ezúttal nem akartunk már sétálni, mert úgy gondoltuk, a Festetics-kastély megtekintése éppen elég időt vesz majd igénybe, és 4 órakor már hazafelé akartuk venni az irányt.

Festetics-kastély (Helikon kastélymúzeum):

 

Ottjártunkkor láttuk, hogy komoly felújítási munkálatok folynak. Szerencsére a kastély ugyanúgy látogatható most is. Végigjártuk a termeket, azaz a Főúri életforma nevű állandó kiállítást, a Helikon könyvtárat, és sajnos a keleti szárnyra is befizettünk, ami kimerült a tükörterem és pl. színészek és esküvői násznép elszállásolására is alkalmas szobák bemutatásában. Ez az utóbbi elég érdektelen látvány, nem is értem, miért kérnek érte plusz 500 Ft-ot. Attól pedig igencsak nagyot néztünk, hogy ha mindezt még le is akarnánk fotózni, azért külön 1500 Ft-ot gombolnának le. Kösz, inkább nem fényképezek, tök jó fotók vannak a neten!

Természetesen időszakos kiállítások is megtekinthetők a kastélyban, de az állandó kiállítások közül számunkra a park jobb oldalában lévő hintókiállítás tűnt a legérdekesebbnek. Jócskán elidőztünk itt a különböző évszázadok szállítóeszközeit szemlélve, és megállapítottuk, hogy a szekerek és hintók korában nyilván soványabbak voltak az emberek. :D

Idő hiányában most nem tettünk sétát a parkban, és a Pálmaházat sem néztük meg, ill. a Vadászati kiállítást is mellőztük, de azt csak azért, mert nem akartunk belefutni a sok kitömött állattrófeába. A Történelmi modellvasút kiállításról is lemaradtunk, nem beszélve az időszaki kiállításokról, mivel nagyon elszalad már az idő.

A kastélyban működő kávézóba eredetileg be akartunk ülni, de az árakat látva és korgó gyomrunkat hallva jobbnak láttuk, ha a hazaút előtt inkább keresünk egy éttermet.

Keszthely déli részén, a Helikon strand mellett található Halászcsárdában fogyasztottuk el korai vacsoránkat, és közben cigányzenekar húzta a fülünkbe a talp alá valót. :D Ez az étterem sem lett a szívünk csücske, pedig a kiszolgálás korrekt, az ételek pedig rendben voltak. Sebaj, itt legalább közelről láthattuk a párába vesző Balatont.

A hazaúton azon mosolyogtunk, hogy direkt Sárvár miatt jöttünk el erre a vidékre, mégsem mutattuk be a fürdőruháinkat az itteni fürdővíznek. Valahogy nem volt kedvünk órákig áztatni magunkat a gyógyvízben, nehogy lemaradjunk a Balaton-felvidék nyújtotta egyéb örömökről. Néhány betervezett látnivalóra sajnos nem jutott időnk, de legalább lesz mit nézni, ha legközelebb erre járunk. Márpedig tuti, hogy megyünk mi még oda, mert beleszerettünk a tájba.

Összegezve: ezt a pár napot még sokáig fogjuk emlegetni, annyira jól sikerült. Az idő is végig példaértékűen kellemes és napsütéses volt. Régen éreztük magunkat ilyen jól, és totálisan leengedtünk. :)

Természetesen sok egyéb látnivaló is van a környéken, de ezekre már nem jutott időnk. Majd legközelebb, mert az biztos, hogy nem utoljára jártunk ezen a vidéken. :)

Egyéb látnivalók:
Balatoni tanúhegyek
Tátika vár vagy itt
Somlói vár vagy itt
Hévíz
Sárvár:

• Nádasdy vár vagy itt
• Arborétum
• Gyógyfürdő
• Kalandpark

A türkizkék színnel jelzett linkekre kattintva (beleértve a városneveket is) bővebb információt olvashattok az adott látnivalóról, sőt igazából főleg így juthattok el a tudnivalókhoz. ;)

 
Forrás: internet