2014. május 5.

Rozmaringos zöldségsaláta túrógolyóval





Úgy volt, hogy egy ideig nem teszek fel recepteket a blogra, mert a lakásfelújítás miatt a konyhám gyakorlatilag nem létezik. Persze nem maradunk étel nélkül, hiszen az albérletben is van főzésre alkalmas helyiség, csak épp semmi nem áll kézre, és hiányoznak a jól megszokott edényeim, nem beszélve az egyéb fotózási kellékekről. Utóbbi miatt újra is kellett fényképezni a salit. Annak ellenére azonban, hogy most kicsit felborult az életünk, mégis beneveztem a VKF!-re, ami ezúttal Zöld Múzsa blogján zajlik. Eredetileg is szándékomban állt részt venni a játékban, de aztán mégse mertem jelentkezni, tudván, hogy a blogoláshoz valószínűleg nem lesznek megfelelőek a körülmények. Colette azonban az előző játékra készült rizslepényeim kapcsán olyan kedvesen hívott a 63. VKF!-re, hogy úgy éreztem, nem mondhatok neki nemet.
A téma most a saláta, megkötések pedig nincsenek. Mindkét tényező kapóra jött, hiszen a salátaevés egyrészt most amúgy is elsőbbséget élvez nálunk az 1000-szer elkezdett, majd újfent elhalasztott, de most már égető szükségűvé vált fogyókúránk miatt. Másrészt pedig direkt jó, hogy komolyabb szabályok híján bármi mehet a saliba, mindegy, hogy zöldség vagy gyümölcs, vagy akár egyszerre mindkettő, ill. hideg vagy meleg, stb. Sajnos a kreativitás jelenleg nem a sütés-főzésben mutatkozik meg nálam, hanem inkább a lakással kapcsolatos ilyen-olyan tervezések kapcsán, így aztán ez a saláta sem a hozzávalókat tekintve, sem az elkészítés módjában, sem pedig nevében nem lett valami fantáziadús. Csak egy dolognak örülhetek vele kapcsolatban, mégpedig annak, hogy a Kutyafül jóízűen megette, és azt mondta, hogy kellemesen édes-savanyú, valamint annak, hogy most először kerültem közelebbi kapcsolatba a friss gombával, de még mindig csak az elkészítés erejéig.
Ezt a salátát önmagában is ehetjük, de grillezett vagy akár rántott húsok és halak körete is lehet. Fogyókúrázóknak ideális eledel.






Hozzávalók 2-4 személyre:

Salátához:
30 dkg piros kaliforniai paprika (lehet vegyesen zöld és sárga is)
10 dkg koktélparadicsom
10 dkg fehér csiperkegomba
15 dkg cukkini
2 nagy gerezd fokhagyma
1 rozmaring ágacska
3 ek. paradicsomlé
1 ek. olívaolaj

őrölt fehér bors
1 mk. nyírfacukor (elmaradhat)

Túrógolyókhoz:

25 dkg túró


Tálaláshoz:
3 szelet kenyér

elkészítés:

  1. A cukkinit hosszában félbevágjuk, felszeleteljük, és felhevített olívaolajon 1-2 percig pároljuk.
  2. A paradicsom kivételével hozzáadjuk a falatnyi darabokra szelt paprikát, a szeletelt gombát és fokhagymát, valamint a letépkedett rozmaringlevélkéket. Néhányszor megkeverve, 5 perc alatt átsütjük. Sóval, borssal fűszerezzük.
  3. Hozzáadjuk a paradicsomdarabokat, a paradicsomlevet, és 1 perc alatt készre pároljuk. Ha szükséges, még sózzuk és/vagy borsozzuk. Ha túl savanyúnak érezzük, kevés nyírfacukorral ízesíthetjük.
  4. Az áttört túrót megsózzuk, kis golyókat formázunk belőle, és elosztjuk a salátában. Pirított kenyérszeleteket kínálunk hozzá.










4 megjegyzés:

  1. Imádom az ilyen "mediterrán típusú" salátákat (is). :D Nagyon jól kigondoltad! Ebből én is szívesen falatoznék! ...azok a túrógolyók is nagyon guszták! Egyszerű, de nagyszerű eledel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, de aranyos vagy, köszönöm! :) Bevallom, nagyon sokat agyaltam, mi legyen a sali, mert ismersz, nem nagyon szeretem, sőt a Kutya se eszik meg mindenféle zöldet, úgyhogy meg volt kötve a kezem. A poén az, hogy azóta 3. alkalommal is megcsináltam, mert annyira ízlett neki. :)

      Törlés
  2. Tudod-e, hogy a rizslepény azóta nálam rendszeresen fut... és most ez a sali is felkerült a készítendők listájára. Nagyon köszi, hogy részt vettél a saláta fordulóba és nézz be hozzám az összefoglalóra, biztosan találsz kedvenceket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, ezzel most megleptél kedves Colette, és nagyon örülök neki, hogy megszeretted a rizslepényt! :) Az meg szintén jó hír, hogy a saláta is tetszik, hiszen ezen a téren nincs gyakorlatom. Köszönöm a játékot, és már meg is lestem az összefoglalót. Nagyon színes és érdekes lett. :)

      Törlés