2014. október 22.

Gombás-szalonnás tészta





Olyan szép gombát lehetett kapni a zöldségesnél, hogy nem bírtam ott hagyni, és úgy éreztem, a Kutyafül örülne, ha a hosszúra nyúlt munkanap után olyan étellel lepném meg, amit nagyon szeret. Hozzá is fogtam a tésztagyúrásnak, és nem sokkal később már ki is főtt a házi szélesmetélt. A gombát pedig egy kis szalonnával és hagymával felturbózva, tejszínesen készítettem el. Nagy volt az öröm, amikor ezt tálaltam vacsorára. :)




Hozzávalók 3-4 személyre:

egy adag házi készítésű szélesmetélt
40 dkg csiperkegomba (lehetőleg kisebb fejek)
15 dkg füstölt császárszalonna (húsosabb fajta)
1 fej vöröshagyma
2 ek. mangalicazsír
őrölt fehér bors

3,5 dl víz
2,5 dl tejszín
1 ek. étkezési keményítő

elkészítés:
  1. A megtisztított gombát félbevágjuk vagy negyedeljük, és vékony szeletekre vágjuk.
  2. A szalonnát felcsíkozzuk, 1 evőkanál zsíron kissé megpirítjuk, majd rátesszük a nagyon vékonyra szelt hagymát és megdinszteljük.
  3. Hozzáadjuk a gombát, 2-3 percig sütjük, majd sózzuk, borsozzuk és felengedjük a vízzel. Addig főzzük, amíg a levét majdnem teljesen elfövi.
  4. Rászórjuk a keményítőt, alaposan összekeverjük, majd hozzáöntjük a tejszínt, és besűrítjük az ételt.
  5. A kész házi tésztát lobogó, sós vízben kifőzzük, majd leszűrjük, és meleg vízzel átmossuk. 1 evőkanál mangalicazsíron megfuttatjuk, majd összekeverjük a gombás-szalonnás mártással, és tálaljuk.






8 megjegyzés:

  1. Hű! Ebből rögtön két adagot szeretnék kérni! :D Már ha van még, mert nem szeretnénk Kutyfül elől elenni a finom estebédet. ;) ...kár, hogy nem csíped a gombát, pedig nagyon finomakat tudsz belőle főzni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencséd van, sokat főztem. :D Rengeteg időnk van még ebédig, úgyhogy gondosan becsomagolom hőtartó dobozba, ellátom ernyővel, hogy ne ázzon-fázzon, amíg odaér.
      Köszönöm, olyan jól esik, hogy dicséred a gombás kajáimat, hiszen nem könnyű úgy jót főzni belőle, hogy éppen én nem kedvelem. Érdekesen adom elő a kóstolást. :D

      Törlés
  2. Az utóbbi egy hónapban minden hétvégén valami gombás kaja volt (rá vagyunk kattanva rendesen :D). Ez a tészta is igen kívánatos, felvéve a listára. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűha, akkor nálatok tényleg sok gomba fogy. Nálunk elég ritka vendég, mert a Párom is hamar megunja, de ma ennek ellenére megint gombát készítek, mert még maradt a múltkori vásárlásból. Remélem, az is tetszetni fog majd neked. :) De egyelőre annak örülök, hogy ezt a tésztaételemet csábítónak találod. Köszönöm! :)

      Törlés
  3. Én is nagyon szeretem a gombás ételeket. Most csak párolva ettem, a diéta miatt. Ezzel a tésztával most kifogtál rajtam...megkívántam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bárcsak én is szeretném! Örülök, ha te jóban vagy vele. :)
      Ne is mondd, én is szenvedek a diétától, folyton olyan kajákat kívánok, amiket most nem kéne ennem. :D

      Törlés
  4. Nagyon jól néz ki! Én is örültem volna egy ilyen vacsorának! :)

    VálaszTörlés