2013. május 18.

Mentaszörp







Most először van saját mentám, szerencsére erőre kapott hamar, ahogy cserépbe ültettem hetekkel ezelőtt. Most hajt világnak, és miután 1-2 levelet már felhasználtam egy desszertemhez, most kénytelen voltam valami olyat készíteni belőle, amihez jóval több menta kell. Kicsit félve fogtam hozzá, na nem a recept bonyolultsága miatt, hiszen ezt aztán pofon egyszerű elkészíteni, hanem inkább amiatt, hogy vajon hogy ízlik majd nekem, a finnyásnak ez az érdekes ízű növény. Én ui. nem vagyok odáig érte, de úgy gondoltam, szörppé lényegülve ez lesz az egyetlen módja, ahogy talán megbarátkozom vele. Nagy kő esett le a szívemről, mert ilyen formában valóban lecsúszik a torkomon, így bátran ajánlom a hasonlóan kényes gyomrúaknak. Mivel eleve kevesebb menta került az italba, így azok is bátran elkészíthetik, akik hozzám hasonlóan eddig nem szimpatizáltak vele. Aki meg amúgy is kedveli, annak eggyel több ok, hogy hűsítő itókát is készítsen belőle. Nekik javaslom, hogy 1 helyett tegyenek bele 2-3 jó maréknyi mentalevelet, hogy hangsúlyosabb legyen az íze.
Az itt megadott módon elkészített szörp tartósítószer nélkül egy hétig vagy kettőig hűtőben simán eláll. Van, aki csírátlanítja előtte az üvegeket, aztán száraz dunsztba teszi, de nekem nem volt kedvem vacakolni vele, mert reméltem, hogy hamar elfogy. Így lett. :)




Hozzávalók 2 liter szörphöz:

1 citrom
1 lime
1 nagy marék friss mentalevél
50 dkg cukor (vagy egyéb természetes édesítőszer)
2 liter víz

elkészítés:

  1. Az alaposan megmosott citromok héját lereszeljük, és a cukorral együtt lábasba tesszük. Felöntjük a vízzel, felforraljuk, majd hűlni hagyjuk.
  2. A mentaleveleket megmossuk, összetépkedjük, a langyos szirupba tesszük, és ráfacsarjuk a lime, ill. a citrom levét. 1 napra hűtőbe tesszük.
  3. Másnap kétféleképpen járhatunk el:
    a) Egy lábasba sűrű lyukú szűrőt teszünk, átöntjük rajta a szörpöt, majd tisztára mosott üvegekbe töltjük.
    b) Összeturmixoljuk az egészet, ezután leszűrjük és üvegekbe töltjük. (Én nem szűrtem le, a turmixolt levelek ui. engem nem zavartak.)
  4. Tetszés szerint hígíthatjuk csapvízzel, szódával vagy ásványvízzel, tehetünk még bele citromkarikákat, friss mentaleveleket + jeget vagy jégkását.










25 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta! :D Megyek is mentát szüretelni! ;)

    VálaszTörlés
  2. De jó, hogy mentám is van, szeretem is. Nagyon tetszik a recept, viszem is :)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Garffyka! Örülök, hogy megakadt a szemed a recepten, és remélem, meg leszel elégedve az eredménnyel, ha elkészíted!

    VálaszTörlés
  4. Köszi! :) Jó szüretelést, szörpgyártást, és egészségedre, ha elkészült! ;)

    VálaszTörlés
  5. Amint láttad elkészült a te recepted szerint a mentaitalom. Köszönet érte!

    VálaszTörlés
  6. Szia Piroska! Nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésedet a szörpike! Nem is gondoltam volna, hogy ilyen népszerű lesz. :)

    VálaszTörlés
  7. Biztos, hogy ki fogom próbálni! :) Nagyon tetszik a recept. :D

    VálaszTörlés
  8. Örülök, kedves Vöröskaktusz, remélem, ízleni fog!

    VálaszTörlés
  9. Az idén is el fogom készíteni, nekem jobban ízlett mint a bodzaszörp.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök Piroska! :) Én most nem készítek mentaszörpöt, de bodzát azt nagyon szeretnék, csak lemosta a virágport a nagy zuhé, és meg kell várni, hogy kinyíljanak a még bimbós "bodzatányérok".

      Törlés
  10. Tetszik. :) Milyen arányban érdemes higítani?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik arecept! :) Olyan arányban, ahogy neked jól esik, ez mindenkinek a saját ízlésére van bízva. :)

      Törlés
  11. Szia, azt szeretném kérdezni, hogy az a fél kg cukor nem lesz kevés 2 liter vízhez?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsolt! Amennyire emlékszem, nekünk nem volt kevés, de ha te jobban szereted édesebben, akkor tegyél bele több cukrot. :) Aki elkészítette a receptem alapján, az nem panaszkodott a cukor mennyiségére, ezért gondolom, hogy nekik is jó volt így. Szerintem próbáld ki előszörígy, és ha nem elég édes, akkor legközelebb több cukrot tegyél bele. :)

      Törlés
  12. Rendben, így teszek. Köszi a választ! :)
    Meggy szörppel kísérletezek, de második nap reggelére meg forrt. Most hozzá kevertem egy kiló cukrot a kb. 3,5 kiló meggyhez, borban reménykedek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meggyszörpöt még nem csináltam, de Apukám szokott készíteni, sőt ha jól tudom, meggybort is. Ha gondolod, szívesen leírom neked a receptjét, csak el kéne kérni tőle.

      Törlés
    2. Nagyon jól néz ki a szörp, kedvet is kaptam hozzá! :)
      Az így elkészített szörpöt mennyi ideig állnak el?

      Törlés
    3. Köszönöm, örülök, ha tetszik! :) Az az igazság, hogy nálunk nagyon hamar elfogyott, ezért nem volt esélyem megfigyelni, hogy meddig állna el. De úgy gondolom, hogy 2 hétig mindenképp. Hűvös helyen, jól lezárva kell tárolni. Ígérem, utánanézek majd tüzetesebben. ;)

      Törlés
    4. Utánanéztem a tartósításnak. Nos, mivel ez a szörp főzéses eljárással készül, ezért nem kell bele plusz tartósítószer. A még forró szörpöt csírátlanított üvegekbe töltjük és így hagyjuk kihűlni, mint a lekvárt vagy a befőttet. Így bontatlanul évekig eláll, de felbontás után már hűtőben kell tárolni. Én a lábasban hagytam kihűlni a szörpalapot, nem üvegekbe töltve csináltam, de 2 liter szörp esetén nem is tartottam fontosnak a tartósítást.
      Itt olvashatsz bővebben a szörpkészítésről:
      http://www.eztfaldfel.hu/2015/06/tenyek-es-tevhitek-szorpkeszitessel-kapcsolatban.html

      Törlés
  13. Kedves Macskanyelv! Nagyon sok mentaszörp receptet néztem , olvastam végig, és mindegyikben csak a levelet említik. A menta szárát nem lehet bele tenni a szörpbe? Köszönöm, ha válaszolsz. Üdv Kati.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kati! Nem vagyok nagy mentaszekértő, de úgy gondolom, azért nem teszik bele a szárát, mert egyrészt annak nincs mentaíze, ill. keserű lehet. Nem tudom, csak erre tippelek. Sehol nem találtam információt róla, de ha mások is csak a levelét használják, akkor nem véletlenül. ;)

      Törlés
    2. Köszönöm a gyors választ. Megkóstoltam, nem keserű a szára, de nincs olyan intenzív íze, mint a levélnek.

      Törlés
    3. Én is köszönöm az infót. :) Érdemes lenne azért utánaolvasni, hogy a szárában mi van, nehogy bajt okozzon. Sosem lehet tudni. ;)

      Törlés