2019. január 31.

Oliebollen – holland fánk







Ezt a holland eredetű fánkot hagyományosan december 26. és január 6. között készítik, úgyhogy ezzel egy kissé megcsúsztam. :D Mentségemre szóljon, hogy amikor a régi kedvenc süteményes könyvemben rátaláltam a receptjére, még nem tudtam, hogy ez így van. Bízom benne, hogy január 6. után sem számít szentségtörésnek, és a farsangi időszakban bármikor ehetjük. ;)
Sajnos a készítése közben igencsak felpaprikázódtam. Egyrészt a könyvbeli elnevezése nem egyezett a külsejével – magyarra fordításkor a rózsafánk nevet kapta, bár efölött még simán szemet hunytam. A fő problémát inkább az jelentette, hogy a tészta túl sűrű volt. Emiatt viszonylag sok időbe telt, amíg teljesen átsültek a kis labdacsok, pedig ezek elvileg gyorsan elkészülnek. Csakhogy a könyvben található receptben meglehetősen kevés folyadék szerepelt (kár, hogy a leírást ezúttal nem bíráltam fölül), és az eredetileg szaggatni való tészta állagát ez jelentősen befolyásolta: olyan zsömlécskék kerekedtek ki belőle, amik inkább sütőben történő sütésre lettek volna alkalmasak. Viszont az ízesítés pazar volt, ezért úgy döntöttem, juszt is megsütöm újra, de ezúttal a neten keresek hozzá – remélhetőleg – autentikus receptet. Több leírást is átolvastam, végül ahány ház, annyi szokás alapon, kreáltam belőle egy sajátot. :D
Aki elkészíti, annak üzenem, hogy semmiképp se hagyja ki belőle a kandírozott narancshéjat, mert imádni való lesz tőle a fánk. :)






Hozzávalók kb. 30 darabhoz:

30 dkg + 1 púpozott ek. finomliszt
4 dkg porcukor
1 cs. vaníliás cukor
½ mk. só
1 tojás
3 dkg vaj
10 dkg kandírozott narancshéj
5 dkg mazsola
½ savanykás alma finomra reszelve
1 kis kezeletlen citrom reszelt héja
2 dkg friss élesztő
2 dl író vagy tej
1 l kókuszolaj vagy más növényi olaj a sütéshez
porcukor a tálaláshoz

elkészítés:

  1. A mazsolát forró vízzel átmossuk, leitatjuk róla a nedvességet, és tálba tesszük. Hozzáadjuk a késes aprítóval finomra darált kandírozott narancshéjat, a reszelt almát, a citromhéjat, és hozzáforgatunk 1 púpozott evőkanál lisztet.
  2. A többi liszt közepében kialakított mélyedésbe morzsolt élesztőt simára keverjük 1 dkg porcukorral, 1 dl langyos íróval/tejjel, és letakarva felfuttatjuk.
  3. Beletesszük a sóval, többi porcukorral, vaníliás cukorral felvert tojást, a maradék írót, a puha vajat, és robotgép dagasztóvillájával 5 percig magas fokozaton keverjük.
  4. Hozzáadjuk a gyümölcsök keverékét, és robotgéppel további 5 percig dagasztjuk. A nokedlitészta állagú masszát letakarjuk nedves + száraz konyharuhával, és meleg helyen 1 óra alatt a kétszeresére kelesztjük.
  5. A tésztából két, olajba mártott evőkanál segítségével golyócskákat formázunk, és a 175°C-osra felhevített olajba pottyantjuk. 2-3 perc alatt aranybarnára sütjük. Közben mindegyiket egyszer megfordítjuk. (Egyszerre max. 5 fánkot sütünk ki.)
  6. A kisült fánkokat szűrőkanállal papírtörlőre szedjük, hagyjuk lecsepegni róluk a felesleges zsiradékot, majd porcukorral hintve, még melegen kínáljuk.
Tipp:
Édes joghurtszószt vagy tejfölöntetet is kínálhatunk hozzá – pici citromlével ízesítve –, én legalábbis mindig készítek, ha ilyen típusú fánkról van szó. :)












4 megjegyzés:

  1. Hmmm... ez a fánk nálunk nagy kedvenc lett anno. :) Bizony a kandírozott narancshéj kihagyhatatlan alkotóelem. Kaphatok párat ezekből a guszta kis fánkokból?

    VálaszTörlés
  2. Igen, emlékszem ám rá milyen szép kis labdacsokat sütöttél, és hogy mennyire népszerű lett nálatok is. Most én is tettem vele egy próbát, és kiderült, hogy hasonlóképp érzek iránta. :D Küldöm a Macskanyelv -féle változatot összehasonlításképp (is). Persze édes tejfölöntettel megy a kóstoló. ;)

    VálaszTörlés
  3. haaaat... most aztán nagy bajban vagyok, hogy holnap melyik fánkot süssem ... :) de szerencsére farsang vége csak február közepén van .... puszi 🤗

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Így vagyok ezzel én is, így aztán mindegyik az évi "jelöltemet" megsütöm, szép sorjában. :D

      Törlés