Minden önkritikámat latba vetve, ki merem jelenteni, hogy szerintem ideális vendég vagyok, még sincs szerencsém a fodrászokkal. Az egyik korábbihoz, akit amúgy "mission impossible" volt elérni (nem csak nekem, másoknak is), bő 10 évig voltam hűséges, míg nem derült égből lepattintott úgy, hogy aznapra időpontom volt hozzá. Az utódjához már csak mindössze egy évig jártam, és bár imádtam a szárítási technikáját, és (hitem szerint) jól végezte a munkáját, a megbízhatóság neki sem volt az erőssége. Ezen csalódásaim miatt talán nem is csoda, hogy mostanra kialakult bennem egy csöppnyi szkepticizmus. A fodrászváltásra mégis elsősorban a költözésünk szolgáltatott nyomós okot. Akit ajánlottak, már elsőre lemondta az időpontomat, de rávettem magam, hogy elhiggyem az általa említett okot. Pedig már a keresztnevének is gyanúsnak kellett volna lennie, mert pont úgy hívják, mint két korábbi fodrászomat is. :D Nomen est omen, ugyebár… persze reméltem, hogy ő csak azért is rácáfol erre. (Lejjebb olvasható a végkifejlet.)
A hajfestés elmaradásának folyományaként legalább lett egy vagon időm aznap olyasmibe fogni, amit már lassan 2 hónapja halogattam. Ám gyorsan dugába dőlt a nagy felbuzdulás, mert szerintem házon belül is léteznek fekete lyukak vagy rosszindulatú manók, akik galádul eltüntetik azt, amire épp rohadtul szükségem lenne. (Ugyanígy vált köddé ezer éve egy BRAVO-ból kiszedett autogramkártya is, amit pont előtte 1 nappal kaptam az unokatesómtól egy cikkért cserébe. Hogy pár évvel későbbről az egyik legtutibb poszteremet ne is említsem!) Szóval szerintem engem ezek a feka likak és/vagy a manók követnek. Most pölö a vonalzó szívódott fel. Yo! Akkor kalandra fel! Átverekedtem magam a szinte üres házunk nappaliját csúfító papírdoboz-tornyokon – bár szerintem azok még így is szebben mutatnak, mint a támasztékul szolgáló, egyébként szinte még új cserépkályha, melynek formája egy középkori várra hajaz, imigyen hirdetve az előző tulaj történelem iránti érdeklődését, vagy inkább az ízlését (?) –, és „a vonalzó bármelyik dobozban lehet” tippjének megfogalmazása után lázas kutatásba kezdtem. Miközben átvillant az agyamon, hogy bár sok szempontból klassz dolog volt a korábbi otthonunkkal együtt az összes beépített bútorunkat is eladni, viszont az ebből adódó hiányunk miatt most ismét tervezhetek. Szép feladat, tombolhat megint az alkotási kedv meg a kreativitás, de ezek most csak szunnyadoznak. Gondoltam, majd a vonalzó látványától megtáltosodva, elementáris erővel törnek föl belőlem, mint 8 évvel ezelőtt. De az a fránya lénia csak nem akart előkerülni! Viszont legalább a doboztorony átrendeződhetett arra az esetre, ha megunnám a korábbi sorrendiséget! :D Az eredménytelen keresés után halovány mosollyal a szám szélén fedeztem fel kreativitásom apró morzsáját: egy levágott laminált padlólapot neveztem ki vonalzónak, hogy 2 perc szolgálat után hirtelen félredobjam, mert rájöttem, hogy nincs itthon édesség. Márpedig az kell, pláne ilyen hülye nap után, amit lenőtt hajtővel, vonalzó nélkül voltam kénytelen tölteni! :D Ezek után már csak erre a hipp-hopp elkészíthető desszertre futotta, amit a kedvenc boltunkban kapható olasz tiramisum ihletett, amiért sajna most már jó sokat kéne gyalogolni, mert errefelé olyan üzlet nincs. Viszont ez a félig sk. édesség is megütötte a mércét, annak ellenére, hogy bolti krémporból készült. De legalább a babapiskótát én sütöttem hozzá! :)
Apropó mérce! Az új fodrászomra megérte várni, mert azon túl, hogy rögtön megtaláltuk egymással a közös hangot, olyan haj(tő)színt rittyentett nekem, amit már évek óta hiába magyaráztam a korábbiaknak. Úgy láttam, hogy ő igazi elhivatottsággal dolgozik – olyan fodrász, aki szenvedéllyel űzi a szakmáját. Neki tényleg fontos, hogy a vendég elégedett legyen, és ez manapság még a mesterfodrász(nak mondott) kollégái esetében is ritkaság számba megy. Biztos vagyok benne, hogy rendbe fogja hozni az elődei által elrontott hajamat. :) Szerencsés vagyok, mert egy kedves ismerősömnek hála, úgy jutottam be hozzá, hogy már nem is fogad új vendégeket. :)
Úgyhogy ezt a desszertet Neked ajánlom, Edó, még ha ez most nem is gluténmentes (de dolgozom rajta!). ;) ♥
12 db
házi babapiskóta5 dkg étcsokoládé
1 tk. instant kávé
1 ek. cukor
1 tk. vaj
4-5 ek. víz
1 ek. kávé- vagy csokoládélikőr, esetleg rum
a krémhez:2,5 dl habtejszín
5 dkg tejföl
½ cs. Aranka vaníliás krémpor
2 cs. Bourbon vaníliás cukor
a díszítéshez:étcsokoládé forgács
cukorgyöngyök
elkészítés:
- A csokoládét nagyon apróra vagy forgácsosra vágjuk, és a likőr kivételével a többi hozzávalóval együtt egy kis fémtálkába tesszük. Vízgőz fölött összeolvasztjuk, majd hozzákeverjük a likőrt.
- Alaposan megmártóztatjuk benne a babapiskótákat, és sütőpapírral bélelt tálcára 2 sorban lerakunk 6-6 darabot úgy, hogy a piskóták hosszabbik oldala szorosan egymáshoz érjen. Hűtőbe tesszük dermedni.
- A tejszínt magas falú edénybe öntjük, és a tejföllel, a krémporral, vaníliás cukorral robotgéppel magas fokozaton felverjük. Csillagcsővel ellátott habzsákba kanalazzuk, és 1 órára hűtőbe tesszük.
- Az egyik sor piskótát palacsintafordító lapát segítségével átemeljük egy szép tálcára/tányérra, és a krémből 4 sávot nyomunk rá.
- Ráhelyezzük a másik sor piskótát, feldíszítjük a többi krémmel, és a tetejét csokoládé forgáccsal, cukorgyöngyökkel díszítjük (vagy kakaóporral is meghinthetjük). Fogyasztásig hűtőbe tesszük.
