Valamiért sosem rajongtam a gyümölcs+hús kombinációért, és így van ezzel a Kutyinyek is. Most mégis kedvem támadt kísérletezni, mert a hűtőben találtam egy darab árva almát, illetve húst is olvasztottam ki, nem tudva még, hogy mit csinálok belőle. Szerencsére elég hamar eldőlt, hogy juszt is kombinálom a kettőt, hátha megszeretjük. Csak azt nem tudtam, hogy tepsis hús lesz-e belőle szaftosan, és sajttal bolondítva, vagy inkább töltött formában, natúr kisütve avagy rántva. Aztán a rántott verzió mellett döntöttem. Valamiért úgy éreztem, hogy én szeretni fogom, de a Kutyában nem voltam biztos. Ő ui. nem ápol túl jó barátságot az almával, és úgy általában – az aszalt szilva kivételével – semmilyen gyümit nem szeret húsba töltve vagy azzal rétegezve látni, pláne megenni.
Az ebéd hamar elkészült, és két oldalt beszippantott orcával, csillogó szemekkel vizslattam életem párjának arcát annak reményében, hogy azonnal le tudom olvasni róla az ételről alkotott ítéletet.
Jellemző rá, hogy bármilyen újdonságot sütök vagy főzök, ő az első falatot mindig olyan érdekes, fancsali képpel veszi a szájába, amitől én persze rögtön elszontyolodom, és türelmetlenül érdeklődni kezdek, hogy „mégis, mondjál már valamit!”. Erre ő általában elmosolyodik, és többnyire az a válasz, hogy „úúú, ilyet csinálj máskor is”, vagy ritkábban úgy reagál, hogy „aham, egész jó”, esetleg „végülis nem rossz”. Most ez az utóbbi mondat hagyta el a száját, úgyhogy megnyugodtam, van még remény a gyümölcs és a hús házasságát illetően. Most már bátrabban próbálkozhatok más gyümikkel is. :)
(A 2014-hez képest 11 évvel későbbi újrafotózás után a Kutyafül már ott tart, hogy „ilyet csinálj máskor is”, szóval megérte újra elkészíteni ezt a húsételt. :D)

az almás csirkemellhez:
1 kisebb, egész (kb. 40 dkg) csirkemellfilé
1 édes alma (pl. Fuji vagy Golden)
2 tk. morzsolt majoránna
őrölt rozmaring
őrölt fekete bors
só
finomliszt
1 nagy tojás
1 ek. tej
2,5 dkg panko morzsa
2,5 dkg zabpehely
növényi olaj a sütéshez (nálam kókuszolaj)
a tejfölös burgonyapüréhez:
60 dkg krumpli (hámozott mennyiség)
10 dkg 20% zsírtartalmú tejföl
2 dkg vaj
őrölt fekete bors
só
elkészítés:
- A megmosott, szárazra törölt egész csirkemellet két fél filére vágjuk, és folpack alatt kiklopfoljuk. A két tenyérnyi nagyságú szeleteket mindkét oldalukon sóval, őrölt borssal fűszerezzük.
- A meghámozott almát 4 cikkre vágjuk, a magházat kivesszük, és a cikkeket vékonyra szeljük.
- Mindkét hússzelet egyik oldalát beszórjuk majoránnával, majd egymáshoz képest kissé eltolva elrendezzük rajtuk az almaszeleteket, és meghintjük rozmaringgal, majoránnával. Az almára ráhajtjuk a hús töltetlen felét, majd kétoldalt és lent megtűzzük fogvájóval.
- A panko morzsán és a zabpelyhen 2-3 fordulatnyit darálunk, hogy finomabb szemcséjűek legyenek. A töltött mellfiléket előbb lisztbe, majd tejjel szaporított, felvert tojásba, végül zabpelyhes morzsába forgatjuk. Folpackkal letakarva félretesszük.
- A burgonyapüréhez a meghámozott, felkockázott krumplit sós vízben feltesszük főni. Amikor a krumpli már majdnem kész, a húst 2 ujjnyi mély felhevített olajban közepes lángon elkezdjük sütni.
- A puhára főtt krumplit leszűrjük, áttörjük, majd hozzáadjuk a puha vajat és a tejfölt. Őrölt borssal, sóval ízesítjük és habosra kavarjuk.
- Eközben a mellfiléket mindkét oldalukon aranybarnára sütjük, majd 1-2 percre papírtörlővel fedett rácsra tesszük. A kész töltött húsokat ezután a burgonyapürével együtt kitálaljuk.