„Zürichi” zsemle

 

 

 

Folyton „belebotlottam” a neten az ún. zürichi kenyérbe, és többször át is futott az agyamon, hogy nekem se kellene kimaradnom az elkészítéséből. Na most, most eljött a nagy nap – és bedagasztottam a sokak által nagy becsben tartott kenyértésztát. Igaz, se burgonyapehely, se aszkorbinsav nem volt itthon (előbbi 4 boltban sem volt kapható), pedig ezek biztos alapkövetelménynek számítanak a konyhában. :D Sebaj, megoldottam nélkülük, az aszkorbinsavat citromsavval helyettesítve, hátha azzal is beválik. Ha a vízkövet olyan remekül eltünteti, akkor talán a kenyérrel is csodákat művel. :D Azt persze nem tudom, hogy az én zürichim attól lett-e annyira finom, mindenesetre nem rontotta el.
Ez a kenyér méltán olyan népszerű, és általa megismerkedtem a jénaiban való sütéssel, ill. a kovásszal, ezzel az értékes tésztaemelő anyaggal.
Az első sütés eredménye a nem megfelelő méretű jénai edény ellenére is egész szép lett, viszont a vízzel történő spriccelés után nem pattogott, nem cserepesedett úgy, ahogy illett volna, sőt nem ropogott a héja. Újra kellett próbálkoznom, de ezúttal nem kenyeret, hanem zsemlét készítettem a tésztából. Három részletben sütöttem meg, és közben még kísérleteztem is, mert különböző időkben vettem le róluk a fedelet, ill. az utolsó adagot teljesen fedő nélkül sütöttem, végig 200°C-on. Egyik sütési móddal sem lett igazán ropogós a héja, és csak kicsit cserepesedett be, aminek több oka is lehet: vagy mégis kellene bele az a burgonyapehely, vagy a tál kiolajozása a ludas, esetleg mégsem szerette a tészta az utólagos bespriccelést. Bevallom, picit el is szomorodtam, mert kifejezetten szeretem, ha ropog a kenyér héja, viszont ízre és állagra remek lett. Szóval nem a recepttel van a baj, hanem az én készülékemben. Sebaj, így is jóllaktunk, és legalább egy kicsit belemélyedhettem a kovászkészítésbe, ami szerintem izgalmas feladat. Tapasztalatom szerint a kovásszal készült nyers tészta állaga ui. eltér az élesztősétől: előbbi rugalmasabb és selymesebb. Nagyon hamar ki lehet dolgozni, nem kell sokáig dagasztani, szinte azonnal „kezessé” válik. Érdemes kipróbálni annak is, aki hozzám hasonlóan le van még maradva ez ügyben. ;)

 

Hozzávalók 8 nagyobb zsemléhez vagy 1 vekni kenyérhez:

az előtésztához (kovászhoz):
25 dkg fehér kenyérliszt
6 g friss élesztő
1,65 dl víz

a tésztához:
az összes kovász
37,5 dkg fehér kenyérliszt
12 g só
egy csipet aszkorbin- vagy citromsav
2 ek. burgonyapehely (elhagyható)
2,5 dkg puha vaj
kb. 2,5 dl víz
1 dkg friss élesztő
növényi olaj a kelesztéshez

elkészítés:

1. A kovászhoz a tálba szitált lisztet összedolgozzuk a langyos vízben feloldott élesztővel, letakarjuk és szobahőmérsékleten hagyjuk dolgozni egy éjszakán át.
2. Másnap a kovászra szitáljuk a többi lisztet, hozzáadjuk a sót, (az aszkorbinsavat, a burgonyapelyhet), a vajat, a langyos vízben elkevert élesztőt, és selymes tapintású tésztává dagasztjuk.
3. A tésztát olajjal kikent tálba tesszük, és letakarva, meleg helyen 20 percig pihentetjük. Ezután átgyúrjuk, és ismét 20 percig pihentetjük.
4. Lisztezett munkalapra borítva kinyomkodjuk belőle a légbuborékokat (hogy később ne legyenek nagy lyukak a kész péksüteményben/kenyérben), és 8 zsemlét formázunk belőle.
5. Egy nagy jénai tálat kibélelünk sütőpapírral, és annyi zsemlét teszünk bele, amennyi elfér benne úgy, hogy még nőni is tudjanak. Letakarva kelni hagyjuk.
6. A jénai fedelének belsejét és a zsemléket bespricceljük vízzel, és az edényt 230°C-ra előmelegített sütőbe toljuk.
7. Negyedóra elteltével 200°C-ra csökkentjük a hőmérsékletet, levesszük a jénai tetejét (vagy akár ki is vehetjük a zsemléket a jénaiból, és sütőpapírral bélelt tepsin sütjük tovább), és további kb. 10 perc alatt készre sütjük.
8. A kész zsemléket rácsra szedjük, és a tetejüket lespricceljük hideg vízzel. (Ahogy a zsemlék hűlnek, a héjuk elkezd cserepesedni.

Megjegyzés, tipp:

A tésztából veknit is formázhatunk úgy, hogy kör alakúra nyújtjuk (vagy csak széthúzzuk és lenyomkodjuk), majd feltekerjük és a végeit aláhajtjuk, ill. a hajtásnál összecsipkedjük. (Más módon is megformázhatjuk a veknit.) A tésztát ezután sütőpapírral bélelt, ovális alakú, nagy jénai tálba helyezzük, és letakarva megkelesztjük. A megkelt kenyeret 3 helyen bevágjuk, jól bespricceljük vízzel, akárcsak az edény tetejének a belsejét, és befedjük vele a kenyeret. A továbbiakban ugyanúgy járunk el, mint a zsemlék esetében, csak a sütési idő fog módosulni: fedő alatt 30 percig, majd fedő nélkül további 15 perc alatt készre sütjük a kenyeret (ha a teteje nagyon barnul, alufóliával letakarjuk.) Rácsra téve hagyjuk kihűlni.

 

Túrótorta vörösboros ananászpürével

A Kutyafüllel nemrég ünnepeltük vadházasságunk és 4 közös macskagyerekünk együttes nevelésének évfordulóját. Erre a jeles alkalomra illett sütnöm valamit, ráadásul olyan sütit, ami mindkettőnk nagy kedvence. Ez pedig a túrótorta. Fura mód mégse sütök ilyet túl sűrűn, pedig tényleg imádjuk. Most meg akartam bolondítani valamivel, és először aszalt szilvát és aszalt vörös áfonyát vettem elő, amit megbolondítottam egy kis vörösborral. Közben eszembe jutott, hogy nem ártana neki pár kocka étcsoki, de aztán a csoki rácáfolt, mert mégis ártott neki – égett ízű lett. Biztos elkalandoztam és odakozmált egy csöppet, bár ez az edény alján nem látszódott. Mindegy, kuka... vagyis nem mindegy, de kénytelen voltam kidobni a nem írom le, mihez hasonlító, gyanús színű és állagú szószt. :D Aztán lázasan kutattam másféle aszalt gyümi után, míg végül rábukkantam a kandírozott ananászra, és ezt is összeházasítottam egy kis vörösborral. Jaj, de jó, ezt már nem kellett kidobni! Kissé fanyar, savanykás ízű gyümölcsszósz kerekedett ki belőle, ami kimondottan jól illett ehhez a túrótortához. Boldogan szolgáltam hát föl annak a férfinak, aki 5 éve jóban-rosszban mellettem áll. :)

Hozzávalók 18 cm átmérőjű tortaformához:

Tésztához:
15 dkg finomliszt
10 dkg vaj
5 dkg cukor
1 kis tojás
zsemlemorzsa a szóráshoz

Krémhez:
30 dkg túró
10 dkg 20%-os tejföl (vagy házi készítésű mascarpone)
2 nagy tojás
8 dkg cukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
1 púpozott ek. búzadara
2 dkg vaj
1 kis citrom reszelt héja

Vörösboros ananászpüréhez:
10 dkg kandírozott ananászkocka
2,5 dl félédes vörösbor
1 kis citrom leve

Tálaláshoz:
3 ek. dió krokant
porcukor a szóráshoz

elkészítés:

1. A tésztához a felkockázott, hideg vajat elmorzsoljuk a cukorral vegyített liszttel, hozzáadjuk a felvert tojást, és gyors mozdulatokkal homogén tésztává gyúrjuk. Két részre osztjuk úgy, hogy az egyik adag kicsivel több legyen, és mindkettőt gombóccá formázzuk.
2. A kisebbik tésztagombócot rátesszük a kivehető aljú (vagy kapcsos) tortaforma alapjára, ellapogatjuk, és akkorára nyújtjuk, amekkora a sütőforma.
3. A nagyobbik tésztagombócot enyhén lisztezett felületen 10x31.5 cm-esre nyújtjuk, hosszában kettévágjuk, és a kapott tésztadarabokat az alsó tésztalaphoz nyomkodva kialakítjuk a torta 5 cm magas peremét.
4. A tésztalapot villával több helyen megszurkáljuk, és nejlonzacskóba húzva, hűtőben pihentetjük fél órát. Pihentetés után megszórjuk zsemlemorzsával.
5. A krémhez a tojássárgájákat a túróval, a tejföllel, a kétféle cukorral, a puha vajjal és a lereszelt citromhéjjal együtt robotgéppel krémesre keverjük, majd óvatosan hozzáforgatjuk a kemény habbá vert fehérjét.
6. A krémet a tésztakosárba simítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük. Ha a teteje nagyon barnulna, alufóliával letakarjuk. Miután megsült, résnyire kinyitjuk a sütő ajtaját, még 5 percig bent hagyjuk a tortát, majd kivesszük a sütőből, lekapcsoljuk róla a forma oldalát, és rácson hagyjuk kihűlni.
7. Elkészítjük a dió krokant-t, a torta tetejére szórjuk és meghintjük porcukorral.
8. A püréhez az ananászkockákat 1 dl borban puhulásig főzzük, kicsit hűlni hagyjuk, majd késes aprítóval vagy botmixerrel pürésítjük.
9. A pürét visszatesszük a lábasba, hozzáadjuk a többi bort, a citromlevet, és pár percig főzzük. Botmixerrel tovább pürésítjük, majd teljesen kihűtjük. A tortához kínáljuk.

sütési hőfok: 180ºC
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. sínen)
sütési idő: kb. 60 perc

James Bowen: Bob, az utcamacska

Most csaptam csak a homlokomra, hogy itt a blogon kimaradt a népszerűsítésből egy nagyon jó kis könyv.
Történt ui., hogy az elmúlt nyáron az egyik boltban nézgélődtünk, és elhaladtunk a könyveket kínáló polcsorok előtt is. A Kutyánszki hirtelen megállt, lekapott a polcról egy vaskosabb kiadványt, sóhajtozva nézegette, aztán csendben visszatette a helyére. A szemem sarkából figyeltem a mozdulatsort, aztán amikor ő túlhaladt, hogy a szomszédos polc áruit is szemügyre vegye, gyorsan meglestem, hogy mi volt a sóhajtozás tárgya. Ó, igen, ismét egy macskás könyv! :D Na, gondoltam, ez lesz a következő cicás írás - szám szerint a harmadik -, amit megveszek neki. Fura mód odavan az ilyen témájú könyvekért. :DPár héttel később ünnepelte a szülinapját, és hogyhogy nem, ezt a regényt kapta tőlem ajándékba. Pillanatok alatt kiolvasta, helyenként még meg is siratta, így aztán én is elég hamar meggyőződhettem róla, hogy valóban megható és kedves történetet osztott meg velünk a könyv írója, James Bowen. Persze nem kell valamiféle remekműre számítani, mégis elmondható róla, hogy nem lehet letenni, csak miután az utolsó soráig kiolvastuk.Aki szereti az állatokat, és megtapasztalta már, hogy milyen érzés napról-napra egyre közelebbi kapcsolatba kerülni velük, annak ez a könyv mindenképp jó szórakozást nyújt.
A magánéleti gondjait őszintén felfedő, hányatott sorsú James utcazenészként tengeti életét a londoni utcákon, és egy szép napon társául szegődik egy kivételesen intelligens kandúr. A rőt bundás Bobnak köszönhetően aztán megváltozik főhősünk élete. Az ő bensőséges kapcsolatukba, közös kalandjaikba nyerhetünk bepillantást, miközben feltárul előttünk az utcazenész-lét zaklatott és sokszor kegyetlen oldala.
Kedvcsináló videó róluk.