Kategóriák

2014. október 29.

Majoránnás almával töltött csirkemell tejfölös burgonyapürével



 

Valamiért sosem rajongtam a gyümölcs-hús kombinációért, és így van ezzel a Kutyinyek is. Most mégis kedvem támadt kísérletezni, mert a hűtőben találtam egy utolsó szem árva almát, illetve húst is olvasztottam ki, nem tudva még, hogy mit csinálok belőle. Szerencsére elég hamar eldőlt, hogy juszt is kombinálom a kettőt, ha szeretjük, ha nem, csak azt nem tudtam, hogy tepsis hús lesz-e belőle szaftosan, almásan, sajtosan vagy inkább töltött formában natúr kisütve avagy rántva. Aztán a rántott verzió mellett döntöttem. Valamiért úgy éreztem, hogy én szeretni fogom, de a Kutyában nem voltam biztos. Ő ui. nem ápol túl jó barátságot az almával, de úgy általában semmilyen gyümit nem szeret húsba töltve vagy azzal rétegezve látni, kivétel az aszalt szilva.
Az ebéd hamar elkészült, és két oldalt beszippantott orcával, csillogó szemekkel vizslattam életem párjának arcát annak reményében, hogy azonnal le tudom olvasni róla az ételről alkotott ítéletet.
Jellemző rá, hogy bármilyen újdonságot sütök vagy főzök, ő az első falatot mindig olyan érdekes, fancsali képpel veszi a szájába, amitől én persze rögtön elszontyolodom, és türelmetlenül érdeklődni kezdek, hogy „de mégis mondjál már valamit!”. Erre ő általában elmosolyodik, és többnyire az a válasz, hogy „úúú, ilyet csinálj máskor is”, vagy ritkábban úgy reagál, hogy „aham, egész jó”, esetleg „végül is nem rossz”. Most ez az utóbbi mondat hagyta el a száját, úgyhogy megnyugodtam, van még remény a gyümölcs és a hús házasságát illetően. Most már bátrabban próbálkozhatok más gyümikkel is. :)
Mellesleg mind a 4 darab töltött hús elfogyott. :D






Hozzávalók 2-4 személyre (a köret 4 személyre elegendő):

Töltött húshoz:
1 egész csirkemellfilé
1 édeskés alma
majoránna (nálam házilag szárított, Ágitól ♥)

liszt
1 nagy tojás (esetleg kevés tej a szaporításhoz)
kb. 5 dkg zsemlemorzsa
2 púpozott ek. zabpehely

Tejfölös burgonyapüréhez:
1 kg krumpli
1 ek. mangalicazsír
3 púpozott ek. tejföl (20%-os )


elkészítés:
  1. A körethez a meghámozott krumplit kockára vágjuk, sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük. Pépesre törjük, forró mangalicazsírt sercintünk rá, tejfölt adunk hozzá, és az egészet alaposan összekeverjük.
  2. A húst megmossuk, leszárítjuk, majd a fél csirkemelleket 2-2 szeletre vágjuk. Két ív folpack között kiklopfoljuk, és mindkét oldalukon enyhén megsózzuk.
  3. Az almát meghámozzuk, 8 cikkre vágjuk és a cikkeket továbbszeleteljük. Így 3 vagy 4 vékony cikket kapunk.
  4. 6-8 almacikket egy hússzelet szélesebbik széléhez rendezünk egymás mellé és elé, egymáshoz képest kissé eltolva úgy, hogy a húsnak maradjon egy kis szabadon hagyott széle a töltelék körül. Az almatölteléket megszórjuk majoránnával, majd a hús szabadon hagyott felét a töltelékre hajtjuk, és kicsit lenyomkodjuk. Félkörhöz hasonló formát kapunk.
  5. A töltött húsokat szedőlapát és evőkanál segítségével lisztbe, (tejjel szaporított) felvert tojásba és zabpehellyel kevert zsemlemorzsába forgatjuk, majd bő zsírban, közepes lángon mindkét oldalukon kisütjük. Papírtörlőre szedjük. A hússzeleteket a burgonyapürével együtt tálaljuk.