Szőlős-kecskesajtos borkorcsolya

 

 

 

A minap úgy elszaladt az idő a reggel és a délidő között, hogy amikor végre eszméltem, hogy ebédet kéne gyártani, nagy hirtelen semmit sem tudtam kitalálni, tésztát pedig nem akartam főzni. Hogy, hogy nem, előző napról maradt még kemény két darab túrófasírt, de azzal nem laktunk volna jól. Aztán eszembe jutott az október elején vásárolt házi kecskesajt, hogy abból micsoda pazar ebédet rittyenthetnék. :D Úgyhogy gyorsan ki is bontottam az egyiket, és felkockázva, az imádott nagy szemű szőlővel katonasorba állítva, nyársra húztam, majd megfürdettem az alább közölt öntetben, és – a fotó, ill. az esztétikus tálalás kedvéért – a kis nyársakat jégsalátára rendeztem. Ez így, borkorcsolyának vagy előételnek már kerek egész lenne, de nekem laktató ebédre volt szükségem. Igaz, ez utóbbi szándék valahol félúton újra elfelejtődött, és azon kaptam magam, hogy fotóháttereket válogatok. :D Aztán itt leragadva megszülettek ezek a képek. Mígnem ¾ 12-kor újra eszméltem, és a fagyóban lévő zsemléből gyorsan kiolvasztottam párat. Azokat olívaolajon megpirítva kínáltam a nyársakhoz, a kevéske újramelegített túrófasírttal megfejelve. Szóval nekünk ez most az ebédünk lett, de másnak tényleg lehet borkorcsolya – az egyébként is jobban hangzik. :D

 

Hozzávalók 16 darabhoz:

32 szem mag nélküli piros és zöld szőlő
kb. 15 dkg házi kecskesajt
1 kis csokor petrezselyemzöldje
3 ek. extra szűz olívaolaj
2 ek. fehérborecet
1 ek. balzsamecet
1 mk. vöröshagyma granulátum
késhegynyi tört jalapeño és habanero csili vegyesen
2 marék jég- vagy fodros saláta a tálaláshoz

elkészítés:

1. Az öntethez a petrezselymet felaprítjuk, és alaposan elkeverjük a vöröshagyma granulátummal, a csilivel, a kétféle ecettel, valamint az olívaolajjal. Félretesszük.
2. A salátát összetépkedjük, és elosztjuk két tányéron. A szőlőt megmossuk, leszárítjuk.
3. A kecskesajtot nagyobb kockákra daraboljuk, és a szőlővel felváltva, óvatosan nyársra szúrjuk úgy, hogy minden nyárson 2-2 szőlőszem és sajtkocka legyen. (A kecskesajt törékeny, ezért óvatosan dolgozzunk vele.)
4. A nyársakat egyenként megforgatjuk az öntetben (kanállal kicsit rásegíthetünk), majd elrendezzük a két tányérra halmozott salátán. Előételnek, vagy fehérbor mellé borkorcsolyaként kínáljuk.

Tipp:

• A megmaradt öntetet összeforgathatjuk a salátával, és így rendezzük el rajta a nyársakat.
• Ha salátaként szeretnénk fogyasztani, és nincs kedvünk szórakozni a nyársakkal, akkor csak simán csak keverjük össze a felkockázott kecskesajtot és a (felezett) szőlőszemeket a jég- vagy fodros salátával.
• A kecskesajt törékenysége miatt mindenképp olyan nyársat használjunk, amilyen a képeken is látható, azaz kifejezetten vékony és lapos fajtát; de a hústű is megteszi. ;)

 

 

Fahéjas almakrémtorta

...születésnapi merengő
 

 

 

Egy ideje nem szeretem észben tartani, hány éves vagyok, sőt újabban tényleg utána kell számolnom. :D Nyilván részben a (remélhetőleg egészséges) hiúság az oka, amit jobbról-balról örököltem.
Bár, azt szokták mondani, el kell fogadnunk az öregedés tényét, hiszen a folyamat visszafordíthatatlan, és az itt-ott felbukkanó és mélyülő ráncok, ill. a lefelé törekvő arcél akár meg is szépítheti az embert. Hát, a fene tudja, én nem látom magamat bájosabbnak tőlük, de persze értem a fenti filozofálásban rejlő igazságot, és a ráncok, valamint az érett tekintet mögötti tapasztalat fontosságát, szépítő erejét.
Úgy gondolom, mindenkiben él önmagáról egy kép, amit általában olyan 17 éves korunktól kezdve tartunk megszokottnak. Az évek hosszú sora alatt, amikor csak a tükörbe nézünk, szerencsés esetben elégedetten konstatálhatjuk, hogy a látott arcmás még mindig egyezik azzal, amit a külcsín kapcsán magunkról elraktároztunk. Amikor azonban ez az ábrázat észrevehetően elkezd változni, eltérni, vagyis nem olyannak lenni, amilyen én az agyamban (tükör nélkül) vagyok, akkor kibontakozik valamiféle meghasonlottság-érzés. Azoknak, akik személyesen ismernek, és azt mondják, nem változtam semmit, ezúton üzenem, hogy köszi, cukik vagytok, de én akkor is látom! A régi fotóimmal való összehasonlítás alapján pedig tényleg egyértelmű a változás. – A megszokott fejem épp mostantól kezd számomra idegenebbnek hatni, és ezt az újat meg kell tanulnom elfogadni – pláne azt, amivé még ez a mostani is lesz –, mert az orvosi szike vagy a befecskendezett méreg nem a barátom.
Persze, vannak szerencsésebbek, mint ahogyan eddig én is, akinek nem csak az anyukáját, hanem engem is általában min. 10 évvel gondolnak kevesebbnek. Én meg, ezen felbuzdulva, nagy vigyorral a képemen rendre közlöm, hogy valójában hány éves is vagyok, hozzátéve hogy kozmetikushoz sem járok. Valamiféle perverz örömöt érzek, látva az emberek elkerekedő szemét és száját. :D
A jó genetikai adottságok és a fiatalos lelkület (egyenlő: dinnyeség :D) együtt ui. sokat képes lefaragni a valódi életkorunkból, sőt az egészséges életmód (helyes étkezés és testmozgás) bizonyítottan ténylegesen csökkenti is a biológiai korunkat. Én épp nemrég számoltam ki, hogy biológiailag 3,5 évvel vagyok kevesebb az igazi életkoromnál, ami persze a saját mércém szerint édes kevés, hiszen a cél az, hogy már most, életem közepén túl a lehető legfelkészültebben – és nem csupán fiatalos külsővel – álljak a majdani idős korom elébe. Vagyis: talán éppen ez az utolsó lehetőség arra, hogy felelősséggel gondolva jövőbeni önmagamra, megalapozzam a gondtalan öregkort, ami csakis akkor lehet igazán örömteli, ha egészséges vagyok, még ha (és/vagy: hiszen) a fiatal koromban beprogramozódott kép önmagamról mulandó is.
Tehát együk magunkat kívül-belül szépre, és mozogjunk annyit és úgy, ami jót tesz a testünknek, és amitől jól is érezzük magunkat!
Részemről, a táplálkozás kapcsán: eszem ágában sincs lemondani minden olyan ételről, amit szeretek, de pl. már 3 éve jelentősen kevesebb húst fogyasztok (azaz évente max. 10 alkalommal, és akkor sem vöröset; és tényleg nem hiányzik), valamint kelt tésztából és édességből sem eszem már olyan rendszerességgel, ill. – ami nálam nagy szó – számos zöldséget és hüvelyest megszerettem, amelyek ugyan nem túl régóta, de most már napi szinten színesítik az étkezéseimet.
Alkoholt eddig is csak néhanapján fogyasztottam, és ha el is szívtam néhány szál cigit régen, a dohánygyárak nem belőlem gazdagodtak meg. Igyekszem naponta sétálni, ami esetemben min. 7 km, és célom, hogy az erőnléti edzések és a jóga is a napi mozgásom részét képezzék – mert ásással és kapálással csak időszakosan és nem megfelelő módon tudom helyettesíteni a kellő fittséget adó sportot.
Ezzel a tortával persze nem állhatnék most ki az egészséget hirdető deszkákra, hiszen a tészta nem „jó” lisztből van, és az édes ízért sem valamilyen, szégyenérzetet csillapító, természetes édesítőszer felel, sőt állati eredetű hozzávaló is van benne, de a cél most nem is egy vegán édesség bemutatása volt. – Ez most csak egy egyszerű szülinapi torta az itthon fellelhető alapanyagokból, amivel „megleptem” saját magam. :)

 

Hozzávalók 18-20 cm-es tortaformához:

a piskótához:
3 tojásfehérje
6 dkg finomliszt vagy tönkölyliszt, esetleg zabpehelyliszt
6 dkg porcukor
1 mk. őrölt gyömbér
1 mk. sütőpor
vaj és liszt a forma kikenéséhez

a krémhez:
2 alma (hámozva, magozva kb. 25 dkg)
1 citrom leve
1 dl száraz fehérbor vagy almalé
1 dl habtejszín vagy kókusztejszín
3 dkg finomítatlan nádcukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor vagy 1 ek. vanília paszta
1 mk. őrölt fahéj
1 ½ cs. (60 g) vaníliaízű pudingpor vagy étkezési kukoricakeményítő
10 dkg vaj
3 dkg finomítatlan nádcukor, darálva

a tetejére:
2,5 dl habtejszín vagy kókusztejszín
1 cs. Bourbon vaníliás porcukor
1 cs. habfixáló (elhagyható)
őrölt fahéj

elkészítés:

1. A piskótához a tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd apránként beleforgatjuk a porcukorral, sütőporral, őrölt gyömbérrel vegyített lisztet.
2. A tésztamasszát a kivajazott, liszttel behintett formába simítjuk, és előmelegített sütőben készre sütjük. A formában hagyva, tortarácson hagyjuk kihűlni.
3. A krémhez a meghámozott, magházuktól megfosztott almákat felkockázzuk, majd 3 dkg nádcukorral és a vaníliás cukorral együtt lábasba tesszük.
4. Felöntjük a citromlével, a borral, és fedő alatt puhára főzzük. Őrölt fahéjjal ízesítjük, és botmixerrel pürésítjük. A boros almapépet lemérjük, és annyi tejszínnel pótoljuk, hogy a folyadék mennyisége 5 dl legyen (nekem 1 dl kellett még hozzá).
5. A pudingport lábasba szórjuk, csomómentesre keverjük egy kevés tejszínes almapürével, felöntjük a többi lével, és közepes lángon, kevergetve sűrű pudinggá főzzük. Folpackkal letakarva teljesen kihűtjük.
6. A puha vajat a nádporcukorral kihabosítjuk, majd alaposan összekeverjük a pudinggal.
7. A piskótát elválasztjuk a forma oldalától, majd visszatesszük az elmosott sütőformába (vagy tortagyűrűt helyezünk köré), és rásimítjuk az almakrémet.
8. A tejszínt a vaníliás porcukorral (habfixálóval) kemény habbá verjük, 15 dkg-ot habzsákba töltünk, a többit pedig a krémre simítjuk. A habzsákba töltött habból gömböket nyomunk a torta tetejére, majd 3-4 órára hűtőbe tesszük. Felszeletelés előtt meghintjük őrölt fahéjjal.

sütési hőfok: 160°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 17 perc

 

 

Pekándió pestos szendvics karamellizált körtével, camembert-rel

 

 

Anyától még augusztus elején kaptam pár darab körtét, amiből valami ehhez hasonló szendót akartam készíteni, de a körte időközben túlérett, így magában ettem meg. A következő adag gyümölccsel már nem szerettem volna így járni, ezért gyorsan vettem hozzá camembert sajtot, hogy máris legyen két olyan vásárolmány, ami miatt nem halogathatom túl sokáig az elkészítést. :D Bár eredetileg házi kecskesajttal képzeltem el a szendvicsre valót, de arra még várnom kellett, ezért úgy gondoltam, a camemberttel sem lövök mellé. Igaz, én a nemes penészt nem csípem – le is vágtam a széleket utólag, magamban sűrűn elnézést kérve eme híres sajtfajta atyjától. :D
Kencének valami különlegesebbre gondoltam, és mivel régebben már csináltam körtés-sajtos szendvicset dióval, ezért tudtam, hogy ez az utóbbi jó kiegészítője a másik kettőnek. A dióból viszont ezúttal pesztót (upsz, bocsesz: pestot!) készíttetem, nem csupán pirítva szórtam a szendvics tetejébe. Tényleg jó gondolatnak bizonyult, mert mindkettőnknek ízlett ez a fűszeres-diós alap, ill. az arra halmozott édes körte és sajt.
Igen laktató, szerintem egy kis tenyérnyi szelet bőven elég belőle, pláne ha előételnek esszük, jóféle fehér bort kortyolgatva mellé. ;)

 

 

Hozzávalók 2 személyre:

2 Bosc kobak körte
pár csepp frissen facsart citromlé
2 ek. akácméz
1 dkg vaj
10 dkg pekándió
frissen őrölt tarka bors
néhány levélke friss oregánó
néhány levélke friss bazsalikom
3 szál friss kakukkfű
só
4 tk. extra szűz olívaolaj
125 g camembert sajt
4 szelet kovászos kenyér
olívaolaj a pirításhoz
pirított, durvára vágott pekándió (és pisztácia) a tálaláshoz

elkészítés:

1. A megmosott, szárazra törölt körtéket (hámozatlanul) négybe vágjuk, és az így kapott darabokat felszeleteljük. Meglocsoljuk citromlével.
2. A vajat a mézzel serpenyőben felhevítjük, elrendezzük rajta a körteszeleteket, és az egyik oldalukon megkaramellizáljuk. Hűlni hagyjuk.
3. A pestohoz a diót zsiradékmentes serpenyőben megpirítjuk (3-4 darabot durvára vágunk és félretesszük), és miután kihűlt, késes aprítóban ledaráljuk.
4. Hozzáadjuk a felaprított bazsalikomot, oregánót, kakukkfüvet, borsot, sót, extra szűz olívaolajat, és alaposan összekeverjük.
5. A camembert sajtot vékonyra szeljük. A kenyérszeleteket megkenjük olívaolajjal, és sütőben vagy serpenyőben megpirítjuk.
6. A pirítósokat gazdagon megkenjük pestoval, felváltva elrendezzük rajtuk a sajt- és a körteszeleteket, majd megszórjuk a félretett pirított dióval, esetleg pisztáciával is.