"Gesztenye"

 

 

 

Rákaptam a sütés nélküli édességekre, az ilyen bonbon jellegű izékre. Nem mintha némely sütit ne lehetne ugyanolyan gyorsan összedobni, mint egy sütés nélkül készíthető desszertet (pláne annak, aki nagy gyakorlattal rendelkezik a témában), de az embernek sokszor tényleg nincs kedve/ideje kivárni, hogy a kész tészta kihűljön, és esetenként még utána betöltse azt valamilyen krémmel. Arról nem is beszélve, hogy manapság olcsóbb is, ha nem kapcsoljuk be a sütőt.
Tény, hogy néha az is macerás tud lenni, amikor minden egyes kis bonbont meg kell mártani a csokiban, főleg ha az ember még nem találta ki, hogyan végezze ezt a műveletet úgy, hogy szép is legyen a végeredmény. Akkor bizony majdnem annyi ideig tart az egész procedúra, mintha legalábbis bekevert és kisütött volna egy egyszerű tésztát. Ilyen volt nekem elsőre ez az ál gesztenye is. A csokis mártogatással ui. annyit bíbelődtem, hogy közben lenőtt a hajtövem. Azzal a külalakkal nem dicsekedtem volna itt a blogon. :D De mivel nem olyan fából faragtak, aki hamar feladja, juszt is újra nekiveselkedtem másnap! Mert hogy egyébként nagyon ízlett nekünk ez a kamu gesztenye, és hipp-hopp elfogyott, szóval kellett megint az édesség. :D Második nekifutásra picit még javítottam a hozzávalók arányán, és miután kiokoskodtam a csokis mártóztatás mikéntjét – ilyen módon jelentősen lerövidítve a készítési időt –, a gesztenyére sokkal inkább hasonlító finomságot most már vígan fotózhattam. Kedves olvasóim, kéretik betartani a mártóztatásra vonatkozó javaslatot (alant, a 4. pontban), különben magatokkal toltok ki. ;)
Bocs, hogy a fotózáshoz nem tudtam gesztenyefalevelet biztosítani, csak platánt, de abból nagyon szívesen adok örökbe bárkinek, mert van belőle 10 vagonnyi. :D

Hozzávalók 19 darabhoz:

25 dkg cukrozott gesztenyepüré
8 dkg Butterkeks (vagy háztartási keksz)
1 csapott tk. őrölt fahéj
5 dkg házi sárgabaracklekvár
1 ek. barna rum
10 dkg ét- és tejcsokoládé vegyesen
1 tk. napraforgóolaj

elkészítés:

1. A kekszet egy kis tálkába tördeljük, pohár aljával morzsalékosra nyomkodjuk és belevegyítjük az őrölt fahéjat. (Ha cukor- és egyéb aromáktól mentes masszánk van, akkor adjunk hozzá ízlés szerinti mennyiségű porcukrot is.)
2. A gesztenyemasszát villával áttörjük, hozzáadjuk a baracklekvárt, a rumot, kekszmorzsát, és jól összedolgozzuk.
3. A masszából 2 dkg-os golyókat gömbölygetünk és kissé ellapítjuk, hogy gesztenye formájuk legyen. Letakarva kb. 20 percre mélyhűtőbe tesszük.
4. A kétféle csokoládét az olajjal vízgőz fölött felolvasztjuk, kicsit hűlni hagyjuk, majd megmártjuk benne a golyócskákat: egy golyót az olvasztott csoki közepébe teszünk, kanállal "körbelögyböljük" az oldalait, majd két villa segítségével kiemeljük a csokiból. A golyót óvatosan átbillentjük az egyik villára, és fogvájóval lehúzzuk az aljáról a csöpögő csokit. Sütőpapírral fedett deszkára helyezzük, majd a fogvájó segítségével letoljuk a villáról, és óvatosan kihúzzuk alóla. Így járunk el a többi golyóval is, és dermedésig hűtőbe tesszük.
5. A kész gesztenyéket tálkába/tányérra szedjük.

Megjegyzés:

Az általam használt gesztenyemassza (Finest Bakery, 72%-os – Aldi), a cukron és a vanílián kívül rum- és tejszín aromát tartalmazott. Tehát aki 100%-ban csak gesztenyéből lévő masszát használ, az keverjen hozzá több lekvárt, ill. egyéb folyadékot (rumot, tejszínt, és/vagy narancslevet).
A bevonáshoz én mindig az Aldiban kapható Bella – Zartbitter (ét), ill. a Vollmilch (tej) vastag táblás csokiját használom, mert szerintem mindkettő nagyon finom fajta csokoládé. Egyébként elegendő lenne 7-8 dkg csoki, de könnyebb megmártani egy kicsivel nagyobb mennyiségűben. A többit el lehet nyalogatni magában. :D
Ja, és a Butterkeks is Aldi-s. ;) Szerintem nyugodtan szponzorálhatnának. :D

 

 

Szalonnás-túrós házi metélt tészta

...és végre befalazódtunk!
 

 

 

Az én Kutyafülem elég ügyes fiú, olyan munkákat is precízen és szépen meg tud csinálni, amihez először van szerencséje. Ilyen a falazás is, amire azért volt szükség, mert a kőműves cseszett betartani az ígéretét az előszobában éktelenkedő gázórát nem lehetett volna eltüntetni anélkül, hogy az eltakarására kitalált gipszkarton fal ne lógott volna bele az ablak síkjába. Persze jobb lett volna a készüléket kipakoltatni az udvarra, de az egy kisebb vagyont emésztett volna fel, úgyhogy inkább eltüntettük az ablakot, hogy aztán esztétikus módon kivitelezhető legyen ama ronda szerkezet gipszkartonos  álcázása. (Naná, hogy lesz majd üvegezett ajtó, az elveszett fény becsalogatására!) A falazás mikéntjével nem untatnám a nyájas olvasót, hiszen neki sokkal inkább az alábbi recept a lényeg. Ugye?! :D
Szóval, amíg a Kutyinyek az Ytonggal molyolt, addig én – mivel le lettem tiltva a segítő kéz nyújtásától, mondván, hogy ez a kis falazás egyemberes meló –, tésztát gyúrtam. Aki ui. ilyen szépen dolgozik, annak kijár, hogy az egyik kedvencét kapja ebédre. Ez pedig nem más, mint a házi készítésű tészta. :) Volt is nagy öröm, amikor a munkálatok közepette az orra alá dugtam a kajával teli serpenyőt. A szerszámok helyett üstöllést villát ragadott, és seperc alatt bekebelezte a finom tésztaebédet, hogy aztán újult erővel folytassa tovább a munkát. Délutánra már egy vakablak boldog nézői voltunk. :D
Egyébként ez így most egy soron kívüli recept lett, azaz nem volt betervezve, és bízom benne, hogy a blog követői elnézik nekem, hogy a fotók ezúttal nem a szokványos csendéletszerűen berendezettek, hanem szó szerint főzés közben készültek, ki-be rohangálva a tűzhely és az előszobaablak között. Éppen ezért a tésztához némi falat is mellékeltem most. :D

 

Hozzávalók 2-3 személyre:

13 dkg finomliszt
5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
2 tojás
só
15 dkg kockázott húsos szalonna
1 ek. szilárd mangalicazsír
25 dkg túró
3 púpozott ek. tejföl
őrölt tarka bors
2 ek. metélőhagyma vagy aprított petrezselyemzöldje

elkészítés:

1. A tésztához a tojást 1 tk. sóval felverjük, hozzáadjuk a liszteket, és rugalmas tésztát gyúrunk belőle. Négyfelé osztjuk, meggömbölygetjük, és letakarva, negyedórát pihentetjük.
2. Eközben a húsos szalonnát a zsíron pirulásig sütjük, majd félretesszük. A túrót a tejföllel, a metélőhagymával, a borssal, sóval kikeverjük.
3. A tésztagombócokat lisztezett munkalapon egymás után kb. 1 mm vékony, hosszú nyelv alakúra nyújtjuk, és pizzavágóval tetszés szerinti szélességű csíkokra vágjuk (nem kell szabályosnak lennie). Meghintjük kevés liszttel, és felrázzuk a tésztát. (Amíg az egyik adag tésztával dolgozunk, addig a már kész metélteket konyharuhával betakarjuk.)
4. A tésztát lobogó sós vízben kifőzzük, leszűrjük, és az újra felhevített szalonnás zsírra szedjük. Alaposan átforgatjuk, majd a tejfölös túróval is összekeverjük. Tálaljuk.

Barátfüle

...és házi szilvalekvár 

 

 

Ez a poszt tulajdonképpen két receptet rejt magában: a szilvalekvárét, amit direkt a barátfüle miatt főztem, és a barátfüle leírását. Ez a cím alapján ugyebár egyértelmű :D
No, de hogy a barátfüle lelkénél, a szilvalekvárnál maradjak, el kell mondjam, hogy ez az első alkalom, hogy ilyet főztem. Mivel azonban csak egészen kis mennyiségű gyümölcs állt a rendelkezésemre, ezért ezt a mostanit nem is nevezném igazi lekvárfőzésnek. Ettől függetlenül kevés szilva esetén is ugyanúgy kell eljárni, mint amikor egyszerre sok gyümölcs rotyog az üstben/fazékban vagy akár a sütőben, bár a kis mennyiséggel nyilván sokkal könnyebb dolgunk van.
Én most a lábasban főzős módszert választottam, mert az alig több, mint 1 kg szilva miatt nem láttam értelmét bekapcsolni a sütőt. Igaz, az energiafelhasználás szempontjából talán mindegy is lett volna. Sajnos, ha a pénztárcánkra mért hatását vesszük alapul, akkor se így, se úgy nem jó ötlet manapság lekvárt főzni, hacsak nem szabad tűzön, és akkor persze nagyobb mennyiséget. Felmerülhet a kérdés, hogy mi értelme lekvárt készíteni kis adag gyümölcsből, amikor még így is sok időbe telik, meg hát nem is olcsó mulatság. Talán kielégítő magyarázatul szolgál, hogy egyrészt ki akartam próbálni, miként működik a dolog kicsiben, hogy aztán a későbbiek során több üveggel is bátran tegyek el, ill. mert úgy éreztem, hogy egy családi kedvenchez mindenképp saját szilvalekvár dukál. Már csak azért is, mert még a piacos leki is jóval folyósabb annál, mint ami a barátfüléhez dukál.
Kóstoláskor könnybe is lábadt a szemem, mert eszembe jutott az a lekvár, amit anyai nagymamámnál kóstoltam gyerekként. Igaz, idősebb korában már nem ő főzte, egy nénitől vagy bácsitól vette, számomra azonban az jelentette az igazi szilvalekvárt. A masszív „anyagban” megállt a kanál, főzés vagy sütés hatására pedig nem folyt ki a tésztából. Úgyhogy mindenképp ahhoz hasonlót kellett prezentálnom.
Tóth Maminak egyébként két specialitása volt: a derelye és a barátfüle – és bár ez nem egy nagy repertoár, de az biztos, hogy a készítésükhöz nagyon értett. :) Mindenképp örökségnek tekinthető, hiszen szinte ünnepnek számított, amikor megörvendeztetett vele bennünket. Sajnos, sem a sós túrós, ill. szilvalekváros derelye, sem pedig a barátfüle receptjét nem osztotta meg velünk, ezeket érzésre csinálta. Viszont az utóbbi kapcsán Anyától legalább őrzök egy nyúlfarknyi leírást, amely valószínűleg Mami körülbelüli elmesélése nyomán lett rögzítve. A zsír- és tejfölmennyiségre vonatkozó adat ugyan x-akta maradt, de mivel a rutin a barátom, így neki köszönhetően könnyen kiokoskodtam, hogy ezekből mennyi kerüljön a tésztába.
Boldog vagyok, mert a kóstolás alapján úgy érzem, sikerült megidéznem a nagymamám emlékét. :)

 

Hozzávalók 50 db barátfüléhez:

a szilvalekvárhoz (kb. 60 dkg-hoz):
1,2 kg szilva (magozott mennyiség)
10 dkg cukor
1-2 citrom (a szilvához nagyon illik, kiemeli az ízeket, ill. a kész lekvár szép színű lesz tőle)

a barátfüléhez:
40 dkg finomliszt
10 dkg szilárd sertészsír (nálam mangalicazsír)
5 dkg vaj
4 dkg cukor
1 mk. só
1 tojás
1,5 dkg friss élesztő
5 dkg tejföl
kb. 1 dl tej
házi szilvalekvár

elkészítés:

1. A lekvárhoz a felezett szilvaszemeket lábasba tesszük, meglocsoljuk a citromlével, hozzáadjuk a cukrot, és alaposan összeforgatjuk. (A szilvát akár kisebb darabokra is vághatjuk vagy ledarálhatjuk.)
   
2. Lefedve, közepes lángon felforraljuk, és puhulásig főzzük. Ezután fedő nélkül, kis lángon, néha megkeverve, sűrűsödésig főzzük. (Ki-ki addig, amennyi ideig jónak látja, de a keményebb állag eléréshez min. 3 órát érdemes főzni.)
3. A kész lekvárt csírátlanított üvegbe töltjük, lezárjuk, és száraz dunsztba téve hagyjuk teljesen kihűlni. (Ha hamar felhasználjuk, akkor erre nincs szükség.)
4. A tésztához az élesztőt egy csipet cukorral a langyos tejbe morzsoljuk és csomómentesre keverjük. Letakarva hagyjuk felfutni.
5. A cukorral, sóval vegyített lisztet összemorzsoljuk a zsírral, a vajjal, hozzáadjuk az élesztős tejet, a szobahőmérsékletű tejfölt, a felvert tojást, és összegyúrjuk. (Szükség esetén kevés lisztet dolgozunk még bele. ) Két gombócot formázunk belőle, és vékonyan kizsírozott tálban, letakarva 20 percre hűtőbe tesszük.
6. A pihentetett tésztagombócokat (érdemes előbb csak az egyiket kivenni a hűtőből) lisztezett munkalapon 25×25 cm-es (0,5 cm vastag) lapokra nyújtjuk, majd 5×5 cm oldalhosszúságú négyzetekre vágjuk.
7. A tésztalapocskák közepére 1-1 mokkáskanál szilvalekvárt teszünk, a két szemközti csúcsát erőteljesen összecsippentjük fölötte, és kissé eldolgozzuk.
8. A barátfüléket sütőpapírral bélelt tepsikre sorakoztatjuk, és csak addig hagyjuk kelni, amíg a sütő bemelegszik. Aranybarnára sütjük, majd langyosra hűlve, igény szerint porcukorral hintve kínáljuk.

sütési hőfok: 190°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 15 perc

Megjegyzés, tipp:

Én egy kicsit lágyabb tésztát gyúrtam, hogy szebben el lehessen dolgozni az összecsípett csücsköket.
A lekvárfőzés nálam Berghoff lábasban indukciós főzőlapon 4-5-6-os fokozaton három és fél óráig tartott, de csak mert közben beiktattunk egy órás sétát is, és féltem, hogy erősebben „pörcögtetve” leragadna. Mindenesetre, aki a hígabb és darabosabb szilvalekit kedveli, és nem barátfülébe szánja, az ne főzze ennyi ideig. ;)

A tésztát teljes egészében zsírral is készíthetjük – úgy egy hanygyánit talán még porhanyósabb lesz.