A tegnapi 30 fokhoz képest hihetetlen, de mára a kinti hőmérséklet is azt támasztja alá, hogy itt az ősz – már megint, és végre!
Úgy elrepült ez a fél év, amióta lakásból házba, ill. egyik városból a másikba költöztünk, hogy ihajla! És én azt hittem, itt is ontom majd magamból a recepteket. Emlékszem, meg is ígértem valakinek, hogy így lesz. Hát bocsi, de akaratomon kívül hazudtam – szó nem volt itt receptontásról! Sőt, az utóbbi időben felkerült étkek fele előre be volt tárazva, szóval az itthoni tevékenységek kapcsán tényleg nem a sütés-főzés irányába billent a mérleg nyelve. Aztán szégyenszemre elfogytak a tartalékolt receptek, ill. az újabbak is, és azon kaptam magam, hogy a konyha a legutolsó hely, ahol lenni akarok.
A blog története során még soha nem telt el ennyi idő – 82 nap! – két recept posztolása között. A leghosszabb kihagyás is csak 1 hónapig tartott, amikor is a bekrepált fényképezőgépem miatt voltam kénytelen leállni az ételfotózással. A mostani hosszú szünetet viszont háromszorosan is meg tudom indokolni: a ház körüli munkálatok elsődleges fontosságával, a nagy nyári meleg miatti elcsigázottsággal, ill. sajnos többféle lelki tehertétel is okot adott arra, hogy a konyhai alkotótevékenység háttérbe szoruljon.
Aztán a múlt hét óta újra elkezdtem recepteken gondolkodni, és végre már nem csak a napi (faék egyszerűségű) ebédünk elkészítése miatt mentem ki a konyhába. Minden esetre meg kellett állapítanom, hogy a fotózás nem olyan, mint a biciklizés: el lehet tőle szokni.
Azt ugyan nem tudom, hogy ilyen alapanyagárak mellett vajon kinek lesz pénze a rendszeres süteménysütésre, pl. akár az enyémhez hasonló gasztroblogokon látott receptek alapján. Lassan az lesz, mint régen: az ünnepnapokra korlátozódik egy-egy drágább desszert elkészítése, aminek nyomán talán újra felértékelődnek bizonyos édességek. Na, de félre a borongós gondolatokkal! Lényeg, hogy újra sütök és posztolok, és csak remélni tudom, hogy vannak még, akik továbbra is látogatják a Sünist.
A szilvát pedig köszönöm a szomszédunknak, aki a – még a fán maradt – termést átengedte nekünk. A java sajnos a földre lepotyogva, a rovarok martalékává vált. De tanultam az esetből: jövőre hamarabb kérek engedélyt a szüretelésre. :)
Úgy elrepült ez a fél év, amióta lakásból házba, ill. egyik városból a másikba költöztünk, hogy ihajla! És én azt hittem, itt is ontom majd magamból a recepteket. Emlékszem, meg is ígértem valakinek, hogy így lesz. Hát bocsi, de akaratomon kívül hazudtam – szó nem volt itt receptontásról! Sőt, az utóbbi időben felkerült étkek fele előre be volt tárazva, szóval az itthoni tevékenységek kapcsán tényleg nem a sütés-főzés irányába billent a mérleg nyelve. Aztán szégyenszemre elfogytak a tartalékolt receptek, ill. az újabbak is, és azon kaptam magam, hogy a konyha a legutolsó hely, ahol lenni akarok.
A blog története során még soha nem telt el ennyi idő – 82 nap! – két recept posztolása között. A leghosszabb kihagyás is csak 1 hónapig tartott, amikor is a bekrepált fényképezőgépem miatt voltam kénytelen leállni az ételfotózással. A mostani hosszú szünetet viszont háromszorosan is meg tudom indokolni: a ház körüli munkálatok elsődleges fontosságával, a nagy nyári meleg miatti elcsigázottsággal, ill. sajnos többféle lelki tehertétel is okot adott arra, hogy a konyhai alkotótevékenység háttérbe szoruljon.
Aztán a múlt hét óta újra elkezdtem recepteken gondolkodni, és végre már nem csak a napi (faék egyszerűségű) ebédünk elkészítése miatt mentem ki a konyhába. Minden esetre meg kellett állapítanom, hogy a fotózás nem olyan, mint a biciklizés: el lehet tőle szokni.
Azt ugyan nem tudom, hogy ilyen alapanyagárak mellett vajon kinek lesz pénze a rendszeres süteménysütésre, pl. akár az enyémhez hasonló gasztroblogokon látott receptek alapján. Lassan az lesz, mint régen: az ünnepnapokra korlátozódik egy-egy drágább desszert elkészítése, aminek nyomán talán újra felértékelődnek bizonyos édességek. Na, de félre a borongós gondolatokkal! Lényeg, hogy újra sütök és posztolok, és csak remélni tudom, hogy vannak még, akik továbbra is látogatják a Sünist.
A szilvát pedig köszönöm a szomszédunknak, aki a – még a fán maradt – termést átengedte nekünk. A java sajnos a földre lepotyogva, a rovarok martalékává vált. De tanultam az esetből: jövőre hamarabb kérek engedélyt a szüretelésre. :)
Hozzávalók 24 cm-es tortaformához:
a tésztához:
15 dkg finomliszt
2 dkg cukor
egy csipet só
5 g friss élesztő
4 dkg tejföl
1,5 dkg puha vaj
1 felvert tojás fele
2 ek. víz
a túrótöltelékhez:
25 dkg túró
6 dkg porcukor
2 cs. Bourbon vaníliás cukor
3 dkg tejföl
2,5 dkg puha vaj
1 tojás + a felvert tojás másik fele
1 ek. frissen facsart citromlé
¾ cs. (3 dkg) vaníliaízű pudingpor (főzős)
a szilvás töltelékhez:
kb. 40 dkg szilva (magozott mennyiség)
3 ek. rum (jamaikai vagy Portorico)
2 ek. nádporcukor
az édes morzsához:
7 dkg finomliszt
3 dkg kókuszreszelék
3 dkg aprított mandulapehely
5 dkg finomítatlan nádcukor
½ mk. őrölt fahéj
7 dkg vaj
elkészítés:
- A tésztához a lisztet tálba mérjük, a közepébe tesszük a szobahőmérsékletű többi hozzávalót, belemorzsoljuk az élesztőt, és robotgéppel megdagasztjuk. Ha nagyon ragad, kevés lisztet dagasztunk még hozzá, majd kivajazott tálban, letakarva, meleg helyen 1 óra alatt megkelesztjük.
- A kimagozott szilvát negyedeljük, és összeforgatjuk a nádporcukorral kevert rummal. Letakarva hagyjuk.
- Az édes morzsához a hozzávalókat összemorzsoljuk a hideg vajjal, és hűtőbe tesszük.
- A megkelt tésztát liszttel hintett munkalapon kinyújtjuk, a tortaformába illesztjük, és egy kis peremet készítünk neki. Villával több helyen megszurkáljuk. Letakarjuk, amíg a túrómasszát elkészítjük.
- A töltelék hozzávalóit alaposan összekeverjük, egyenletesen elosztjuk a tésztán, majd körkörösen elrendezzük rajta a szilvacikkeket.
- A tetejét megszórjuk a morzsával, és a süteményt előmelegített sütőben megsütjük. Tortarácsra téve, a formában hagyjuk teljesen kihűlni.
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 35 perc
