2016. május 9.

Hagymás-aszalt paradicsomos minipite







Ezek a kis piték azonnal belopták magukat a szívembe. Igaz, nem volt nehéz dolguk, mert a tészta, amiből készültek, már jó barátom egy ideje. :) Flantészta a neve, amiből korábban sütöttem már néhány finomságot. Most azonban kíváncsi voltam, hogy működik másfajta liszttel, és rögtön kétfélét is összevegyítettem. A zabpehelylisztet még nem ismertem, bár gyanítom, hogy ez majdnem ugyanaz, mintha porrá őrölnénk a zabpelyhet. Egész szemű zabpehellyel pedig egyszer már készítettem fasírtot. Tésztát viszont még soha. Mindig nagyon izgalmasnak tartom az eddig még nem használt lisztekkel való kísérletezést, úgyhogy ez a zabpehelylisztes tészta is jópofa kalandnak ígérkezett. Meg kell mondjam, nem csalódtam, vagyis igen: pozitívan. A flantészta ui. pontosan ugyanolyan finom, sőt már a nyers tészta is éppen olyan tökéletes állagú volt, mint a fehér liszttel készült eredeti változat. Úgyhogy nagy volt az örömöm. :)
Nagyon szeretem ezt a tésztát, mert imádni valóan ropog, ugyanakkor omlós, és ízre is igazán kellemes – csöppet édeskés, ugyanakkor mégis inkább sós. Én legalábbis sós pitékhez szeretem használni a leginkább. Most ezt a hús nélküli változatot kívántam meg. Bár inkább vendégvárónak vagy előételként tudom elképzelni, mi mégis ebédre ettük. Pont elég volt a fejenként 6 pitécske. :)






Hozzávalók 12 darabhoz:

Tésztához:
12,5 dkg fehér tönkölybúzaliszt
12,5 dkg zabpehelyliszt
12,5 dkg vaj
1 tojás
1 ek. cukor
½ tk. só
kb. 40 ml hideg víz

Töltelékhez:
10 dkg póréhagyma (tisztítva mérve)
6 dkg újhagyma (tisztítva mérve)
8 dkg bocskorpaprika (tisztítva mérve)
6 dkg olajban eltett aszalt paradicsom
2 ek. fűszeres olaj (pl. a paradicsom olaja)
5 dkg reszelt trappista sajt
10 dkg 20%-os tejföl
3 ek. habtejszín
1 kis tojás
1 tojássárgája


elkészítés:

  1. A tésztához a cukorral, sóval vegyített lisztkeverék közepébe tesszük a tojást, felverjük, morzsalékossá dolgozzuk a felkockázott, hideg vajjal, majd a vizet kisebb adagokban hozzáöntve összeállítjuk a tésztát. Sima felületűvé gyúrjuk.
  2. Enyhén lisztezett deszkán 3 mm vastag körlapra nyújtjuk, 8-9 cm-es pogácsaszaggatóval vagy pohár szájával kiszaggatjuk, és a tésztakörökkel kibéleljük a muffintepsi mélyedéseit. nejlonzacskóba húzva hűtőbe tesszük, amíg a tölteléket elkészítjük.
  3. A töltelékhez a pórét hosszában négybe vágjuk és felaprítjuk. Az újhagymát felkarikázzuk.
  4. A kis kockákra darabolt paprikát az aszalt paradicsom olaján 1-2 perc alatt megdinszteljük, hozzáadjuk a pórét, az újhagymát, sóval, borssal ízesítjük és összesütjük. Belekeverjük a lecsepegtetett, felaprított aszalt paradicsomot, majd a zöldséges alapot hűlni hagyjuk.
  5. Az öntethez a tejfölt elkeverjük az egész tojással, a tojássárgájával, a tejszínnel, és sóval, borssal ízesítjük.
  6. A pihentetett tésztakosárkák alját villával 3-4 helyen megszurkáljuk, mindegyikbe 1-1 púpozott evőkanálnyi tölteléket halmozunk, rámerünk 2-3 evőkanál öntetet, és a tetejüket megszórjuk reszelt sajttal.
  7. Előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a sajt pirulni nem kezd. Miután a piték 2-3 percet hűltek, kerek végű kés segítségével kiemeljük a tepsi mélyedéseiből, és tortarácsra szedjük. Melegen vagy langyosra hűlve kínáljuk.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: kb. 25 perc

Tipp:

A tésztát 24 cm-es pitesütő formában is megsüthetjük, de akkor dupla adag tölteléket készítsünk hozzá. Az öntethez azonban szerintem elég csak másfélszeres mennyiséggel számolnunk.

Megjegyzés:
A tészta 18 pitéhez is elegendő. Akinek van 6-os muffintepsije, felhasználhatja az összes tésztát, de akkor szaporítani kell a töltelék hozzávalóinak mennyiségét, vagyis másfélszeres adagokkal kell számolni.
 















2016. május 6.

Kivipudingos rizspalacsinta









Nagyon kíváncsi voltam a rizslisztből készült palacsintára, és bár jó pár receptet végigolvastam, végül egy saját kerekedett ki egy korábbi, sima lisztes palacsintámnak köszönhetően.
Úgy érzem, szinte észrevehetetlen a különbség a jól megszokott palacsintatészta és e között a tészta között, aminek én kimondottan örülök, ui. palacsintarajongó vagyok, és nem szerettem volna, ha teljesen más ízélményben lett volna részem. Bár nem vágyom arra, hogy lisztérzékeny legyek, mégis úgy érzem, manapság már szinte minden hagyományos tészta- vagy egyéb étel kapcsán ki lehet váltani a fehér lisztet más lisztekre anélkül, hogy jelentősen sérülne a jól megszokott és szeretett ízhatás. Ez a desszert is ilyen, és bár a rizsliszt nem fogyókúrás, ill. én magam sem vagyok megrögzött egészségmániás, mégis érdemes egyre gyakrabban olyan ételt készíteni, ami segít megőrizni vagy jobbá tenni az egészségünket. :)
A darabos kivipuding ötlete az egyik kiflim töltelékéből ered, ami málnával készült. Mivel akkor olyan jól sikerült eltalálni az arányokat, szíven ütött a nagy felismerés, hogy a házi gyümölcspudingnál nincs is jobb, és borzasztóan kreatívnak éreztem magam, amikor ezt így kiötöltem. :D Persze igazából marhára nem vagyok nagy feltaláló, mert a főzelékek is kb. ugyanígy készülnek. :D
Azóta a keményítővel történő gyümölcssűrítés megszállottja vagyok, és az ilyen módon, ill. különböző gyümölcsökből készült pudingokat próbálom belecsempészni többféle édességbe. Az erdei gyümölcsös tortám és a málnapudingos kiflim után most itt van ez a palacsinta, ami hál' Istennek szintén igen jóra sikeredett. :D ...csak, hogy őszinte legyek és szerénytelen. :D








Hozzávalók 6 palacsintához:

Palacsintához:
10 dkg fehér rizsliszt
5 dkg barna rizsliszt
2 tojás
1,5 dkg nyírfacukor
egy kis csipet só
1 vaníliarúd kikapart magjai vagy ½ mk. vaníliakivonat
1,5 dkg kókuszzsír + a sütéshez
1 dl kókusztejszín
1,5 dl víz

Töltelékhez:
5 nagy, érett kivi (kb. 65 dkg)
ízlés szerint nyírfacukor, ha a gyümölcs nem elég édes (én 4 dkg-ot tettem bele)
1 dl kókusztejszín
0,5 dl víz
2 dkg étkezési kukoricakeményítő

Díszítéshez és a tálaláshoz:
6 ek. szeletelt mandula
diabetikus csokoládészósz
nyírfaporcukor
2 kivi

elkészítés:
  1. A palacsintához a tojásokat a cukorral, a sóval és a vaníliamagokkal (vagy a vaníliakivonattal) kézi habverővel felverjük.
  2. Simára dolgozunk benne egy kevés rizslisztkeveréket, kisebb adagokban, felváltva belevegyítjük a tejet és a többi lisztet, majd hozzáadjuk az olvasztott kókuszzsírt. Fél órát pihenni hagyjuk.
  3. A töltelékhez a meghámozott gyümölcsöket hosszában nyolcadoljuk, feldaraboljuk, és lábasba téve – szükség szerint cukorral ízesítve –, közepes lángon addig főzzük, amíg a gyümölcs levet nem ereszt.
  4. A vízben elkeverjük a keményítőt, felöntjük a kókusztejszínnel, majd a keverékkel besűrítjük a gyümölcsragut.
  5. 20 cm átmérőjű palacsintasütő serpenyőben adagonként 1-1 teáskanál kókuszolajat hevítünk, és kicsit vastagabb, világos színű palacsintákat sütünk. (Óvatosan fordítsuk meg, mert a rizspalacsinta viszonylag könnyen törik!)
  6. Amint egy palacsinta kisült, a tölteléket elosztjuk a tészta egyik felén, ráhajtjuk a szabadon maradt részt, majd még egyszer félbehajtjuk a palacsintát.
  7. A kész palacsintákat megszórjuk zsiradékmentes serpenyőben megpirított mandulával, porcukorral, és meglocsoljuk a csokoládészósszal. Darabokra vágott, friss gyümölcsöt kínálunk hozzá. Hidegen is fogyaszthatjuk.
























A recept a májusi Kifőztük gasztromagazinban is megjelent.

2016. május 3.

Virslis-hajdinás egytál







Nagyon kíváncsi voltam az amarántra, ezért nemrégiben a kölessel, a hajdinával és a csicseriborsóval együtt vettem egy zacskóval. Mielőtt hozzáfogtam volna az elkészítéséhez, természetesen utánaolvastam mind a felhasználási lehetőségeknek, mind a főzési módnak. Utóbbi kapcsán kicsit letörtem, ui. több helyen is azt olvastam, hogy még egy óra alatt sem fő meg, legalábbis sokan még ennyi idő után is fövetlennek ítélték meg. Az én amarántom csomagolásán azonban az állt, hogy 30 percig kell főzni, majd lefedve kell hagyni. A neten talált adatokhoz képest a főzéshez írt vízmennyiség is jóval kevesebb volt – ötszörös helyett háromszoros mennyiségű vízben ajánlották a főzést. Végül a zacskón olvasottak mellett tettem le a voksomat, és árgus szemekkel figyeltem, mi történik. :D Valószínűleg jó minőségű amarántot sikerült vennem, ui. alig 25 perc alatt teljesen készre főtt, és csak azért hagytam még fedő alatt párolódni, hogy biztosra menjek. A kész amaránt állaga viszont nem tetszett, legalábbis ahhoz az ételhez, amihez kigondoltam, nem olyan kásaszerűt szerettem volna, mint ami előttem virított. Gondoltam, lesz, ami lesz, én bizony átmosom hideg vízzel, hátha sikerül eltüntetni róla a „taknyos” réteget. Sikerült! :) Nem tudom, ezzel a módszerrel próbálkozott-e már más is, vagy saját fejlesztésnek vehetem, ill. mennyire elfogadható, de az biztos, hogy nálam bevált. Szemre picit olyan lett így, mint a kaviár. :D
Csak egyvalami nem volt szimpatikus, sőt nagyon nem tetszett – a még nyers amaránt „illata”, amire egy ismerősöm is felhívta a figyelmemet. Amikor ui. forró vízzel átöblítettem, olyasmi szagot árasztott, mint a fövő kukorica héja. Kissé bizarr élmény volt, de kíváncsian vártam a végeredményt, és bíztam benne, hogy ez a szag nem válik az étel kárára, azaz nem lesz „büdös” az íze is.
Nem fogok hazudni – a kész ételen is érezhető volt ez a bűzös aroma, sőt annyira zavaró volt, hogy mindketten úgy éreztük, mintha gabonatárolóban ülnénk. Egyetlen falat után eltoltuk magunktól a tálkát. Hiába ízesítette a többi hozzávaló, azok sem segítettek rajta. Éppen ezért úgy döntöttem, nem osztom meg a receptet, mert rossz ízű ételt semmi esetre sem tennék közkinccsé, hanem inkább elkészítem hajdinával. Szerencsére így már igazán finom lett, és a hajdina biztos sűrűn szerepelni fog kis konyhám színpadán. :D
Most már csak azt nem értem, hogy a neten található amarántos ételek vajon a valóságban mind olyan érdekes szagot árasztanak, vagy csak a mi ízlelőbimbóink ennyire finnyásak.






Hozzávalók 3 személyre:

20 dkg hajdina
3 szál frankfurti virsli
10 dkg kaliforniai paprika
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 csapott tk. ancho chili

2 és fél ek. kókuszolaj
néhány levélke petrezselyem

elkészítés:
  1. Az alaposan átmosott, megszárított hajdinát zsiradékmentes serpenyőben, közepes lángon, kevergetve addig pirítjuk, amíg illatozni és pattogni nem kezd.
  2. Átöntjük egy lábasba, megsózzuk, hozzákeverünk fél evőkanál kókuszolajat, további 1 percig pirítjuk, majd felöntjük kétszeres mennyiségű forró vízzel.
  3. Nagy lángon felforraljuk, majd csaknem teljesen lefedve, kis lángon addig főzzük, amíg meg nem puhul, de a szemek még nem nyílnak szét. (Ez kb. 10 perc.)
  4. A megtisztított hagymát és a paprikát felaprítjuk, utóbbit 2 evőkanál kókuszolajon megdinszteljük, majd a hagymát is hozzáadva, pirulásig sütjük. Közben sózzuk.
  5. Belekeverjük a kis kockákra aprított fokhagymát, kicsit összesütjük, majd elzárjuk alatta a lángot, és csilivel ízesítjük. Rátesszük a hajdinát, és alaposan összeforgatjuk.
  6. A virslit hosszában kettévágjuk, felszeleteljük, kevés zsiradékon kissé megpirítjuk, majd a hajdinához keverjük. Petrezselyemlevelekkel díszítjük és tálaljuk.




























A recept a Kifőztük gasztromagazin májusi számában is megjelent.