II. Vörös lencsék és a Sümegi vár

Vörös lencsék:
Másnapra 3 látnivalót terveztünk be. Az első a Csabrendek határában található, rég elhagyatott bauxitbánya volt. Különleges élmény a vörös színben játszó talajon sétálni, mintha csak a Marson rúgnánk a port. :D A kora délelőtti párás napsütésben sajnos csak kevés részletet sikerült úgy lencsevégre kapni, hogy értékelhető fotók szülessenek belőle. Az egykori bánya helyét mára szépen benőtte a természet, és a vörös lencsék között vígan nőnek a gombák, amiket Németországból áttelepült, lelkes német nyugdíjasok gyűjtögetnek. Mi legalábbis itt találkoztunk 2 szimpatikus bácsival, akikkel szóba is elegyedtem.

Sümeg:

 
 
Területe már a római korban is lakott volt. Vára a 13. század óta áll a síkságból magányosan kiemelkedő Vár-hegyen. A 15. sz. közepén a város mezővárosi rangot kapott, és amikor 1552-ben a törökök elfoglalták Veszprémet, a veszprémi püspökség Sümegre költözött. A helység ezután 200 évig püspöki székhely maradt. A város és a vár a 17. sz. közepén élte virágkorát, sőt e század végén egy darabig kulturális központ is volt. Több hatalmas tűzvész is elpusztította, de mindig újjáépült.

A város legfontosabbakat látnivalói:

• a vár,
• a Franz Anton Maulbertsch freskóival díszített Plébánia templom,
• Kisfaludy Sándor szülőháza és múzeuma,
• a barokk stílusban épült Püspöki Palota,
• a régi kanyargós utcák barokk házai,
• a több száz éves vadgesztenyefák,
• a város határában egy őskori kovakőbánya, római kori település és egy ókeresztény bazilika maradványai

Az aznapi 2. látnivalónak szánt Sümeget nem értékeltük különösebben érdekes városnak, sehogy sem tudtuk felfedezni a hely szebbik arcát. Viszonylag jellegtelen településnek tűnt, és bár nem jártuk be a régi, kanyargós utcáit, összességében nem nyújtott maradandó élményt. A Szent István téren megnéztük kívülről a Püspöki Palotát, a Sarlós Boldogasszony Ferences Kegytemplom és Kolostort és Kisfaludy Sándor szülőházát; ez a rész volt a leghangulatosabb. Ezen kívül itt néhány barokk házat láttunk csak.

Püspöki Palota

Sarlós Boldogasszony Ferences Kegytemplom

Kisfaludy Sándor költő szülőháza

Sümegi vár:

A vár a mi családunkban hírhedt emlékű építmény, ui. gyerekkorom óta fel-felbukkan nevelőapám elmeséléseiben a kirándulásos témák között. Én valószínűleg már azt is elfelejtettem volna, hogy egyáltalán láttam ezt a középkori erődöt, ha ő nem hozná fel időről-időre, hogy micsoda rettenetes dolog volt, hogy unokatesómmal meg mertük mászni a meredek Vár-hegyet. Most, hogy ott jártunk, majdnem lefotóztam egy kislányt, aki a kb. 10 éves énemhez hasonlóan ugyanezt művelte, és ugyanúgy botladozott a sziklák között. De megmászta – ő is! :D

A sümegi látnivalók közül számunkra a vár volt a legérdekesebb. Bár szerintem még most is a romos jelleg dominál, de a felújításoknak köszönhetően nagyon is élvezhető programot nyújt. Mi 3 órahosszát töltöttünk itt, végigsétáltunk a falai mentén, a várudvar barátságos szőlőlugasa alatti kávézóban finom feketét ittunk, szagolgattuk a kürtöskalács csábító illatát, és kipróbáltam, milyen lehet a The Walking Dead c. tévésorozat Daryljéhez hasonlóan íjjal lőni. Meg kellett állapítanom, hogy ha az életemet ne adj Isten rothadó járkálók ellen nyíllal kellene megvédenem, akkor sajnos nem húznám sokáig, ui. jó bénán célzok. :D Egyébként 300 Ft-ért 4 lövési lehetőség vásárolható, és ha valaki velem ellentétben hamar felfogja, hogy mit jelent a nyújtott kar, akkor biztos több eséllyel indul egy gyorstalpaló íjászati tanfolyam után a zombik ellen. :D

kőhajítógépek

állatsimogató

Várcsárda

Reszkessetek zombik, jövök... vagyis lövök! :D

 

A romhoz elvileg 3 irányból lehet feljutni: ha autóval/biciklivel jövünk, a főútról letérve az erre kiépített parkolóban letehetjük a járművünket, és a Várcsárdához vezető sétaútról megközelíthetjük a várat. Mi is így tettünk, és gyalogosan (vártaxival is lehet) indultunk felfelé. A Várcsárdához vezető sétaúton egyébként kocsimúzeum, állatsimogató (kecskék, juhok), múzeumok, kiállítások színesítik a látnivalókat, ill. a várjátékok terepei, azaz az I. Történelmi Élménypark is itt látható.
A belvárosból a Püspöki Palota mellett vezető sétaútról is feljuthatunk, ill. a csárda mellett bal kéz felől az ajándékboltok és a street foodos bódék mellett elhaladva.

A türkizkék színnel jelzett linkekre kattintva (beleértve a városneveket is) bővebb információt olvashattok az adott látnivalóról, sőt igazából főleg így juthattok el a tudnivalókhoz. ;)


Forrás: internet

I. Csabrendek és a szentbékkállai Kőtenger

Nem is tudnám megmondani, hogy a nyaralásainkat leszámítva év közben belföldön elutaztunk-e valamerre 3-4 napra. Egyrészt a Kutyafül munkája (és munkamániája), másrészt a lustasága miatt sajnos ritkán van ilyesmire lehetőség. Én viszont imádok utazni, felfedezni olyan tájakat, ahol még nem jártam, és megszemlélni azokat az érdekesebb látnivalókat, amiket vagy nagyon régen vagy még soha nem láttam. Bár az országot javarészt már körbejártam, alig volt szerencsém a fontosabb történelmi és természeti nevezetességekhez, maximum gyerekkoromban, de az már a totál homály kategória az emlékezés szempontjából.
Hosszas szép kérlelés, majd fülrágás és végül enyhe hiszti eredményeképpen a Kutyinyek végre kötélnek állt, és közölte, hogy a 23-ai hosszú hétvégét az ország másik felében fogjuk tölteni. Jupppííí! :) Együttes erővel rákerestünk a fürdőhelyekre, és elég hamar Sárvár mellett tettük le a voksunkat, mert úgy láttuk, azon a környéken nem csak a vízben ázásra van lehetőség, hanem egyéb programokban is részünk lehet. Ezek után kikerestem a fellelhető összes látnivaló listáját, kiirkáltam a tudnivalókat, és abszolút felkészülve pakoltam be a sporttatyót, aminek láttán a 3 macskagyerekünk azonnal tudta, hogy „gáz van, ezek megint elmennek”.
Persze okt. 23. és a kései keresgélés miatt a szállások nagy részén már telt ház volt, de Sárvár környékén simán lehetett még találni nekünk megfelelőt. Egy helyes kis házikót választottam, az ára teljesen okénak tűnt, és a Kutya is rábólintott. Gondolom, neki is feltűnt a ház verandáján lefotózott, békésen eszegető szürke cica, amit mi hívogató jelnek értelmeztünk. :D

A türkizkék színnel jelzett linkekre kattintva (beleértve a városneveket is) bővebb információt olvashattok az adott látnivalóról, sőt igazából főleg így juthattok el a tudnivalókhoz. ;)

Csabrendek:
Ez a fura nevű kis község a Balaton-felvidék közelében, Veszprém, Vas és Zala megye határainál a Bakony hegység utolsó nyúlványán Sümeg mellett fekszik.
Pénteken a kora délutáni órákban érkeztünk meg, hamar megtaláltuk a település szerintem legkeskenyebb utcájában lévő szállásunkat, és azonnal mosolyra görbült a szánk, mert ezt a kis kérót oltári cukinak láttuk élőben is. A nyaralásos csalódásaink után ez kifejezetten üdítő élményként hatott, és szerintem ezerszer jobban jártunk vele, mintha valamelyik tetszetős hotelban szálltunk volna meg. Az egészen nagy, szépen rendben tartott kert láttán is úgy éreztük, itt jó helyünk lesz. A házikó belül otthonos, meleg hangulatot árasztott, és a felszereltsége miatt úgy tűnt, mintha lakna benne valaki. Bár vannak tippjeim arra, hogy miért ilyen pöpec ez a hely, de nem kérdeztem rá a tulajdonosánál, aki egyébként egy kedves, segítőkész – szerintem korunkbeli – srác volt. Az biztos, hogy van érzéke az otthonteremtéshez.
Az egész ház kívül-belül maximálisan tiszta volt, igazi boldogságkuckó. A csend pedig, amit ott tapasztaltunk, kincset ér. :) Talán csak 3 pici negatívumot tudnék felsorolni: a kihúzható sarok ülőgarnitúra nem éppen alkalmas 2 személy számára az abszolút kényelmes alváshoz, és bár volt még egy heverő, de azért egy pár nyilván nem szívesen alszik külön ágyban. A törölközőszárító hiányát is észrevettük, de megoldottuk – széktámlán szárítottuk a türcsiket. Valamint az is feltűnt, hogy a fürdőszoba picit hűvös volt. De ezeket a hiányosságokat elfeledtette a többi pozitívum. A kandallóban pattogó tűz látványa pl. kifejezetten tetszett, és szerintem jelentősen hozzájárult szervezetünk boldogsághormon termeléséhez és a karácsony fíling megteremtéséhez is. :D
A Kutyafül mindkét este rakott a tűzre, és bár ez a fajta meleg számunkra szokatlan volt, hazaérkezve már kifejezetten hidegnek éreztük a lakásunkat.

 

 

És a lényeg: a macska! Mert az „Itteni cica” névre hallgató fehér-szürke cirmos cirkányban felfedeztük a mi Kumpi cicánkat, aki lassan már egy éve, hogy nem lehet velünk. Itteni cica egészen a hazautazásunk napjáig nem tisztelt meg bennünket a jelenlétével, de az utolsó reggelen bizony úgy döntött, most már ideje megnéznie bennünket közelebbről is (gondolom, távolabbról azért csak kifigyelt minket). Nyávogva szaladt felém vasárnap reggel, és cefetül simogattatta magát. A könnyem is kicsordult ettől a bizalmaskodástól, és közben folyamatosan Kumpinak szólítottam. :)

Szentbékkálla – Kőtenger:
Lepakoltuk a csomagjainkat, és becéloztuk a nem éppen Csabrendek környéki, az onnan kb. 35 km-re lévő Szentbékkállát, ahol a Káli-medence egyik legjelentősebb geológiai értékét, az ún. Kőtengert lehet megtekinteni. Itt láthatóak a kőhát leglátványosabb sziklaformái. Mivel ezekből jó minőségű malomköveket lehetett készíteni, ezért ez a tevékenység helyenként a kőhát pusztulásához vezetett.
A látvány nagyon érdekes, a sziklaalakzatok olyanok, mintha egy óriás pakolta volna oda, de természetesen nem így történt – úgy keletkezett, hogy a vulkanikus utóműködés idején ezen a vidéken a hévizes forrásokból feltörő forró víz az itt található fehér homokot kemény kőhalmazzá cementálta. Az egykori Pannon-tenger megkeményedett homokturzásait a későbbi időszakok szele (főleg a pliocén korban) látványos, helyenként bizarr formájúra alakította.
A legismertebb alakzat az ingókő, ami valóban inog, ha a megfelelő helyen és ritmusban billegtetik. Jó móka kitalálni, hogy az egyes sziklaformák milyen állatot mintáznak. :)

 

ingókő

a rejtélyes eredetű ún. madáritatók

partra úszó teknősök

kígyófej

a kis varangy és a mamája

vissza a parkolóhoz

A net szerint a kőtengert Mindszentkálla és Szentbékkálla között találjuk, de ez számunkra nem volt egyértelmű, mert a két falu között (Szentbékkálla határában) látható kék jelzés olyan turistaútvonalat mutatott, ami nem jelezte igazán, hogy onnan megközelíthető-e a természeti látványosság. Ezen a füves-saras úton besétáltunk kb. 100 m-t, de aztán jobbnak láttuk visszafordulni, és bementünk Szentbékkállára, ahol egyértelműen jelezve volt az irány (fa táblákon több helyen is „Kőtenger” és egy autó jele látható). A falu közepén egy kis körforgalomból közelíthető meg. Az autót le lehet parkolni közvetlenül a kőhát „lábánál”.

A Balaton-felvidékre jellemző, kőből épült, zsalugáteres, fehér keretes ablakú, igényesen megépített házai miatt Szentbékkálla ismeretlenül is a szívemhez nőtt, de a Kutyafül is úgy érezte, hogy itt simán el tudna éldegélni. Ezt a települést sokat emlegettük, pedig csak egyszer láttuk, végig se mentünk rajta, de valamiért nagyon jó érzés fogott el bennünket. :) A szállásunkon még aznap utána is néztünk, mennyiért lehetne ott házat venni. :D Úgy sajnálom, hogy az itteni házakról nem készült egyetlen fotó sem!
Aznap nem kirándultunk másfelé, fáradtak voltunk az autózástól, csak arra futotta az erőnkből, hogy Sümegen a Várcsárdában felejthető édességet együnk, és már kora este visszatértünk a csabrendeki házikóba. A szállás weboldalán látható cica viszont sajnos aznap nem tette tiszteletét.

 

Forrás: internet