A Sünis kanál blogot, a tizennégy éve tartó gasztronómiai projektemet sokáig szeretettel dédelgettem, miközben az eredeti felületet meghagyva egyre letisztultabbá alakítottam a külső megjelenését is. A receptek (több esszéisztikus írás, vers és úti beszámoló mellett) mostanra ezrével sorakoznak a tartalomjegyzékben, a régebbi ételfotók nagy részét pedig mára vállalhatatlannak gondolom. Hiszen az ember fejlődik – jobb esetben –, és idővel már idegennek érezheti a korábbi önmagából és az akkori lehetőségeiből fakadó képi világot. A fejlődés mértéke persze egyénfüggő, illetve soktényezős dolog. Nyilván képes lettem volna jóval magasabbra törni kulináris témában, de azok a fránya tényezők, amelyekre hivatkozni szokás, tagadhatatlanul ragaszkodnak hozzám. A kitűnni vágyás ezen a területen pláne nem motivált, a többfelől érkező felkérésektől ezért rendre elzárkóztam. Már a ritka „mégis bevállalom”-ok is többnyire bosszúságot szültek – amúgy jogosan.
A Sünist tehát a kezdetektől fogva, a fotózás szeretetétől hajtva, leginkább magamnak csináltam, és persze örültem, hogy azért néhányan szeretik.
Majd egyre gyakrabban szembesültem az érzéssel: abbahagyom, ennyit tudtam beletenni. De még kitartottam, sok ételt újra is fotóztam. Nem mintha az, hogy egy posztom után hirtelen megugrott a követők száma, bármit is változtatott volna rajtam – inkább a ragaszkodás, a megszokás lehetett a valódi ok.
Végül csak eljött a „system shut down” ideje. Talán épp a régi konyha szétverése adta meg hozzá a kezdőlökést, amikor egyébként sem volt lehetőségem a szokott módon bemutatni az újabb ételkreálmányaimat. A Sünis kanál húsvét után parkolópályára került, és azóta főként azt jelezte, hogy új konyha van a láthatáron. A felfordulás végeztével ugyan közzétettem egy desszertrecept, de pár nap múlva világossá vált bennem a lezárás igénye.
Az új konyha birtokba vételével új blog létrehozására vágytam. Bár az lenne az elegáns, ha ez nyomokban sem tartalmazná a régit, mivel azonban nem történt valódi pálfordulás, idegennek hatna egy teljesen más irány – az új talán kicsit még hasonlítani is akar a régihez.
Ami viszont biztos: receptügyileg ezután is a minőségé marad a főszerep, de a gyakori posztolás belső kényszere nélkül. – Csak azt kell megmutatni, ami mellett nem tudsz szó nélkül elmenni – amely ételeknél egyértelműen azt érzed: finomra van hangolva.
Valójában nem sokat gondolkodtam az új blog nevén, és talán kitűnik belőle, hogy számomra a zene mint művészeti ág képviseli leginkább a bennem lévő szenvedélyt (lassan 20 éve őrzöm a régi mikrofonomat). Egy értékes zenei mű mindenkire hatást gyakorol, akárcsak a jó étel: léleksimogatók. Jó zene és finom ételek nélkül nem lehet és nem is érdemes élni!
A gyerekkori kanalam persze – amiről időközben kiderült, hogy nem sünis, hanem macis – nagy becsben van. Emiatt nem változtattam meg a blog nevét és küllemét, hanem inkább újat indítottam más néven. Idővel átviszek majd oda is a régebbi receptjeim közül, mert bizony nagyon sok olyan van, ami feledhetetlen – már akkor is finomra hangoltam. :D
Ha keresnél, itt találsz meg.
Kedves Gabi! Kicsit megijedtem, mikor megláttam a búcsú szót. De örülök neki, hogy csak arculatváltásról van szó. Nagyon szép, elegáns az új oldalad is, én ott is követni foglak. Sok sikert, sok jó ötletet és még szép hosszú éveket kívánok az új bloghoz.
VálaszTörlésDe aranyos vagy, köszönöm, Nea!☺️ Igen, a búcsú kapcsán sokan valami egészen másra asszociálnak, de búcsúzni bármitől lehet. Örülök, hogy számíthatok rád a jövőben is, mint ahogyan te is rám, mert ahogy látom, nálad is csak úgy sorjáznak a finomságok - öröm nézni.🥰
TörlésFinomra hangolva,de anélkül is teljesen megértem, és egyet is értek a váltással.Tartalmas és szép volt a Sünis (macis) kanál...de még szebb lesz az új. Az előjelek legalább is erre engednek következtetni.Letisztult,elegáns külső--és ízletes,vonzó beltartalom.Sok sikert a továbbiakban! Szívesen evő 1.
VálaszTörlésKöszönöm, köszönöm!🥰 Jólesnek a kedves szavak, főleg mert olyantól kapom, aki valóban kóstolta is jó néhány receptemet. Örülök, hogy tetszik az új blog, és remélem, találsz majd olyan ételeket, amit te is elkészítesz.😘
Törlés