Búcsú

A Sünis kanál blogot, a tizennégy éve tartó gasztronómiai projektemet sokáig szeretettel dédelgettem, miközben az eredeti felületet meghagyva egyre letisztultabbá alakítottam a külső megjelenését is. A receptek (több esszéisztikus írás, vers és úti beszámoló mellett) mostanra ezrével sorakoznak a tartalomjegyzékben, a régebbi ételfotók nagy részét pedig mára vállalhatatlannak gondolom. Hiszen az ember fejlődik – jobb esetben –, és idővel már idegennek érezheti a korábbi önmagából és az akkori lehetőségeiből fakadó képi világot. A fejlődés mértéke persze egyénfüggő, illetve soktényezős dolog. Nyilván képes lettem volna jóval magasabbra törni kulináris témában, de azok a fránya tényezők, amelyekre hivatkozni szokás, tagadhatatlanul ragaszkodnak hozzám. A kitűnni vágyás ezen a területen pláne nem motivált, a többfelől érkező felkérésektől ezért rendre elzárkóztam. Már a ritka „mégis bevállalom”-ok is többnyire bosszúságot szültek – amúgy jogosan.
A Sünist tehát a kezdetektől fogva, a fotózás szeretetétől hajtva, leginkább magamnak csináltam, és persze örültem, hogy azért néhányan szeretik.
Majd egyre gyakrabban szembesültem az érzéssel: abbahagyom, ennyit tudtam beletenni. De még kitartottam, sok ételt újra is fotóztam. Nem mintha az, hogy egy posztom után hirtelen megugrott a követők száma, bármit is változtatott volna rajtam – inkább a ragaszkodás, a megszokás lehetett a valódi ok.
Végül csak eljött a „system shut down” ideje. Talán épp a régi konyha szétverése adta meg hozzá a kezdőlökést, amikor egyébként sem volt lehetőségem a szokott módon bemutatni az újabb ételkreálmányaimat. A Sünis kanál húsvét után parkolópályára került, és azóta főként azt jelezte, hogy új konyha van a láthatáron. A felfordulás végeztével ugyan közzétettem egy desszertrecept, de pár nap múlva világossá vált bennem a lezárás igénye.
Az új konyha birtokba vételével új blog létrehozására vágytam. Bár az lenne az elegáns, ha ez nyomokban sem tartalmazná a régit, mivel azonban nem történt valódi pálfordulás, idegennek hatna egy teljesen más irány – az új talán kicsit még hasonlítani is akar a régihez.
Ami viszont biztos: receptügyileg ezután is a minőségé marad a főszerep, de a gyakori posztolás belső kényszere nélkül. – Csak azt kell megmutatni, ami mellett nem tudsz szó nélkül elmenni – amely ételeknél egyértelműen azt érzed: finomra van hangolva.
Valójában nem sokat gondolkodtam az új blog nevén, és talán kitűnik belőle, hogy számomra a zene mint művészeti ág képviseli leginkább a bennem lévő szenvedélyt (lassan 20 éve őrzöm a régi mikrofonomat). Egy értékes zenei mű mindenkire hatást gyakorol, akárcsak a jó étel: léleksimogatók. Jó zene és finom ételek nélkül nem lehet és nem is érdemes élni!
A gyerekkori kanalam persze – amiről időközben kiderült, hogy nem sünis, hanem macis – nagy becsben van. Emiatt nem változtattam meg a blog nevét és küllemét, hanem inkább újat indítottam más néven. Idővel átviszek majd oda is a régebbi receptjeim közül, mert bizony nagyon sok olyan van, ami feledhetetlen – már akkor is finomra hangoltam. :D

Ha keresnél, itt találsz meg.