Nem mostanában volt, amikor
megígértem Fahéj barátnőmnek, hogy én is sütök
kovászos kenyeret. Ő ódákat zengett róla, és olyan szép
szavakkal mesélt az így készülő kenyereiről és
péksüteményeiről, hogy öröm volt olvasni a sorait. Aztán
beújított a vadkovásszal, én meg csak ámultam és bámultam, és
újfent megígértem neki, hogy végre belevágok az ősi típusú
kenyér sütésébe. Aztán mégse lett belőle semmi, mert mindig
gyorsan túl akartam lenni rajta. Mindannyiszor szégyelltem is magam
miatta.
Aztán mégis eljött az az idő,
amikor megpróbálkoztam vele. Egyébként úgy indult az egész,
hogy akárhányszor belekukkantottam az egyik facebookos csoport
oldalán zajló eseményekbe, mindig ott virított hol x, hol pedig y
csodaszép zürichi kenyere, az a bizonyos cserepes héjú.
Kaptam-fogtam magam, előző este bekevertem az előtésztát, és
másnap már ott illatozott az asztalon az én zürichim. Igaz,
elsőre nem lett olyan szép cserepes a héja, de az ízével és az
állagával nagyon meg voltam elégedve. Aztán alighogy elkészült
ez az első kovászosom, beugrott, hogy Fahéj milyen szeretettel írt
a vadkovászról, és hogy a sima kovász az majdhogynem smafu hozzá
képest, mert ez a vad változat az igazán ősi, és ez a valódi,
autentikus kenyér lelke. Hiszen nagyon-nagyon régen még nem
létezett élesztő, és csupán víz és liszt keverékéből
született meg az ősanyáink és ősapáink kenyerét
megkelesztő anyag.
Újra elolvastam hát azon a bizonyos
ismert receptgyűjtő oldalon távoli barátnőm szavait a
vadkovászról, és ugyanúgy megmelengette a szívemet, mint legelső
alkalommal. Ki is mentem a konyhába, az ő útmutatásai szerint
bekevertem az én vadkovászom első adagját, és rögtön
elneveztem Zsófinak. Zsófi pedig meghálálta a becéző szavakat,
amit neki suttogtam az izgalommal teli várakozás napjaiban.
Ezután már „csak” a vele készült
kenyér sütése volt hátra, amit legalább akkora, ha nem nagyobb
izgalommal vártam. Persze már rögtön az elején elszúrtam, mert
a nagy izgalom közepette kihagytam belőle a cukrot és a sót, de
szerencsére még időben eszembe jutott, és utólag kevertem hozzá
a már összeállított tésztához. Aztán már csak a várakozás
hosszú óráit kellett kivárnom, hogy vajon megkel-e annyira, hogy
sütőbe dughassam. Ezek után pedig csoda izgalmasnak tűnt
megszegni életem első vadkovászos kenyerét.
A kovásszal kapcsolatos
tudnivalókért, tippekért és receptekért örök hálám Fahéjnak,
aki kijárta előttünk az utat! :)
Hozzávalók:
fehér kenyérliszt
víz vagy szénsavmentes ásványvíz
24-25°C!!!
elkészítés:
1-2.
nap:
Befőttesüvegben összekeverünk
3
evőkanál vizet
3
evőkanál kenyérliszttel (kicsit
nehéz elkeverni, és olyan állagú, mint a rendes
kelt tészta kelesztés előtt).
Lazán
rátesszük az
üveg tetejét,
és szobahőmérsékleten
hagyjuk, hogy
a levegőből belekerüljenek az élesztőgombák.
A 2. nap csak várakozunk.
(De úgy is csinálhatjuk, hogy csak 24 órát hagyjuk pihenni és másnap megetetjük 1 evőkanál vízzel és 1 evőkanál liszttel, majd jól átkeverjük. Harmadnap 2 evőkanál vízzel és 2 evőkanál liszttel keverjük el, és innentől kezdve 8-12 óránként etetjük.)
3.
nap:
A
kovászban pici buborékok
alakulnak ki,
jóval folyósabb állagú,
és enyhén
savanykás, alkoholos
szagot áraszt.
Ekkor
elkeverjük 3 evőkanál vízzel,
majd hozzáadunk
3 evőkanál kenyérlisztet, és
villával, mintha tojást vernénk fel, csomómentesre
keverjük. (Így sok levegő
jut a kovászunkba. Ekkor
nokedlitészta állagú.)
Az
én Zsófim épp harmadnapra mutatta meg magát, addig nagyon úgy
tűnt, hogy nem akar dolgozni.
4.
nap:
A
kovászhoz 10 dkg (kb. 1
dl)
vizet adunk, elkeverjük,
majd megetetjük 10
dkg kenyérliszttel.
Lazán rátesszük a befőttesüveg
tetejét, és hagyjuk, hogy dolgozzon.
5.
nap:
A
kész kovászunk savanyú
illatot áraszt,
és buborékos felületű.
(Lásd a fotókon!)
Kiveszünk
belőle 10 dkg-nyit, áttesszük egy
másik üvegbe, és
elkeverjük 10
dkg vízzel, 10 dkg liszttel.
Letakarva
5-6 órán át pihentetjük,
hogy megnőjön
és buborékossá váljon.
(Ezt
nevezzük aktív kovásznak, és ebben
az állapotában már felhasználhatjuk kenyérsütéshez.)
Az
üvegben lévő maradék kovászt lezárjuk, hűtőbe
tesszük,
és hetente egyszer
megetetjük minimum
2 evőkanál vízzel és 2 evőkanál liszttel, vagy
ha kívánja, akkor még többel is.
Ebből
használhatunk kedvünk
szerinti rendszerességgel, akár
úgy is, hogy (hűtőben
tartva) 1 hétre hűtlenek
leszünk hozzá, azaz nem foglalkozunk vele.
Felhasználás előtt
ilyenkor csak
10
dkg vizet és 10
dkg lisztet kell
hozzáadnunk,
majd hagyni,
hogy szobahőmérsékleten
a duplájára nőjön. Ekkor
kiveszünk belőle 10 dkg-nyit, amit ugyanígy
megetetünk. Ha
pedig az
is megkelt, kivesszük
belőle a kellő mennyiséget, és süthetünk
belőle. A többit
visszatesszük
a hűtőbe.
Tudnivalók:
A
vadkovász akármeddig
tárolható, csak etetni kell és megkeverni, hogy jól
kiszellőzzön.
Ha
a kovászunk buborékos, még ha esetleg azok picik is, akkor
életben van. :)
Minél öregebb a vadkovászunk,
annál jobban dolgozik, annál jobban megemeli a kenyeret.
Minél
gyakrabban
használunk belőle, annál erősebb lesz.
Nem csak kenyér és péksütemény
süthető belőle, hanem egyéb ételekhez, pl. lángoshoz,
nokedlihez is használhatjuk, így növelve kovászunk használatának
gyakoriságát.
A
kelesztési
idő a kovász erősségétől
és a hőmérséklettől is függ.
A kovász akkor aktivizálódik
igazán, ha sokat etetjük, és így nem lesz olyan savanyú a
belőle készült kenyér. Azaz érdemes sütés előtt kétszer is
megetetni (a hőmérséklettől függően 8-12 óránként).
Célszerű annyival megetetni,
amennyit elvettünk belőle.
A
vadkovászos tészta dagasztása ugyanannyi időt vesz igénybe,
mint élesztős társaié,
csak a kelesztés tart jóval tovább.
Dagasztáskor a tészta ragacsosabb,
de ha már szép sima, és csak kicsit ragad a kezünkhöz, akkor jó.
A legtöbb recepthez kb. 20 dkg-nyi
vadkovászt szoktak használni.
Ha
a receptünk szerint
készülő tészta többszöri
dagasztást vagy hajtogatást igényel,
akkor célszerű beolajozott vagy bezsírozott kézzel nyúlni
hozzá, hogy ne ragadjon annyira. Illetve a kelesztő tál alját is
olajozzuk be, vagy alaposan hintsük be liszttel.
A kész vadkovászos kenyér belseje
nyirkosabb, mint az élesztős kenyéré.
A megsült vadkovászos kenyér
esetében nem mérvadó a kenyér aljának kongó hangja, ezért
kötőtűvel célszerű ellenőrizni, hogy valóban átsült-e.
Az
első próbálkozások esetében még sokáig elhúzódik a tészta
kelesztésének ideje, mert a kovász még nem elég erős.
Miután
megetettük a kovászt,
sok időre van szükség, hogy asztalra kerüljön a kenyér vagy az
egyéb péksütemény. Ezért célszerű késő
este megetetni,
és másnap
reggel kezdhetjük
készíteni a
tésztát,
hogy délre
kisüljön. De megetethetjük reggel is,
hogy aztán délben
kezdhessünk neki
a tésztának, ami
estére sül ki. Sok idő, türelem és gyakorlat kell hozzá, ami
egyre jobb kenyeret fog eredményezni.
A
még gyenge kovásszal készülő kenyér esetében két
variáció alkalmazható:
délben etetjük a kovászt, este dagasztjuk
meg a tésztát, és
másnap reggel sütjük.
A másik, hogy este etetjük a kovászt, reggel dagasztunk, és
másnap este sütünk. (Én
ezt az utóbbit választottam a legelső kenyeremnél.)
Tippek:
Ha ritkábban sütünk belőle, akkor
tartsuk hűtőben. Ilyenkor kevés etetés is elég neki. Ha viszont
hetente többször is használunk belőle, akkor nem szükséges
hűtőben tartani.
Ha
azt tapasztaljuk, hogy szürke lé úszik a kovászunk tetején,
akkor az azt jelenti, hogy a benne lévő tejsavbaktériumok
„éheznek”. Ilyenkor vagy keverjük össze ezt a szürke levet
az alatta lévőkkel, vagy öntsük le róla, és etessük meg a
kovászt.
Ha
nem használjuk gyakran, és nem akarjuk, hogy összeszaporodjon egy
nagyobb mennyiség, akkor sajnos minden egyes etetéskor ki kell
dobnunk a nagy részét, és csak egy keveset,
de azt
alaposan meg kell etetni.
Ha
túl pici buborékok vannak a kovászon, akkor az lehet a baj, hogy
túl sok összeszaporodott belőle. Ilyenkor öntsük ki a
háromnegyedét, a maradékot (10-15 dkg-nyit) etessük meg jól 10
dkg vízzel és 10 dkg
liszttel, hagyjuk dolgozni kb. 12 órát, aztán annak is öntsük
ki a háromnegyedét és a maradékot is etessük meg, stb.
Ha azt látjuk, hogy a tészta nem megfelelően mértékben kel, akkor a hajtogatások közt
hagyjunk neki több időt.
A sülő kenyér állapotát
kötőtűvel ellenőrizhetjük. Ha könnyen bele tudjuk szúrni,
akkor jó.
Kalandos
előkészületek – Zsófi első bevetése
Én ennek a legelső kenyérnek úgy
kezdtem neki, hogy késő este kivettem 10 dkg-ot a már aktívvá
vált kovászból (a maradék kovász ment a hűtőbe), tálba
tettem, megetettem 10 dkg vízzel, 10 dkg liszttel, és egész éjjel
szobahőmérsékleten tartottam. Másnap hozzákevertem a kenyér
receptjében szereplő hozzávalókat, és vártam 10 órát (bár
tizenkettőt kellett volna, de nem bírtam, meg szerintem akkor se
lett volna nagy az eltérés a tészta küllemét tekintve). Este
negyed 7-kor nekiláttam a formázásnak, ami mindennek volt
nevezhető, csak annak nem, mert inkább hasonlított az egész egy
híg nokedlitésztához, mintsem kenyéréhez. Hiába tettem olajjal
megkent felületre, ez folyt, mint a veszedelem. Több részletben
beleemeltem a kiolajozott sütőtálba, aztán átfutott az agyamon,
hogy ez így talán mégse lesz oké, mert ugyanúgy festett, mint
azelőtt.
Erre galád mód megliszteztem a
deszkát, újfent kiborítottam a tésztát, rá a tésztatrutyis,
lisztes deszkára, és a tészta felületét is megszórtam egy kis
liszttel (ami így a gyökérkenyér tésztájához kezdett
hasonlítani). Így legalább úgy tűnt, mintha már tudnám
hajtogatni. Ezután egy gyors mozdulattal beleemeltem egy
sütőpapírral előzőleg kibélelt és olajjal megkent sütőformába.
Aztán szinte reményt vesztve újabb másfél óráig pihentettem,
mire este háromnegyed 9-re végre sütőbe került az egyébként
egész szépen megkelt tésztamassza. A tetejét képtelenség lett
volna bevágni, annyira lágy volt.
Akkor kezdett bennem újra
felcsillanni egy csöpp kis reménysugár, amikor levettem a fedőt a
kenyérről, és elém tárult a látvány. Már csak ki kellett
bírnom a sütési idő leteltét, aztán imádkozni, hogy az
ellenőrző kötőtűre ne ragadjon rá egy csepp tészta se. Végül
egy olyan szép barnára sült kenyérféleség nézett vissza rám,
hogy úgy éreztem, ez talán mégis jó lesz. Majd kicsit hűlni
hagytam, és ezután meggyőződhettem róla, hogy végül is
kenyérnek nevezhető, még ha nem is lett olyan, mint amilyet eddig
megszoktam. És még el is fog fogyni, mert egész finom lett.
Ropogós héjú (bizony megdolgoztatta a rágóizmaimat), kellemesen
savanykás ízű, lyukacsos belsejű kenyér lett belőle. Oké, túl
vagyok az elsőn! Jöhet a második – az már talán még jobb
lesz! :)
Azért, hogy elsőre senki ne járjon
úgy, mint én, érdemes okosan kikalkulálni a készítés idejét,
kivéve, ha direkt késő este akarja megsütni.