Kategóriák

2014. február 22.

Túrógombóc édes, narancsos tejfölöntettel





Van nekem egy nagyon kedves, „messzi” barátnőm, Kata, akivel 1 hét alatt kerültünk nagyon jó kapcsolatba annak ellenére, hogy 10 év korkülönbség van köztünk. Nyilván egyformán dinkák lehetünk, mert nem érezzük ezt a csöppnyi kis differenciát. :D
Amikor megismerkedtünk, mindketten külföldön dolgoztunk, és az ismeretlen környezetben ő nagy segítségemre volt. Azóta is tart a barátság, és bár nem beszélünk se heti, se havi rendszerességgel, de amikor rám csörög, órákig megy a trécs.
Kata hozzám hasonlóan imádja a hasát, valószínűleg remek háziasszony is, és néha elmerengünk 1-1 étel elkészítésén. Nemrégiben megint sikerült vagy 3 órát dumálni vele, és akkor tanácsot kért, hogy mit csináljon a megmaradt túrójából. Ennek az lett a vége, hogy ő ajándékozott meg engem egy recepttel, nem pedig én őt. :D
Túrógombócot eddig csak 1-2 alkalommal ettem, még gyerekkoromban, mert Anya nem szerette, ezért „túrógaluskásította”, amit sósan készített. Így aztán szépen feledésbe merült a túrógombóc. Kata receptje azonban felkeltette az érdeklődésemet, mert azt mondta, hogy ez olyan könnyű, mint a hab, és közölte, hogy van viszont egy hátulütője: ez csak melegen jó. Az igazat megvallva ezt az utóbbi tényt nem is tartom hátránynak, mert ez a gombócka olyan finom, hogy ideje se marad rá, hogy kihűljön. A Kutyafüllel elég hamar eltüntettük.
Drága „Keresztanyám”, köszi a szuper receptet! ;)




Hozzávalók 15 darabhoz:

Gombóchoz:
50 dkg túró
3 tojás
egy csipet só
4 ek. búzadara
3 ek. zsemlemorzsa

Forgatáshoz:
4 ek. zsemlemorzsa
2 ek. nyírfacukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
1 tk. olívaolaj

Öntethez:
6 ek. alacsony zsírtartalmú tejföl
2 ek. porcukor nyírfacukorból
½ narancs héja és leve

elkészítés:

  1. A forgatásra szánt morzsához kevés olajon megpirítjuk a zsemlemorzsát, kicsit hűlni hagyjuk, majd összekeverjük a kétféle cukorral.
  2. Az öntethez a porcukrot, a reszelt narancshéjat és -levet a tejfölhöz vegyítjük.
  3. A gombóchoz a tojásokat villával felverjük, megsózzuk, simára keverjük a többi hozzávalóval, és állni hagyjuk, amíg a búzadara meg nem puhul benne.
  4. A masszából nedves kézzel golyókat formázunk, és forrásban lévő vízben kifőzzük. Miután feljöttek a víz felszínére, még 2-3 percet főzzük, majd leszűrjük és alaposan lecsepegtetjük.
  5. Megforgatjuk a cukros morzsában, és még melegen tálaljuk az öntettel együtt.





6 megjegyzés:

  1. Ahhh.... azért ebből most meg tudnék enni egy tálkával. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek igazán örülök! :) Akkor gurítok legalább 5 golyóbist. Jó étvágyat kívánok! :)

      Törlés
  2. Én is langymelegen imádom, nagyon guszta lett nálad. :) Számomra újdonság a tésztájában a zsemlemorzsa, legközelebb kipróbálom így! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Hankka! :) Azóta én is láttam zsemlemorzsa nélkül, és szerintem nem hiányzik bele. De Kata barátnőm azzal készíti, ezért először az ő recije szerintit próbáltam ki.

      Törlés
  3. Még sosem ettem így túrógombócot, de isteni lehet naranccsal megbolondítva! hmm.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Én citromlével szoktam elkeverni a tejfölt, de az most nem volt itthon. Naranccsal még érdekesebb, nagyon finom.

      Törlés