Ez a bonbon teljesen más desszertnek indult. A neten ui. megláttam egy olyan keksztekercset, ami a megszokottól kívül-belül eltért. Persze, hogy el akartam készíteni. Ennek azonban az lett a vége, hogy a krém nem sikerült, mert csomós lett az alapjául szolgáló tejpor és víz elegye. Mire nagy keservesen megoldottam a problémát, kiderült, hogy a krém a tetejébe még totál jellegtelen ízű is. Szóval menthetetlen volt. Pontosabban csak a fent említett keksztekercs töltelékének nem lett volna jó. Agyalás közben, hogy mi legyen vele, megláttam a konyhapolcon egy már felbontott marcipánmasszát. Azt is hozzákevertem a még forró tejkrémhez, és közben örvendeztem a nagy ötletnek. :D Aztán lepöttyentem, mert kóstoláskor egyértelművé vált, hogy a marcipánnal feljavított krém már túl tömény lenne az eleve masszív keksztésztával együtt. Úgyhogy ad acta tettem.
Mivel azonban nem szokásom egykönnyen feladni, újra megcsináltam a krémet. Kitaláltam, hogyan ne legyen csomós, ami így a második nekifutásra tökéletes lett. Sőt, megbolondítottam egy kis vaníliával, hogy ne legyen olyan jellegtelen ízű. Szépen elkészítettem a tekercset, patentul nézett ki az egész, amikor szeletekre vágtam. Na, akkor kóstoljuk! Nem ízlett. Nyúlt, mint a fene! A krém pedig ízre teljesen elveszett a tésztában, szinte egybeolvadt vele. Tiszta sor, hogy ezzel nem égethetem le magam a blog olvasói előtt. Sőt, egyikünk sem kért belőle, a kukában landolt, sűrű anyázások közepette, mert utálok ételt kidobni. Aznap édesség nélkül maradtunk.
A marcipánnal helyrehozott első krém viszont ott csücsült a pulton, szobahőmérsékleten kenhető állagú volt. Abban a formában azonban túl töménynek ítéltem arra, hogy süteménybe töltsem. A lágyítására, habosítására kitalált egyéb módszer pedig csak feleslegesen bonyolulttá tette volna a krémkészítést. Úgyhogy amellett döntöttem, hogy berakom a hűtőbe, és meglátjuk, eléggé megköt-e ahhoz, hogy marcipános bonbon legyen belőle. És megkötött! Juhhé! :D Mivel imádom a szilva- vagy egyéb gyümölcskrémmel töltött marcipántallért, gondoltam, valami ahhoz hasonlót hozok össze. Szerencsére ezzel az édességgel nem lőttem mellé, sőt megint bebizonyosodott, hogy az elrontott dolgokból kisülhet valami kifejezetten jó is. :)
Mivel azonban nem szokásom egykönnyen feladni, újra megcsináltam a krémet. Kitaláltam, hogyan ne legyen csomós, ami így a második nekifutásra tökéletes lett. Sőt, megbolondítottam egy kis vaníliával, hogy ne legyen olyan jellegtelen ízű. Szépen elkészítettem a tekercset, patentul nézett ki az egész, amikor szeletekre vágtam. Na, akkor kóstoljuk! Nem ízlett. Nyúlt, mint a fene! A krém pedig ízre teljesen elveszett a tésztában, szinte egybeolvadt vele. Tiszta sor, hogy ezzel nem égethetem le magam a blog olvasói előtt. Sőt, egyikünk sem kért belőle, a kukában landolt, sűrű anyázások közepette, mert utálok ételt kidobni. Aznap édesség nélkül maradtunk.
A marcipánnal helyrehozott első krém viszont ott csücsült a pulton, szobahőmérsékleten kenhető állagú volt. Abban a formában azonban túl töménynek ítéltem arra, hogy süteménybe töltsem. A lágyítására, habosítására kitalált egyéb módszer pedig csak feleslegesen bonyolulttá tette volna a krémkészítést. Úgyhogy amellett döntöttem, hogy berakom a hűtőbe, és meglátjuk, eléggé megköt-e ahhoz, hogy marcipános bonbon legyen belőle. És megkötött! Juhhé! :D Mivel imádom a szilva- vagy egyéb gyümölcskrémmel töltött marcipántallért, gondoltam, valami ahhoz hasonlót hozok össze. Szerencsére ezzel az édességgel nem lőttem mellé, sőt megint bebizonyosodott, hogy az elrontott dolgokból kisülhet valami kifejezetten jó is. :)
10 dkg sovány tejpor
10 ek. forró víz
7 dkg cukrozott sűrített tej
1 cs. vaníliás cukor
1 dkg vaj
10 dkg cukrozott marcipánmassza
8 szem aszalt szilva (puha fajta)
13 dkg étcsokoládé
1 tk. napraforgóolaj
elkészítés:
- A tejport magas falú edénybe szórjuk, hozzáadjuk a vizet, és csomómentesre keverjük. Ha nem homogén, botmixerrel rásegítünk.
- Átöntjük egy kis lábasba, hozzáadjuk a sűrített tejet, a vajat, belereszeljük a marcipánt, és kis lángon, kevergetve krém sűrűségűre főzzük. Teljesen kihűtjük, majd hűtőbe tesszük dermedni.
- A masszából gumikesztyűs kézzel golyót formázunk, ellapítjuk, és a közepébe ültetünk egy szem aszalt szilvát. Fölötte összedolgozzuk a marcipánt, ismét gömbölyűre formázzuk és kissé ellapítjuk. Sütőpapírral fedett deszkára sorakoztatjuk, és 20 percre mélyhűtőbe tesszük.
- Az étcsokoládét az olajjal vízgőz fölött felolvasztjuk. A töltött bonbont kés segítségével elválasztjuk a sütőpapírtól, villára ültetjük, és kanállal rácsorgatjuk a csokoládét. A villáról ismét a kés segítségével sütőpapírral fedett deszkára toljuk. Így járunk el a többi bonbonnal is, majd néhány percre hűtőbe tesszük.
- A megmaradt olvasztott csokoládét sütőpapírból készített kis tölcsérbe vagy a csücskén kilyukasztott nejlonzacskóba csorgatjuk, és megmintázzuk vele a bonbonokat. Kínálásig visszatesszük a hűtőbe.
A lehűtött massza kissé ragadós, ezért érdemes gumikesztyűt használni a formázáshoz, betöltéshez. A munkálatok során a kezünk melegétől meglágyul a massza, és a megformázott bonbon hajlamos hozzáragadni a sütőpapírhoz. Ezért mindenképp kés kell ahhoz, hogy felszedjük róla. A villára is kés segítségével tudjuk áttenni, ill. a csokival bevont bonbont is a késsel tudjuk áttolni a sütőpapírra.
Nem javaslom, hogy az olvasztott csokiba tegyük, mert hozzáragad a tálka aljához, és nem fogjuk tudni kiszedni belőle. Nem baj, ha az alja nincs bevonva, így is épp eléggé csokis. ;)
Nem javaslom, hogy az olvasztott csokiba tegyük, mert hozzáragad a tálka aljához, és nem fogjuk tudni kiszedni belőle. Nem baj, ha az alja nincs bevonva, így is épp eléggé csokis. ;)
