Kategóriák

2020. július 21.

Hagymaleves








Vagy 20 évvel ezelőtt az akkori párom anyukája jóvoltából kóstoltam először hagymalevest. Rosszul lettem tőle. :D No nem az anyósjelölttől, hanem a levesétől. A hagyma ui. vastagra volt szelve, és nem főtt meg rendesen, minekutána olyan erőteljes hagymaíze volt, hogy megfájdult tőle a gyomrom. Ez az élmény meghatározta a hagymaleveshez és az anyósjelölthöz fűződő viszonyomat, ami ezután a nullához konvergált. Míg nem, a blog újdonsült és büszke tulajdonosaként úgy éreztem, hogy nekifutnék én ennek a levesnek. Meg is született az első – az óvatosságom okán – krémesített formában, és nagyon ízlett. Aztán időről-időre újra előkerült, mint ahogyan most is. A különbség az eddigi hagymaleveseimhez képest csak annyi, hogy ebben a mostaniban ezúttal nem csak összeturmixolva, hanem vékonyra szelve is benne van, viszont alaposan megfőzve, hogy se állagra, se ízre ne legyen zavaró őhagymasága ereje. Kijelenthetem, hogy így bizony már nagyon is szeretem ezt a levest. :)






Hozzávalók 4 személyre:

2 fej vöröshagyma
1 fej lila hagyma
4 gerezd fokhagyma
őrölt szerecsendió
őrölt fekete bors
tört csili
aprított zellerlevél
3 dkg vaj
1 ek. finomliszt
1 l növényi főzet zellerzöldből és/vagy petrezselyemből vagy zöldségalaplé
2 dl habtejszín

elkészítés:

  1. Az egyik vöröshagymát és a fokhagymát felaprítjuk, megsózzuk, a felhevített vajon megdinszteljük, majd rászórjuk a lisztet, és alaposan elkeverjük.
  2. Felöntjük annyi növényi főzettel (alaplével), amennyi épp ellepi, és puhára főzzük.
  3. Leturmixoljuk, befűszerezzük és hozzáadjuk a többi főzetet, a (V-gyaluval) hajszálvékonyra szelt vörös- és lila hagymát. Lefedve, kis lángon addig főzzük, amíg a hagyma teljesen megpuhul.
  4. Hozzáöntjük a tejszínt, épp csak összeforraljuk, és a levest utánaízesítjük, ha szükséges. Tálaljuk.
Tipp:
Krutonnal az igazi. ;) Én ehhez kenyérrudat használok, amiket felszelve meglocsolok olívaolajjal vagy fokhagymás olvasztott vajjal, és 230°C-os sütőben pár perc alatt ropogósra pirítom. Mindig másféle tésztával készítem, pl. jó lehet ez a recept is.

 



2 megjegyzés:

  1. Én csak a Bandula-féle fokhagyma krémlevest ismerem és szeretem, de biztos vagyok benne, hogy a tied is finom.Főleg piroskockás kendővel tálalva, amibe szájat is lehet törölni,

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor itt az ideje, hogy vöröshagymából készült levest is egyél. ;) ...és megkapod hozzá a piros kockás kendőt. :D

      Törlés