Kategóriák

2019. november 27.

Körtekrémes kupola







Régóta szemeztem már ezzel a fajta süteménnyel, pontosabban a formájával, ami szerintem nagyon jópofa. Biztosan finom bármilyen krémmel, sőt világos tésztával is, de én kakaós piskótával akartam elkészíteni. Annál is inkább, mert a krém nálam világos, ami jobban mutat sötét színű tésztával. Előbbihez körtét használtam, mert a minap vettem 1 kg-ot, és megkívántam a vele ízesített krémet. Anno egy rakott desszertem esetében nagyon ízlett, de az már olyan régen volt, hogy muszáj volt újrázni. :D Szerencsére Anyának van olyan üvegtálja, ami ehhez a desszerthez kell, így semmi sem állhatott a sütikészítés útjába.
Úgy gondolom, az adventi időszakban vagy épp karácsonykor is megállja a helyét – igazán mutatós, és a körtének hála, szerintem különlegesen finom. Arról nem is beszélve, hogy nem bonyolult az elkészítése. :)






Hozzávalók 2 l űrtartalmú, félgömb alakú tálhoz:

Piskótához:
4 tojás
10 dkg porcukor
3 dkg olvasztott vaj
18 dkg finomliszt
2 dkg holland kakaópor
5 g sütőpor
80 ml hideg víz

Krémhez:
40 dkg körte (hámozva, magház nélkül mérve)
2 ek. frissen facsart citromlé
1 dl kókuszkrém (pl. Cocomas)
1 cs. vaníliaízű pudingpor vagy 4 dkg étkezési kukoricakeményítő
8 dkg porcukor
10 dkg vaj
1 ek. vaníliapaszta

Bevonáshoz és a díszítéshez:
15 dkg étcsokoládé (40-50%-os)
1 ek. napraforgóolaj
3 dkg fehér csokoládé
cukorgyöngyök

elkészítés:

  1. A díszítésre szánt fehér csokoládét gőz fölött felolvasztjuk, kis zacskóba töltjük, aminek a végére pici lyukat vágunk. Egy vágódeszkára sütőpapírt fektetünk, és a csokipöttyöket rajzolunk rá. Megszórjuk cukorgyöngyökkel, és felhasználásig mélyhűtőbe tesszük.
  2. A piskótához a tojások sárgáját a porcukorral kihabosítjuk, hozzáadjuk az olvasztott vajat, a vizet, a kakaóporral, sütőporral vegyített lisztet, majd kisebb adagokban beleforgatjuk a felvert fehérjehabot.
  3. A tésztamasszát sütőpapírral bélelt 18 cm-es tortaformába öntjük, és előmelegített sütőben megsütjük. A formában hagyjuk kihűlni, majd kivesszük belőle és 3 lapra vágjuk.
  4. A krémhez a meghámozott, magházától megfosztott gyümölcsöt feldaraboljuk, a citromlét is hozzáadva leturmixoljuk, majd hozzákeverjük a kókuszkrémet.
  5. A pudingport 3 dkg cukorral együtt lábasba szórjuk, simára keverjük egy kevés körtepéppel, majd felöntjük a többi péppel, és kis lángon, kevergetve felfőzzük. Teljesen kihűtjük.
  6. A puha vajat a többi cukorral, a vaníliapasztával habosra kavarjuk, és belevegyítjük a körtepudingba. Hűtőbe tesszük dermedni.
  7. Az egyik (18 cm átmérőjű) piskótalap kivételével a többit akkora méretűre szabjuk, hogy bele tudjuk illeszteni a tálba (nekem 15 és 12 cm átmérőjű lapjaim lettek).
  8. Egy – folpackkal bélelt, félgömb alakú – üvegtál aljában elosztunk 15 dkg krémet, és ráhelyezzük a legkisebb piskótalapot. A rétegezést ugyanígy folytatjuk, végül az egészet befedjük a legnagyobb tésztalappal. Néhány órára hűtőbe tesszük.
  9. A tálat átfordítjuk egy tortarácsra, a süteményről lehúzzuk a folpackot, és a túlfolyt krémet elkenjük rajta.
  10. A bevonáshoz az étcsokoládét az olajjal vízgőz fölött felolvasztjuk, és a süteményre csorgatjuk. Kicsit hagyjuk, hogy meghúzzon, majd körben a szélét feldíszítjük a csokipöttyökkel. Dermedésig hűtőbe tesszük. A süteményt tortatálra vagy díszes tányérra csúsztatjuk.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 50 perc











2019. november 20.

Házi krémes-torta






Évek óta készülök arra, hogy végre sk. is megcsináljam a házi krémest. A blogon fent van a receptje, és bár az sem teljesen házi, hiszen a tésztája boltból való, de a töltelék – ami ennek a sütinek a lényege – bizony a legjobb fajta házi krém, és nem ám hol-mi zacskós por! Sőt zselatin sincs benne, mert az bizony nem kell az igazi krémesbe! Ma már én is ki tudtam volna kísérletezni, de amikor az ominózus recept felkerült a blogomra, akkor még nagyon gyerekcipőben járt a sütikészítési tudományom. Így hát a leírást akkor kölcsönvettem egy ismerősömtől. Most is abból dolgoztam, mert úgy jó, ahogy van, persze némileg azért a saját ízlésem szerint módosítottam az arányokat. Legalábbis, ami az édességét illeti, mi ui. nem szeretjük, ha nagyon beleborul a cukor. :D
A hagyományosan kocka alakú szeletekre vágott változat elkészítése ugyan még mindig várat magára, de ízre tortaformába álmodva is pont olyan. ;) Márpedig szülinapra csakis tortát adhatunk az ünnepeltnek – jelen esetben Anyának és magamnak, mert azt a csekélyke 8 napos különbséget most összevontuk, így ünnepelve meg mindkettőnk születését. Ezzel a könnyed, habos krémmel bizony nem lehet mellélőni, és bár igazán egyszerű elkészíteni, abszolút ünnepi színvonalú desszertnek tartom. :)


Anyucikám, Isten éltessen sokáig!




Hozzávalók 20 cm-es kapcsos tortaformához:

1 cs. leveles tészta (pl. Tante Fanny)
3 tanyasi tojás
3,75 dl tej
7-8 dkg cukor
6 dkg finomliszt
2 cs. Bourbon vaníliás cukor
1 ek. vaníliapaszta
porcukor a tálaláshoz

elkészítés:

  1. A leveles tésztát kitekerjük, és 2 darab, a sütőformánál kicsivel nagyobb körlapot vágunk ki belőle (sütés közben ui. kissé összeugrik a tészta). Az egyiket 8 cikkre vágjuk.
  2. Mindkét tésztalapot sütőpapírral bélelt gáztepsire tesszük, és 200°C-ra előmelegített sütőben kb. 12 perc alatt világosra sütjük (ha sütés közben túlságosan felpúposodnának, villával megszurkáljuk). A tésztalapokat tortarácsra tesszük kihűlni.
  3. A krémhez a tojások sárgáját a cukorral lábasba tesszük, robotgéppel felhabosítjuk, majd felváltva, több részletben csomómentesre keverjük benne a lisztet és a tejet.
  4. Folytonos keverés mellett, kis lángon sűrűsödésig főzzük. Amint egyet buggyan, elzárjuk alatta a lángot, és belekeverjük a vaníliapasztát.
  5. A tojásfehérjéből kemény habot verünk, közben vaníliás porcukorral ízesítjük, és a habot a forró krémhez forgatjuk.
  6. Az egyben hagyott tésztalapot sütőpapírral bélelt, 20 cm átmérőjű kapcsos tortaformába fektetjük, még melegen rásimítjuk a krémet, és kirakjuk a cikkekre vágott tésztalapokkal.
  7. A süteményt nejlonzacskóba húzzuk, és néhány órára vagy egy éjszakára hűtőbe tesszük. Tálalás előtt meghintjük porcukorral.





2019. november 12.

Diós-csokoládéhabos crostata







Megint süti, pedig még csak kedd van. :D Igazából azért, mert ez egy szülinapi torta. Az enyém. :) És nem éppen a hagyományos fajtából. Úgy értem, születésnapra nem jellemző, hogy valakinek ilyen típusú tortája legyen, de én most ezt kívántam meg. Hiszen nagy kedvencem a linzertészta, és bár kakaós ízesítésű linzert pitesütőformában még sosem sütöttem, csak keksznek, pont most láttam elérkezettnek az időt. :D Maga a tészta sem a jól bevált recept szerinti – ez több tojást tartalmaz, és a tetejébe még más készítési technikát is alkalmaztam. Aggódtam is, hogy kemény lesz, ezért rendeztem egy próbasütést. Igaz, az világos tészta volt, és lekváros, de tesztnek megfelelt. :) Szerencsére még a sütőpor véletlenül történő kihagyásával is jó lett az eredmény. :) Aprósütinek mégsem javaslom ezt a sok tojásos változatot, mert ahhoz valóban egy kicsit ropogósabb ez a tészta. Kipróbáltam. ;) (Igaz, a nejlonzacsis tárolás után azért egész kellemes lett.) Ellenben linzertortának tökéletes, és néhanapján amúgy sem árt elhagyni a komfortzónát, és eltérni a jól bevált módszerektől. :D Különben sosem derül ki, hogy máshogy is jól működhetnek a dolgok. ;)
Egy cseppet sem bántam meg, hogy ezúttal nem habos, krémes tortát sütöttem magamnak. :)
 

Kutyafül, köszönöm neked, hogy bearanyoztad a napomat!

 





Hozzávalók 24 cm-es pitesütőformához:

Tésztához:
20 dkg kristálycukor
16 dkg vaj
28,5 dkg finomliszt
1,5 dkg holland kakaópor
1 tojás
2 tojássárgája
4 g sütőpor

Töltelékhez:
10 dkg kajszibaracklekvár
3 tojásfehérje
4-5 dkg porcukor
12 dkg dióbél
10 dkg étcsokoládé (40-50%-os)
egy csipet só

elkészítés:

  1. A tésztához a puha vajat a cukorral kihabosítjuk, hozzákeverjük a felvert tojást, a tojássárgákat, és beledolgozzuk a kakaóporral, sütőporral vegyített lisztet. Folpackba csomagolva, 1 órát hűtőben pihentetjük.
  2. A töltelékhez a diót késes aprítóval durvára daráljuk. A csokoládét nagy lyukú reszelőn lereszeljük, és a dióhoz vegyítjük. A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük és hozzáforgatjuk a diós keveréket.
  3. A lehűtött tésztát lisztezett átgyúrjuk, majd enyhén lisztezett felületen 4 mm vastagságú körlapra nyújtjuk. A nyújtófa segítségével a sütőformába illesztjük, és a felületét villával több helyen megszurkáljuk. Megkenjük (botmixerrel pürésített) baracklekvárral, és 20 percre visszatesszük a hűtőbe.
  4. A lehulló tésztadarabokat újra begyúrjuk, és a pitesütőformánál nagyobb, téglalap alakú lapra nyújtjuk. A nyújtás közben lággyá vált tésztát tálcára téve lehűtjük.
  5. A csokis-diós habot a lekvárra simítjuk. A kinyújtott tésztát 9 db kb. 1 cm széles sávra vágjuk, és átlósan berácsozzuk velük a tölteléket. A túllógó végeket levágjuk.
  6. A süteményt előmelegített sütőben készre sütjük, majd tortarácsra tesszük, és még melegen felszeleteljük (a tetején lévő hab így nem törik össze). A formában hagyjuk teljesen kihűlni.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 40 perc











2019. november 10.

Mogyorós túrókrémtorta







Szégyen, nem szégyen rákaptunk a mogyorókrémre. Megint! :D 5 db 400 g-os üveg tartalmának (hol Sünis, hol minta nélküli) kanállal történő bekebelezése után egymásra néztünk, és pókerarccal mondtuk egyszerre: na jóóó' van mos' mán, itt a vége! – aztán vettünk még 5 üveggel. :D Nem hiszem, hogy egészségügyi szempontból sokat számít a mogyorókrém márkája, mert se így, se úgy nem helyes, hogy ilyeneket (v)eszünk. Max. az lehet mérvadó, hogy melyik a finomabb. Amúgy nálunk a Nutoka vált be. Bár van itthon (ajándékba kapott, háznál termett) igazi török mogyoró, meg is van törve, de eddig hiába várt arra, hogy házi mogyorókrémmé lényegüljön – a nagy pillanat még nem jött el. Addig is a szutyok boltit esszük, amiben ráadásul még csak nem is fenntartható gazdaságból származó pálmaolaj van, némi (vállalhatóbb) repceolajjal karöltve. Szóval tényleg szégyen gyalázat ez ránk nézve! Mivel már tűrhetetlen volt a mogyorókrém evészet, a megmaradt mennyiséget olyan sütibe használtam el, amit kivételesen nem magunknak gyártottam, nehogy így együk fel a maradékot. :D A kiszemelt „áldozat” a fogadott keresztlánykám volt, akinek szerencsére épp abban az időszakban volt a szülinapja, amikor mi kezdtünk megcsömörleni a sok mogyorókrémtől. Így aztán a neki szánt tortába rejtettem ezt a fránya függőségokozót. :D Függjön tőle most már ő -felkiáltással. :D Persze egy szelet erejéig azért muszáj volt megkóstolni a tortát, csak hogy érdemben nyilatkozhassak róla eme szent helyen, bár talán a kis barátnőm véleménye is elegendő lett volna, aki szerint imádni való ez a sütike. :D
Könnyen és gyorsan elkészíthető, egyszerű sütemény ez, és szerintem is nagyon finom. :) Advent közeledtével a díszítését az ünnepre hangolhatjuk.






Hozzávalók 20x30 cm-es tepsihez:

Vajas piskótához:

3 tojás
5 dkg porcukor
5 dkg olvasztott vaj
8 dkg finomliszt
3 g sütőpor

Mogyorós túrókrémhez:
25 dkg túró
15 dkg csokoládés mogyorókrém (pl. Nutoka)
1 dl tejszín
8 dkg puha vaj
5 dkg porcukor

Díszítéshez:
5 dkg fehér csokoládé

elkészítés:

  1. A piskótához a tojások sárgáját a cukorral habosra kavarjuk, hozzáadjuk az olvasztott vajat és a sütőporral vegyített lisztet. Belekeverjük a kemény habbá vert tojásfehérje felét, majd óvatosan hozzáforgatjuk a többi fehérjehabot.
  2. A tésztamasszát sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és előmelegített sütő középső részében megsütjük. Kicsit hűlni hagyjuk, majd kivesszük a tepsiből, és tortarácsra téve kihűtjük. A vékony tésztát középen kettévágjuk (így 2 db 30x10 cm-es lapunk lesz).
  3. A krémhez a tejszínt és a mogyorókrémet a túróhoz adjuk, és botmixerrel alaposan átkeverjük, hogy ne maradjanak benne rögök.
  4. A vajat a porcukorral felhabosítjuk és hozzádolgozzuk a mogyorókrémes túrót. Hűtőbe tesszük dermedni, majd kétfelé vesszük.
  5. Az egyik tésztalapot tálcára fektetjük, elosztjuk rajta az egyik adag krémet, ráhelyezzük a másik tésztalapot, és a többi krém 1/3-ával bevonjuk a süteményt.
  6. A megmaradt krémet csillagcsöves habzsákba kanalazzuk, és ferdén becsíkozzuk vele a torta tetejét. Hűtőbe tesszük dermedni.
  7. A fehér csokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk, nejlonzacskóba kanalazzuk, aminek az egyik csücskére kis lyukat vágunk, és egy sütőpapírral bélelt tálcára fenyőfa alakú mintákat rajzolunk. Dermedésig mélyhűtőbe tesszük, majd a csokifenyőket elrendezzük a torta tetején. Tálaljuk.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 15 perc











2019. november 8.

Diós húsrolád karamellizált birsalmával







Karácsonyra egyebek mellett mindig készítek töltött húsroládot. Általában aszalt szilvával szoktam megtölteni, mert azt nálunk mindenki nagyon szereti. Tavaly is így volt, de a szilváson kívül készült dióval töltött változat, sőt olyan is, amiben mindkettő szerepelt. Olyan jól vizsgázott, hogy egyértelműnek látszott, idén karácsonykor is helyet kap az ünnepi asztalon. Ezúttal húsos szalonnával kombináltam, és őzgerincformában sütöttem meg, mert így egyszerűbb, hiszen nem kell óvatoskodni a hús felgöngyölésével, becsomagolásával, és ennek köszönhetően gyorsabban elkészülhetünk vele. Mivel a maradék birsalmát valamilyen húsételhez tartalékoltam, kézenfekvő volt, hogy akkor már ehhez a recepthez fogom felhasználni. Annál is inkább, mert a birsalma jól harmonizál a dióval. A köret kapcsán nem gondolkodtam sokat, mert szerintem az előző kettő a tejfölös krumplipürével alkot tökéletes összhangot. :)






Hozzávalók 30x11x5 cm-es őzgerincformához:

Diós húsroládhoz:
1 egész csirkemellfilé
30 dkg pácolt, füstölt, szeletelt császárszalonna
10 dkg pirított, durvára darált dió
majoránna
őrölt fehér bors
szerecsendió

1 dl tejszín
1 tojásfehérje
mangalicazsír

Karamellizált birsalmához:
80 dkg birsalma (magház nélkül mérve)
1 nagyobb citrom leve
1 ek. méz
5 dkg fehérítetlen nádcukor
3 dkg vaj

elkészítés:

  1. A belső filéktől megfosztott egész csirkemellet félbevágjuk, majd 2-2 nem túl vastag szeletet vágunk le belőlük. Ezeket kiklopfoljuk, és mindkét oldalukon sóval, borssal ízesítjük.
  2. A többi húst a belső filékkel együtt késes aprítóval ledaráljuk, hozzákeverjük a darált diót, a tejszínt, sóval, borssal, majoránnával, szerecsendióval fűszerezzük, és beleforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét.
  3. A sütőformát vékonyan kizsírozzuk, kibéleljük a szalonnával úgy, hogy a szeletek túllógjanak a formán, majd keresztben belefektetjük a hússzeleteket.
  4. A diós tölteléket elosztjuk a kibélelt sütőformában, ráhajtjuk a túllógó húst, a szalonnát, és előmelegített sütőbe toljuk.
  5. 30 percig a formában sütjük, majd a húsroládot átfordítjuk a sütőpapírral bélelt tepsire, és további kb. 15 percig sütjük.
  6. Miközben a hús sül, elkészítjük a karamellizált birsalmát: lábasban mézzel ízesített vizet forralunk.
  7. Az alaposan lesúrolt gyümölcsöt negyedeljük, magházát kivesszük, és a gyümölcshúst (héjastól) kisebb darabokra vágjuk. Amint feldaraboltunk valamennyit, rögtön meglocsoljuk citromlével, és jól átforgatjuk, nehogy megbarnuljon.
  8. A birsalmát a forrásban lévő vízbe tesszük, és félpuhára főzzük. Leszűrjük és hagyjuk lecsepegni róla a főzővizet.
  9. A cukrot serpenyőbe szórjuk, kevergetés nélkül, kis lángon megkaramellizáljuk, majd hozzáadjuk a vajat, és összekeverjük. Rátesszük a birsalmát, és néha megkeverve addig pároljuk, hogy egy kis pírt kapjon. Félretesszük, melegen tartjuk.
  10. A húst negyedóra pihentetés után felszeleteljük, és a karamellizált birsalmával együtt tálaljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 45 perc


Tipp:
Köretnek tejfölös burgonyapüré vagy krokett illik hozzá.










2019. november 3.

Birskrémes-mazsolás csiga






 
Idén nagyon kevés birsalmánk termett, annak is a jó része lepotyogott a fáról, és a kukacok martalékává vált. Épp csak annyit tudtam megmenteni, ill. leszedni a fáról, hogy elég legyen 2 édességhez, és még Anya is kapjon belőle annyit, hogy lekvárt főzhessen belőle.
Jó rég nem készítettem édes péksüteményt, ezért most sort kerítettem rá. Utólag úgy látom, hogy egy kicsit többet is agyalhattam volna, hogy milyen alakúra csináljam, hiszen annyiféle szépséges formázási technikát megismertem már a netről, de sajna megint a lustaság győzött, és ez az unalmas csigaforma kerekedett ki belőle. :D Az élvezeti értékéből persze ez mit sem vont le. :)






Hozzávalók 24-26 darabhoz:

Tésztához:
50 dkg finomliszt
10 dkg cukor
1 mk. só
10 dkg vaj
1 tojássárgája
2,5 dkg friss élesztő
kb. 2,5 dl tej

Töltelékhez:
35 dkg birsalma (magház nélkül mérve)
1 ½ citrom leve
1 tk. méz
5 dkg fehérítetlen nádcukor
1,5 dkg vaj
10 dkg tejföl
1 dkg étkezési kukoricakeményítő
2 tojássárgája
1 ek. vaníliapaszta
10 dkg mazsola

Tetejére:

4 ek. tej
2,5 dkg cukor + egy kevés a szóráshoz

elkészítés:

  1. Az élesztőt simára keverjük 1 dl langyos tejjel, és letakarva felfuttatjuk.
  2. A cukorral, sóval vegyített lisztet elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a tojássárgáját, a felfutott élesztőt, és a többi tejjel összeállítjuk a tésztát. Megdagasztjuk, majd kivajazott tálba tesszük, és letakarva, huzatmentes helyen megkelesztjük.
  3. Az alaposan lesúrolt birsalmát negyedeljük, magházát kivesszük, és a gyümölcsöt héjastól felkockázzuk (ha foltos a héja, meghámozzuk). Meglocsoljuk 1 citrom levével, és mézzel ízesített, forrásban lévő vízbe téve, félpuhára főzzük. Leszűrjük.
  4. 2,5 dkg cukrot serpenyőbe szórunk, kis lángon (keverés nélkül) világosra karamellizáljuk, majd hozzákeverjük a vajat, és rátesszük a főtt birsalmát. Néha megkeverve, addig pároljuk, hogy egy kis pírt kapjon, majd felöntjük kb. 1 dl vízzel. Kissé elforraljuk a levét, majd botmixer poharába átszedve pürésítjük. Teljesen kihűtjük.
  5. A tojássárgáját kikeverjük a tejföllel, a keményítővel, a vaníliapasztával, és beledolgozzuk a birspürét. Cukorral, citromlével utánaízesítjük.
  6. A megkelt tésztát kétfelé vesszük, és mindkét darabot meggömbölygetjük. Letakarva, 10 percet pihentetjük.
  7. A cipókat lisztezett felületen 40x30 cm-es téglalapokra nyújtjuk, mindkettőt megkenjük a birskrémmel, rászórjuk a mazsolát, és a hosszabbik oldaluknál fogva feltekerjük. 3 cm vastag szeletekre vágjuk.
  8. Az alján és az oldalán is kivajazott, kapcsos tortaformába rakosgatjuk, egymástól távolabb. Körben a csigák oldalát is megkenjük olvasztott vajjal. Letakarva, 20 percet kelesztjük.
  9. A tetejüket bőségesen lekenjük langyos, cukros tejjel, meghintjük kevés kristálycukorral, és előmelegített sütő középső részében megsütjük. A sütőből kivéve, rögtön lekenjük a megmaradt cukros tejjel, és tortarácsra szedve hagyjuk langyosra hűlni.
sütési hőfok: 190°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 30 perc


Tipp:
A csigákat sütőpapírral bélelt gáztepsiben is megsüthetjük. Ha nem akarjuk, hogy összekeljenek, süssük 2 tepsiben. Ebben az esetben a tenyerünkkel kissé nyomjuk le a péksütiket, majd kelesszük meg. A sütési idő pár perccel megrövidülhet.

Megjegyzés:
Tapasztalatom szerint puhábbra sül a csiga, és a töltelék is jobban érezhető, ha formában sütjük, vagy ha csak 1 tepsibe sorakoztatjuk az összeset, hogy össze tudjanak kelni. Viszont magában sütve tetszetősebb. :D