Korábban már írtam róla a blogon, hogy nem rajongok a bejgliért, de egyszer azért én is ettem olyat, ami igazán szeretni való volt. Ennek az egy jó tapasztalatnak hála tudom, hogy igazából szeretem én a bejglit, csak nagyon nem mindegy, hogy van elkészítve. :D
El is határoztam, hogy végre megsütöm én is, de túl későn eszméltem, és a karácsony előtti nagy hajrában nem akartam volna elkapkodni. Így aztán megint elmaradt, de helyette mindenképp szerettem volna olyan édességet is, ami hasonlít a ünnepi köntösbe bújt, klasszikus diós kalácshoz. A mi családunkban apai ágon ui. a diós és a mákos kalács dívik, de csak akkor szoktam ilyesmit enni, ha karácsonykor apukámnál vendégeskedem. Most viszont én akartam elkészíteni – igaz, nem pont úgy, ahogyan ő szokta, hanem még tetszetősebb kivitelben. Először nem a képeken látható kivitelben képzeltem el – de nem lövöm le a poént, mert azt a változatot is megsütöm majd –, végül azonban emellett a külső mellett döntöttem. Eszembe jutott ui. a kakaós csavart csigám, aminek a formázási technikája nagyon tetszik, és azt alkalmaztam ennél a kalácsnál is, ami ilyen módon elég rendagyóra sikerült, legalábbis ahhoz képest, amit gyerekkorom óta megszoktam.
Dió és fahéj imádóknak különösen ajánlom. ;)
El is határoztam, hogy végre megsütöm én is, de túl későn eszméltem, és a karácsony előtti nagy hajrában nem akartam volna elkapkodni. Így aztán megint elmaradt, de helyette mindenképp szerettem volna olyan édességet is, ami hasonlít a ünnepi köntösbe bújt, klasszikus diós kalácshoz. A mi családunkban apai ágon ui. a diós és a mákos kalács dívik, de csak akkor szoktam ilyesmit enni, ha karácsonykor apukámnál vendégeskedem. Most viszont én akartam elkészíteni – igaz, nem pont úgy, ahogyan ő szokta, hanem még tetszetősebb kivitelben. Először nem a képeken látható kivitelben képzeltem el – de nem lövöm le a poént, mert azt a változatot is megsütöm majd –, végül azonban emellett a külső mellett döntöttem. Eszembe jutott ui. a kakaós csavart csigám, aminek a formázási technikája nagyon tetszik, és azt alkalmaztam ennél a kalácsnál is, ami ilyen módon elég rendagyóra sikerült, legalábbis ahhoz képest, amit gyerekkorom óta megszoktam.
Dió és fahéj imádóknak különösen ajánlom. ;)
Hozzávalók 1 kalácshoz:
a tésztához:
30 dkg finomliszt
3 dkg vaj
2 dkg cukor
1 mk. só
1 tojássárgája
1,5 dkg friss élesztő
1 dl víz
0,5 dl tej
a töltelékhez:
6-8 dkg darált dióbél
6 dkg puha vaj
6 dkg kristálycukor + egy kevés a szóráshoz
1 csapott ek. őrölt fahéj
elkészítés:
- A tésztához a tálba szitált liszt közepében kialakított mélyedésbe morzsoljuk az élesztőt, hozzáadjuk a cukrot, a meglangyosított tejes vizet, és egy kis liszttel simára keverjük. Liszttel betakarva felfuttatjuk.
- Beletesszük a sót, a langyos olvasztott vajat, a tojássárgáját, és rugalmas tésztává dagasztjuk. Vékonyan kivajazott tálba tesszük, letakarjuk, és meleg helyen a kétszeresére kelesztjük.
- A töltelékhez a cukorral vegyített fahéjat alaposan összedolgozzuk a puha (nem olvasztott!) vajjal.
- A megkelt tésztát lisztezett munkalapon 2-3 mm vékony, kb. 40x40 cm-es négyzetlapra nyújtjuk. Egyenletesen megkenjük a vajas keverékkel úgy, hogy a tészta szélein, körben szabadon hagyunk egy kb. 1 cm széles sávot, és megszórjuk darált dióval.
- A tésztát feltekerjük, hosszában, középen kettévágjuk, és az így kapott szálakat a vágott felükkel kifelé fordítva összecsavarjuk (fontos, hogy a vágott oldaluk kifelé/fölfelé nézzen). A végüket összecsippentjük, koszorú formára alakítjuk, és a tésztavégeket a találkozásnál összedolgozzuk.
- A kalácsot sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, megszórjuk kristálycukorral, és letakarva addig kelesztjük, amíg a sütő bemelegszik. Pirulásig sütjük, majd rácsra téve hűlni hagyjuk.
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)
sütési idő: kb. 25 perc
