Kategóriák

2015. február 27.

Fehér csokoládés mousse





Az utóbbi időben többször is étcsokis édességre vágytam, aminek az volt a hátulütője, hogy a Kutyafül nem járt olyan jól, mint én. Ő ui. nem rajong az étcsokiért. Neki kedvezve készítettem el ezt a fehér csokis habot, ami eredetileg étcsokival készül, és a receptje a Szakácsok könyve című nagyszerű kiadványban található.
A mennyiségeket a felére vettem, mert megítélésem szerint fehér csokiból sokkal töményebb ez az édesség, és bőven elég belőle egy kis pohárkával is. Nekem. A Kutyánszkinak nem, ő képes a sima olvasztott fehér csokit is bekanalazni egy ültő helyében. :D
Mindenképp még aznap fogyasszuk el, mert nyers tojást tartalmaz!







Hozzávalók 4 személyre:

15 dkg fehér csokoládé
2,25 dkg vaj
2 nagy tojás
1 ek. porcukor
1,2 dl zsíros tejszín
1 tk. vanília esszencia
1 ek. aprított pisztácia

elkészítés:

  1. A tojássárgájákat a porcukorral vízgőz fölött, kavargatva addig melegítjük, amíg buborékos nem lesz. (Közben vigyázunk, hogy ne melegítsük túl, nehogy szemcsés legyen.) Átöntjük egy másik tálba, és robotgéppel habosra kavarjuk.
  2. A csokoládéból félreteszünk egy keveset a díszítéshez, a többit vízgőz fölött összeolvasztjuk a vajjal, kicsit hűlni hagyjuk, majd simára keverjük a cukros tojáskrémmel, és hozzáadjuk a vanília esszenciát.
  3. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, két részletben a tojásos csokoládékrémhez forgatjuk, majd belevegyítjük a habbá vert tejszínt.
  4. A mousse-t poharakba kanalazzuk, két órára hűtőbe tesszük, majd a félretett csokiból forgácsokat vágunk, és az apróra vágott pisztáciával együtt a poharakban lévő habra szórjuk. Tálaljuk.










2015. február 26.

Batáta krokett parmezánnal





A spájzpolc legalján árválkodó utolsó darab édesburgonya felhasználására hirtelen nem volt jobb ötletem, mint a krokett. Ezúttal azonban nem olajban, hanem sütőben akartam megsütni. Na itt rontódott el a dolog, mert egyrészt 180°C-on elég lassan sült, másrészt miután már úgy láttam, hogy majdnem elkészült, megkóstoltam, de nem voltam vele megelégedve. Valahogy nekem nem jött be a sütőben sült zsemlemorzsa íze, és eszembe jutott, hogy egy lefotózott, ám a blogra fel nem került karfiolfasírt kapcsán is már ugyanez volt a problémám.
Nem volt mit tenni, gyorsan elővettem a serpenyőt, de hogy ne csorbuljon annyira az abba vetett hitem, hogy az olaj nélküli sütés egészségesebb, ezért ezúttal kókuszolajat hevítettem, és abban sütöttem készre a krokettkéimet. És láss csodát, így már ízlett! :) Persze a bejegyzésnek mégsem adhattam azt a címet, hogy „sütőben, majd olajban sült krokett”. :D
Bár most a köret a lényeg, de elárulom, hogy grillezett csirkemellet készítettem hozzá.





Hozzávalók 14 darabhoz:

25 dkg édesburgonya
2 dkg parmezán sajt reszelve
½ mk. currypor
1 kis szárított csilipaprika

1 tojássárgája
5-8 dkg liszt
zsemlemorzsa
kókuszolaj a sütéshez

elkészítés:

  1. A meghámozott batátát felkockázzuk, puhára főzzük, majd leszűrjük, és még melegen villával összetörjük. Hűlni hagyjuk.
  2. Az áttört batátához adjuk a tojássárgáját, a reszelt sajtot, a fűszereket, a felaprított csilipaprikát, és annyi liszttel, amennyit felvesz, viszonylag lágy tésztává dolgozzuk.
  3. A masszából evőkanállal kiveszünk egy adagot, nedves kézzel henger alakúra formázzuk, majd megforgatjuk a zsemlemorzsában. (Így alakíthatóbbá válik, és korrigálhatjuk az esetleges formai hibákat.)
  4. A megformázott kroketteket felhevített olajban pirosra sütjük, (sütés közben csökkentve a lángot), majd papírtörlőre szedjük és tálaljuk.






2015. február 25.

Gyümölcsös vaníliás túró





Sajnos nem vagyunk valami nagy gyümölcsfogyasztók, főleg, ha nyers gyümiről van szó, ezért néha muszáj rávennem magam, hogy ad hoc jelleggel vegyek a zöldségesnél valamilyen idénygyümölcsöt. Amióta a jó kis szabolcsi almafákat javarészt kivágták, az alma nemigen fogy nálunk, mégis abból szinte mindig van itthon, hátha kell valamilyen ételhez.
A hűtőben tehát volt pár szem almám, egy utolsó darab, felhasználásra váró túróm, valamint a már felbontott doboz mascarponém is csak azt leste, mikor járulhat végre hozzá, hogy valamilyen ételt tegyen finomabbá. Ezeket mind fel akartam használni, de az alma mellé mindenképp vennem kellett más gyümölcsöt is, mert egyedül kevésnek éreztem a kigondolt túrós édességhez. Így került a kosaramba kivi és vérnarancs. A banánnal is szemeztem, de végül úgy döntöttem, az most ott marad a zöldségesnél.
Igazából reggeli gyanánt készült ez a gyümölcsös túró, mert tudtam, hogy a Kutyafül későn ér haza, és nagyon eléheznék ebédig, ha szokás szerint semmit se reggeliznék. A Kutyánszki nélkül nem szeretek ebédelni, ezzel a tartalmas étekkel azonban szerencsére kihúztam délutánig, és aztán együtt költöttük el a kései ebédet.







Hozzávalók 1 személyre:

15 dkg tehéntúró
5 dkg mascarpone
3 ek. tej
2 ek. folyékony méz
1 vaníliarúd kikapart magjai
1 kis vérnarancs
1 kivi
1 kis alma fele
1 ek. frissen facsart citromlé
1 ek. pirított, szeletelt mandula

elkészítés:

  1. Éles késsel levágjuk a vérnarancs szár felőli és az alsó részét, majd deszkára tesszük, és fölülről lefelé haladva, a gyümölcs íves alakját követve, a többi héját is eltávolítjuk a keserű, fehér résszel együtt. Óvatosan kifilézzük úgy, hogy ék alakban kivágjuk a gyümölcshúst a gerezdek közötti hártyák közül.
  2. A kivit meghámozzuk, és előbb karikákra, majd cikkekre vágjuk. Az alma felét 4 cikkre vágjuk, a magházat kivesszük, majd az almacikkeket felszeleteljük és meglocsoljuk a citromlével. A gyümölcsöket tálba tesszük és összeforgatjuk.
  3. A vaníliarudat felhasítjuk, magjait kikaparjuk, és alaposan elkeverjük a túróval, a tejjel és a mézzel. Hozzáforgatjuk a gyümölcsöket, és megszórjuk pirított mandulával. Tálaljuk.

Megjegyzés:
Ha tízóraira esszük, akkor 2 személyre is elegendő ez a mennyiség.








2015. február 23.

Falatkák sajtkosárban, mézes-mustáros öntettel – VKF! 70.






Ez a 4. VKF!, amiben részt veszek. Amikor ui. megláttam Orsi, a Kabóca a konyhában blog háziasszonyának kiírását sajt témában, azonnal tudtam, hogy ezt nem fogom kihagyni, mert hatalmas sajtimádó vagyok, azaz hogy vagyunk mi ketten a Kutyafüllel.
A poén az, hogy a játékra való felhívás óta legalább 3 olyan receptem is felkerült a blogra, ami sajtot tartalmaz, de juszt se ezek valamelyikével neveztem be, hanem szándékosan olyat akartam, ami direkt erre az alkalomra lett kitalálva, teljesen saját kút főből, mellőzve minden egyéb nézgélődést a témában. Közben Orsi is kedvesen invitált, úgyhogy egyértelmű volt, hogy nem hagyom cserben. A sajtkosár régóta izgatta a fantáziámat, ezért hamar eldőlt, hogy ez lesz a recept alapja (meg az ételé is, szó szerint). Aztán nemrégiben busójárás alkalmával részben a VKF! miatt háromféle sajtot is vásároltunk Mohácson egy németországi sajtkészítő manufaktúra termékei közül. Ezeknek fantázianevet adtak, mert a neten rákeresve ilyen sajtokat nem találtam, sőt a manufaktúrának sincs honlapja. Eredetileg főleg mutatós zöldségekkel szerettem volna megpakolni a sajttálkát, de a Kutyinyek hajthatatlan volt, nem akaródzott neki salátát enni. Persze, ha akart volna se tudott volna, mert a boltban nem találtam friss hozzávalókat. Így maradtam a húsnál és kedvencemnél, a répánál, illetve dúsítottam egy kis maradék májjal. De mivel ezek így együtt kicsit már unalmasak számomra, úgy éreztem, nem árt feldobni még valamivel. Pl. az újonnan vásárolt sajtok valamelyikével, illetve maradék kenyérrel és valamilyen finom öntettel. Hú, az öntet azóta igazi kedvenc lett! Sikerült úgy eltalálni az ízeket és arányokat, hogy úgy éreztem, sikerült újabb magasságokba emelni a jól ismert hozzávalóimat, és a jövőben más ételhez is fel fogom használni! :)






Hozzávalók 4 személyre:

a sajtkosárhoz:

10 dkg Grana Padano vagy parmezán sajt

a salátához:
5 dkg érett, hegyi sajt vagy Gruyère (nálam „Gleccser tallér”)
15 dkg csirkemellfilé vagy megmaradt sült hús
15 dkg csirkemáj
10 dkg sárgarépa
2 szelet szendvicskenyér
2 nagy gerezd fokhagyma
0,5 dl + 2 ek. olívaolaj

az öntethez:
1 kis fej lila hagyma
1 ek. mustár
1,5 ek. folyékony méz
2 ek. fehérborecet

őrölt fekete bors
1 ek. olívaolaj

elkészítés:
  1. Egy ív sütőpapírra 4 db 14-15 cm átmérőjű kört rajzolunk. A papírt a körök mellett 4 darabra vágjuk úgy, hogy legyen annyi szélük, hogy a papírt meg tudjuk fogni. A lapokat egymás mellé a gáztepsire tesszük.
  2. A reszelt sajtot négyfelé osztjuk, az előrajzolt körökbe szórjuk. 200°C-ra előmelegített sütőben kb. 12 perc alatt pirosra sütjük. A papír segítségével mindegyiket az egyforma nagyságú, felfordított tálkák aljára fektetjük, konyharuhát terítünk rájuk, és rányomva, óvatosan megformázzuk a kosárkákat. Így hagyjuk kihűlni. (Vigyázat, formázáskor nagyon hamar kihűlnek és könnyen törnek!)
  3. A ropogós kenyérkockákhoz a megtisztított fokhagymagerezdeket kés lapjával szétnyomjuk, majd 0,5 dl olívaolajban, kis lángon 1 percig pirítjuk. Hűlni hagyjuk.
  4. A kenyérszeleteket lehéjazzuk, a belsejüket egyforma kockákra vágjuk, megforgatjuk a fokhagymás olívaolajban, majd sütőpapírral bélelt tepsibe szórva, 200°C-os sütőben 10 perc alatt ropogósra sütjük. Hűlni hagyjuk.
  5. A csirkemellből levágunk két szeletet, kis kockákra vágjuk, enyhén sózzuk, borsozzuk, és 1 evőkanál olajon pirosra sütjük. Hűlni hagyjuk.
  6. A májat apró kockákra vágjuk, finoman meghintjük sóval, borssal, és 1 evőkanál olajon készre sütjük. Kihűtjük.
  7. A megtisztított répát nagyon vékony csíkokra szeljük, gőz fölött roppanósra pároljuk, majd miután kihűlt, óvatosan összeforgatjuk a sült hússal, a májjal, a kenyérkockákkal, a pirított fokhagymával és a felkockázott sajttal.
  8. Az öntethez a megpucolt hagymát finomra aprítjuk és összekeverjük a többi hozzávalóval.
  9. A húsos keveréket elosztjuk a sajttálkákban, meglocsoljuk 1-1 evőkanál öntetettel, és tálaljuk.
Tipp:
A sajtkosárkák elkészítéséhez nagy méretű fémgyűrűt is használhatunk: ráhelyezzük a sütőpapírra, beleszórjuk a sajtkeveréket, majd leemeljük róla a fémgyűrűt.
Az ételt melegen is tálalhatjuk, de ez esetben a sajtkockákat csak utólag szórjuk rá.












2015. február 20.

Kókuszos-mascarponés csokiszelet







Nem tudom megmondani, mióta ücsörgött a hűtőben pár tojásfehérje egy kis tálkában. Folyamatosan szaporodtak, pár nap eltéréssel lettek egyre többen. De okulva a korábbi „szaporítás” várakoztatásának csúfos eredményéből (szegények ki lettek dobva), ezt az újabb „neveldét” most már muszáj volt felhasználnom. Kapóra jött a hétvége meg újabban a csokis sütik iránt nem szűnő vágyam, és úgy gondoltam, valamilyen csokoládés édességet készítek belőle. Torta helyett szeletes süteményt szerettem volna, és jó csokisat. A jól bevált fehér piskótámat hívtam segítségül némi kis csavarral, valamint egy másik süteményemhez használt csokikrémet, amit ezúttal a maradék mascarpone egy részével házasítottam össze. „Legyen mignonféle!” Végül nem pont az lett. :D
Már első kóstolásra úgy éreztem, hogy katarzisban van részem. Sokkal finomabb volt annál, mint ahogy első alkalommal kinézett.
Az első próbálkozásból okulva 2. alkalommal több tojásfehérjéből készült a piskóta, és a bevonathoz is hígabb típusú csokoládét használtam. Eredmény: a tészta sajnos így is vékony lett a picit nagyobb tepsi miatt, nem is sikerült pontosan a közepén kettévágnom. Ennek ellenére szerintem egy fokkal mégis szebb lett az első sütéshez képest. És ami a lényeg – még mindig nagyon-nagyon ízlik. :D 






Hozzávalók 28x18 cm-es tepsihez:

Tésztához:
6 tojásfehérje
12 dkg porcukor
9 dkg liszt
4 dkg kókuszreszelék
1 csapott tk. sütőpor

Krémhez:
15 dkg vaj
12 dkg porcukor
3,75 dkg kakaópor
0,75 dl tej
15 dkg mascarpone

Bevonáshoz és a díszítéshez:
25 dkg étcsokoládé

elkészítés:
  1. A tésztához a tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd a porcukrot kisebb adagokban hozzászitálva, fényesre verjük a habot.
  2. Apránként hozzáforgatjuk a sütőporral vagyített lisztet, és a tésztamasszát kivajazott, kilisztezett tepsibe simítjuk. Előmelegített sütőben megsütjük, majd hűlni hagyjuk. (Ha szükséges, a széleit egyenesre vágjuk, de ez esetben csak 12 szelet süteményünk lesz.)
  3. A krémhez  a cukor egyik felét elvegyítjük a kakaóporral, hozzáöntjük a felforralt tejet, és csomómentesre dolgozzuk. Hűlni hagyjuk.
  4. A puha vajat a porcukor másik felével felhabosítjuk, összekeverjük a csokoládémázzal, kissé felhabosítjuk, majd alaposan összedolgozzuk a mascarponéval.
  5. A piskótát két lapra vágjuk, az egyik tésztalapot egyenletesen megkenjük a krémmel, rátesszük a másik lapot, és a süteményt néhány órára hűtőbe tesszük dermedni.
  6. A süteményt négyzet alakú szeletekre vágjuk, körben bevonjuk az olajjal kevert, vízgőz fölött megolvasztott csokoládéval, és tortarácsra téve hagyjuk, hogy megszáradjon rajtuk a bevonat.
  7. A maradék (kb. 5 dkg) olvasztott csokoládéból tetszés szerinti mintákat rajzolunk a sütemények tetejére, és miután a díszítés megszáradt, tálaljuk..
sütési hőfok: 160°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: 20-25 perc

Tipp:
A piskótalap elég vékony, de ha ügyesek vagyunk, ketté lehet vágni. Így 1 cm vastag tésztalapokat kapunk. 6 helyett mégis inkább 8 tojásfehérjét javasolok, hogy könnyen két lapra tudjuk vágni, és alul-fölül egyforma vastag legyen a tészta. De a kisebb tepsi is megoldás lehet a problémára, és akkor maradhat a 6 tojásos piskóta.
Mivel a fehér piskóta teteje ragadósabb, célszerű egy ív sütőpapírt ráfektetni, és a lapra vágás közben erre tegyük rá a tenyerünket.












2015. február 18.

Csirkemájrizottó Frank Júliától - Szakácsmustra 8. forduló





A „Szakácsmustra” elnevezésű, gasztroblogos berkekben már jól ismert játék ötlete Sasó nevéhez fűződik, aki 2 évvel ezelőtt indította útjára ezt a kezdeményezést, ami azóta már 8 fordulót ért meg. A játék jelenlegi házigazdája Csaba, az Őrülten jó ételek blog írója, aki ezúttal Frank Júliát pécézte ki - tőle kell sütni-főznie a jelentkezőknek.
Én ebben a játékban eddig még nem vettem részt, de most valamiért kedvet éreztem hozzá, és bár az említett hölgytől nincs egyetlen szakácskönyvünk sem, ez a probléma hamar megoldódott, mert Kisildi és Ági voltak olyan kedvesek, és küldtek nekem „elekrtonyikus” formában. Így már semmi sem állhatott a főzőcskézés útjába.
A mustra részemről elég rövidre sikeredett, mert szinte azonnal szemet szúrt egy recept, még mielőtt az első szakácskönyv végére értem volna. A későbbi nézelődés eredményeként persze találtam sok más finomságot is, ami felkeltette az érdeklődésemet, de úgy gondoltam, inkább maradok az „első szerelemnél”, és juszt is csirkemájrizottót készítek. Mivel a májat imádom, rizottót pedig még sosem főztem, ezért ez a 2 érv elég volt ahhoz, hogy ezt válasszam.

Az elkészült ételről Sasó jóváhagyásával szakácsmustra alkalmával pláne szabad véleményt mondani, így én sem rejtem véka alá az észrevételeimet.
Úgy gondolom, nem véletlenül került bele ez a recept Frank Júlia szakácskönyvébe, mert szerintem nagyon ízletes. Igaz, én belecsempésztem egy kevés kakukkfüvet is, illetve olívaolajjal készítettem, de ez olyan csekély kis változtatás, hogy igazából nem sokat dobhatott az eredetileg is finom étel ízén.
Egy picit azonban csodálkoztam, hogy a „főzemény” rizottó névre hallgat, mert tudomásom szerint a valódi rizottó nem pont így készül, hanem folyamatosan kell adagolni hozzá a folyadékot, amint a rizs elfőtte azt, illetve vaj is kell bele, amitől még krémesebbé válik. Frank Júlia rizottója viszont „egyhúzóra” megfő (bár részletkérdés, hogy magában vagy májjal és zöldségekkel dúsítva), nem kell kevergetni, és nincs benne vaj sem. Úgyhogy ez inkább májas-zöldséges rizs egy kicsit szaftosabban. Persze ez semmit sem von le az értékéből – csakis ajánlani tudom. :)
Viszont még mindig nem készítettem rizottót, ami ugye az egyik fontos érv volt emellett az étel mellett. Sebaj, majd legközelebb rizottó módra készítem el! :D Addig is örömmel böngészem tovább Frank Júlia receptjeit. :)





Hozzávalók 6 személyre:

25 dkg csirkemáj
20 dkg rizs
10 dkg zöldborsó (lehet mirelit is)
10 dkg konzerv főtt kukorica
2 zöldpaprika
3 ek. napraforgóolaj (nálam olívaolaj)
2 tyúkhúsleveskocka + víz vagy alaplé
5 dkg trappista sajt reszelve
1 mk. őrölt fehér bors
1 ágacska friss kakukkfű (elmaradhat)


elkészítés:

  1. A rizst szitába tesszük, és addig mossuk, amíg az alatta lévő víz átlátszóan tiszta nem lesz. Jó negyedórát áztatjuk.
  2. A májat annyi forrásban lévő vízbe tesszük, amennyi ellepi, és pár pillanatig főzzük. Amint kifehéredett, szűrőkanállal kivesszük a főzővízből, lecsöpögtetjük, és borsónyi kockákra vágjuk. (A máj főzővizéről leszedjük a habot, és a vizet félretesszük.)
  3. A beáztatott rizst alaposan lecsepegtetjük, és a lábasban felhevített olajon kicsit megpirítjuk.
  4. Felöntjük a máj főzővizével, és annyi vizet vagy alaplevet engedünk még hozzá, ami a rizs térfogatának másfél- vagy kétszerese. Beletesszük a felaprított májat, a kockára vágott paprikát, (a leveskockákat), és ízlés szerint sózzuk.
  5. Felforraljuk, megborsozzuk, hozzáadjuk a megmosott kakukkfű ágacska lecsipkedett leveleit, majd egészen kis lángon, fedő alatt kezdjük el főzni. Félidőben hozzáadjuk a borsót, a kukoricát, és a levét teljesen elforraljuk.
  6. A kész ételt villával óvatosan átkeverjük, hozzáadjuk a reszelt sajtot, és tálaljuk.

Tipp:
Júlia friss salátát javasol hozzá. (Nálam ez elmaradt, mert egyrészt nem szeretem, másrészt egyáltalán nem hiányzott mellőle, meglehetősen laktató volt így is.)

 







2015. február 17.

Találkozás a busókkal – Farsangvasárnap Mohácson



Húshagyókedd van. Ideje búcsúzni a téltől, és magunk mögött hagyni a farsangi időszakot!

Még mielőtt azonban búcsút intettünk volna a hideg évszak utolsó hónapjának, a Kutyafüllel előbb jól belevetettük magunkat a farsangolás kellős közepébe, vagy legalábbis ebben az időszakban hazánk legérdekesebb és leglátványosabb programjába. Farsangvasárnap ui. Mohácsot tűztük ki úti célul, ráadásul a nap is olyan szépen sütött, hogy úgy éreztük, bolondság lenne itthon maradni.
Emlékezetem szerint sosem jártam még Mohácson, de lehet, hogy tévedek, hiszen annyi településen voltam már, hogy biztos van olyan közöttük, ami a feledés homályába veszett.
A búsójárás volt az, ami miatt kocsiba ültünk. Bár ez a népszokás állítólag sokat vesztett az eredeti hagyományokból, mégis érdekes látványosságnak ígérkezett, és nem véletlen, hogy 2009-ben az UNESCO a Világörökség részévé tette.

Idén február 12-én vette kezdetét Mohácson a farsangolás, és 17-én, azaz ma (húshagyókedden), a farsang temetésével ér véget.
Az ünnepléssel teli napok közül a farsangvasárnap a legérdekesebb: a busók csónakkal kelnek át a Dunán, a Kóló téren más farsangi csoportokkal együtt gyülekeznek, majd a Széchenyi térre vonulnak. Ezután a Duna-parton a kompról vízre bocsájtják a farsangi koporsót, majd a Széchenyi téren máglyát gyújtanak, és körbetáncolják azt.
Másnap, azaz hétfőn a busók házról-házra járnak a Kóló téren és a szomszédos utcákban.
Húshagyókedden a busócsoportok ismét a Kóló téren gyülekeznek, majd a főtérre vonulnak, ahol szabad farsangolás veszi kezdetét, végül ismét máglyát gyújtanak, és elégetik a koporsót.
Röviden így lehetne összefoglalni az eseménysorozatot.

A busókkal kapcsolatos információkat fölösleges lenne ebben a bejegyzésben taglalnom, hiszen a mohácsi busójárásnak van ám hivatalos oldala, ahol sok érdekes tudnivalót olvashatunk. Sőt még mobilos alkalmazás is létezik „Busó Guide„ néven, ami számomra picit vicces, de hát a busóknak is haladni kell a korral, a mai világban ez elengedhetetlen, sőt igazából hasznos is, hiszen így mindig kéznél lehetnek a rendezvénnyel kapcsolatos aktuális infók.

Ha már a busókról nem írom le a fontosabb tudnivalókat, arról azonban mindenképp be kell számolnom, hogy fantasztikus élményben volt részünk, és meg kellett állapítanunk, hogy ez a szép hagyományokon alapuló eseménysorozat igazi turistabarát rendezvénnyé nőtte ki magát.
Bár a Kutyafüllel kifejezetten utáljuk a tömeget, de érdekes módon ez most egy cseppet sem zavart. Egyébként az egész rendezvényre 80-100.000 embert vártak, és ebből vasárnap tuti, hogy voltak vagy ötvenezren. Nem volt egyszerű, de minden gond nélkül ellavíroztunk egyik látnivalótól a másikig, és vidám beszélgetésbe elegyedtünk néhány embertársunkkal.
A busók kedvesen ijesztgették elsősorban a gyerekeket, pár pillanat erejéig elrabolták a nőket – köztük engem is –, és úgy összességében szuper hangulatot varázsoltak.
Lehet, hogy csak nekünk tűnt így, de mindenkinek felhőtlen jókedve volt, a közönség tagjai bátran táncoltak, nyoma sem volt a feszengésnek. Nekem ez kifejezetten tetszett, mert nem csípem, ha a publikum csak áll málé szájjal, nem adja át magát a fílingnek, és nem mer se tapsolni, se nevetni, nehogy az a szegény előadóművész is jól érezze már magát, saját magukról pedig már nem is beszélve.
A busók bizony nem csak a telet képesek elkergetni, hanem a rossz kedvet is. Mi pl. olyan szintű örömállapotba kerültünk – nem mintha annak előtte rossz passzban lettünk volna –, hogy órákon át fülig ért a szánk, folyamatosan szívtuk magunkba az élményt, és mindenféle zavaró gondolattól mentesen bámészkodtunk, vagy a tömeggel „meneteltünk” ide-oda.
Csak azt sajnálom, hogy ellentétben a gyerekekkel én nem vettem kereplőt, pedig itthon, a társasházban igen nagy hasznát tudtam volna venni. :D

Említettem, hogy a busók csónakokkal jönnek át a Dunán. Mi úgy időzítettük az érkezésünket, hogy ezt az eseményt láthassuk. A Duna-parton a Sokac-révben ekkor már nagy volt a tömeg, és éppen egy dudás zenekar készülődött a műsorhoz. Fél órás várakozás és néhány busó le s föl járkálásának nézése után azonban úgy döntöttünk, inkább nem időzünk itt tovább, mert úgy ítéltük meg, hogy éppen a lényeget, magát a csónakos átkelést nem fogjuk látni. Elindultunk hát a Kóló térre, ahol a busók azután gyülekeznek, hogy átkeltek a Dunán. Útközben Pí vízzel készült házi birslevet ittunk, amit egy helyi lakostól vásároltunk.





a sorsára váró farsangi koporsó

Pí vízzel készült gyümölcslevek


Utóbb kiderült számomra, hogy a Kóló tér igazából egy kis kereszteződés, ahol egy Busó oszlop nevű totemoszlopszerű bronz szobor látható. Bizonyára valóban át is mentünk itt, hogy aztán a Fő utcán (Szabadság utca – Dózsa György utca) belefussunk a sátor- és bódésorba, ahol a különböző és sokszínű kézműves termékeken kívül házi készítésű élelmiszerek egész sorát láthassuk: hústermékeket, sajtokat, lekvárokat, mézet, aszalt gyümölcsöket, gyümölcsleveket, borokat, gyümölcspárlatokat és egyebeket. Természetesen a sajtkóstolást nem hagytuk ki, és vettünk is a nekünk legjobban tetszőkből.
A sátrak mögött pedig csodás látvány tárult elénk - frissen készülő, finomabbnál-finomabb ételek hada. Volt itt minden, amit csak a magyar ember kívánhat: pecsenyesütő, és egyéb disznótoros étkeket kínáló bódé, lángosos, palacsintás, lepényes, házi hamburgeres, stb. Mind a magyar, mind a szerb ételekre éhezők igényei ki voltak elégítve. A felhozatal szemet gyönyörködtető látványt nyújtott, és a bécsi karácsonyi vásár kínálatát ételek terén a mi megítélésünk és ízlésünk szerint mindenképp kenterbe verte. Csupán a Fornettis és amerikai hot dogos stand tűnt értelmezhetetlen szigetnek a színvonalas étkek tengerében, kakukktojásként éktelenkedve ott.

 
Fő utca



glutén, cukor, tojás, liszt és színezékmentes termékek











a helyi cukrászdák is felkészültek az ünnepségre


Délután 2 óra körül már mi is éhesek voltunk, és nem is mi lennénk, ha nem valami tésztás ételt választottunk volna. A Kutyafül csirkemellel és háromféle kaliforniai paprikával töltött lepényt evett, én pedig ugyanezt, de csülökkel és póréhagymával töltve. Sajnos jól éreztem, amikor a sülő lepényt néztem, hogy ez bizony nem fog teljesen átsülni, és bizony csöppet nyers maradt a tészta. A csülök csak azért nem bizonyult jó választásnak, mert az én adagomba több cupák került, mint hús. Szerencsére nem maradtam éhes egy fél lepénytől sem, és később sem ettem helyette semmi egyebet. Jól laktam a látvánnyal. :D
Persze sem a kézműves termékek, sem az ételek nem voltak olcsók - konkrétan a mi lepényünk darabja 1300 Ft volt, egy házi hamburger azonban már 2000 Ft-ot kóstált. Az árak elég magasak, de ez mindig így van, ha az ember vásárba megy. Azért a 23.000 Ft-os busóálarcot, vagy a 9000 Ft/kg-os sajtot már kicsit soknak éreztem. :D












készül a lepény







Épphogy elköltöttük az ebédünket, máris meghallottuk a Duna-partól érkező busócsoportok zaját, és beálltunk az utca két oldalán, tömött sorokban bámuldozó emberek közé, hogy megcsodáljuk az előttünk elhaladó, meglepően sokféle arcú „rémségeket”, akik közül páran a Kiss zenekar tagjaira hajaztak, de volt köztük egy-két Chewbacca szerű jól megtermett „példány” is. Feledhetetlen kaland volt ez a szemünknek, és még biztosan sokáig fogjuk emlegetni. Az álarcok félelmetesen jók, és a busókat kísérő népviseletbe öltözött lányok mellett, krampuszhoz hasonló és más alakok is feltűntek. A busók járgányai is ötletesek, a rajtuk olvasható rövid szövegek pedig viccesek.

 


































Mivel a téltemetés egyben a sarjadó természet köszöntéséről és a termékenységről is szól, ezért nem szabad csodálkozni, hogy a busójárásnak van egy kis szexuális töltete is. Ez leginkább a fából faragott hatalmas péniszekben nyilvánul meg, amit hol a járgányukra szerelve, hol botként a kezükben cipelve láthatunk, illetve abban is, hogy esetenként két busólegény teste közé von egy tömegből kikapott lányt/nőt, és félreérthetetlen táncba kezdenek vele. Mindez nagyon mulatságos, és csak még inkább színezi az ünnepséget.

a busók épp egy gyanútlan "áldozatot" tepernek le


Egyik-másik busó kezében kereplő, buzogány, favella, fonott bot vagy egyéb, termékenységgel kapcsolatos tárgy látható. Egyikük-másikuk a nők haját húzgálja-borzolja, vagy fűrészport szór rá.
A népviseletes lányok és a félénkebb kis busók pedig cukrokat osztogatnak a gyerekeknek. De lehetne még sorolni, mi mindent művelnek ezek a bolondos, kedves alakok.
Némelyik busó - igen helytelen módon - elárulta magát, levette a bizonyára iszonyú meleg maszkját, és látni engedte az arcát, amint épp levegő után kapkod, telefonál, vagy kólát iszik. De ezt nézzük el nekik, hiszen aznap nagyon meleg volt. A busók jó munkát végeztek, hamar elűzték a telet, ezért jutalmul szigorúan titkosak maradnak a fedetlen arcokról készült fotók. :D

 







Miután az utolsó busócsoportot is megszemléltük, a tömeggel továbbhömpölyögtünk a Széchenyi térre, ahol egy hatalmas máglya várta az esti 5 órás meggyújtást. Ezen a téren csak kis időt töltöttünk, de ez idő alatt meggyőződtünk róla, hogy itt is rendületlenül folyik a mulatság, a színpadon zenekarok, valamint tánc- és népdalcsoportok szórakoztatják a nagyérdeműt.

 
a Városháza a Széchenyi téren

a még érintetlen máglya


Mehettünk volna egyéb helyszínekre is, pl. a „Nyitott műhely, élő udvarban” ízelítőt láthattunk volna népi iparművészek munkáiból, de a Busóudvart is megtekinthettük volna, vagy közelebbről is megismerkedhettünk volna egy-egy busócsoport tagjaival, sőt láthattuk volna a busóavatást és a busók busója választást is. Mi azonban ezzel ellentétben kávéra vágytunk, és egy kisebb túrának is beillő menet után beültünk egy kávézóba, ahol iszonyú hangos szerb (?) népzene közepette, egy kedves, idősebb házaspárral egy asztalhoz kerülve végre elfogyaszthattuk a hőn áhított feketét. Akkora volt a hajtás itt, hogy tiszta csésze már nem lévén, papír pohárban kaptuk az italunkat. De ez nem nagyon zavart, lényeg, hogy kicsit megpihenhettünk, hogy aztán újabb menetelésbe fogjunk a Duna-parti Millenniumi Emlékműhöz, ahol sajnos szinte semmit sem láttunk a farsangi koporsó vízre bocsájtásából. De ott voltunk! :D

 
a félig elsüllyedt farsangi koporsó a Dunában


Innen visszaevickéltünk a Széchenyi térre, meghallgattuk XY politikus és a polgármester lélekemelő beszédét, amiből megtudtuk, hogy itt bizony magyarok, szerbek, horvátok, cigányok és zsidók békében élnek egymással - ami tényleg egy tök jó dolog -, majd pedig nem túl sok várakozás után, a lényeghez elég közel állva a szalmabábu máglyára helyezését követően láthattuk, hogyan gyullad meg a máglya (érdekes módon nem a mellettünk álló, erőteljesen bagózó roma cigijétől), és részesei lehettünk a szalmabábu Mennybe menetelének drámai és hátborzongatóan szép pillanatinak. A látvány szinte egy apokaliptikus témájú festményével vetekedett. Ez volt a nap fénypontja, mindenki éljenzett és tapsolt, és biztosan arra gondolt, hogy most már semmi sem állhat a kikelet útjába.
Mi is pont így gondoltuk, és fülig érő szájjal, de határozott léptekkel megindultunk szeretett fekete paripánk irányába, visszanézve még láttuk a tűzijátékot is, majd pedig örömittasan, az élményektől kába fejjel, derekunkat és lábunkat pihenő helyzetbe téve, kereken 800 fotóval gazdagabban száguldottunk hazafelé.

A mohácsi busójárás nagyszerű élmény, és aki teheti, semmiképp se hagyja ki! :)

a szalmabábu máglyára helyezése és a máglya meggyújtása