Kategóriák

2015. február 18.

Csirkemájrizottó Frank Júliától - Szakácsmustra 8. forduló





A „Szakácsmustra” elnevezésű, gasztroblogos berkekben már jól ismert játék ötlete Sasó nevéhez fűződik, aki 2 évvel ezelőtt indította útjára ezt a kezdeményezést, ami azóta már 8 fordulót ért meg. A játék jelenlegi házigazdája Csaba, az Őrülten jó ételek blog írója, aki ezúttal Frank Júliát pécézte ki - tőle kell sütni-főznie a jelentkezőknek.
Én ebben a játékban eddig még nem vettem részt, de most valamiért kedvet éreztem hozzá, és bár az említett hölgytől nincs egyetlen szakácskönyvünk sem, ez a probléma hamar megoldódott, mert Kisildi és Ági voltak olyan kedvesek, és küldtek nekem „elekrtonyikus” formában. Így már semmi sem állhatott a főzőcskézés útjába.
A mustra részemről elég rövidre sikeredett, mert szinte azonnal szemet szúrt egy recept, még mielőtt az első szakácskönyv végére értem volna. A későbbi nézelődés eredményeként persze találtam sok más finomságot is, ami felkeltette az érdeklődésemet, de úgy gondoltam, inkább maradok az „első szerelemnél”, és juszt is csirkemájrizottót készítek. Mivel a májat imádom, rizottót pedig még sosem főztem, ezért ez a 2 érv elég volt ahhoz, hogy ezt válasszam.

Az elkészült ételről Sasó jóváhagyásával szakácsmustra alkalmával pláne szabad véleményt mondani, így én sem rejtem véka alá az észrevételeimet.
Úgy gondolom, nem véletlenül került bele ez a recept Frank Júlia szakácskönyvébe, mert szerintem nagyon ízletes. Igaz, én belecsempésztem egy kevés kakukkfüvet is, illetve olívaolajjal készítettem, de ez olyan csekély kis változtatás, hogy igazából nem sokat dobhatott az eredetileg is finom étel ízén.
Egy picit azonban csodálkoztam, hogy a „főzemény” rizottó névre hallgat, mert tudomásom szerint a valódi rizottó nem pont így készül, hanem folyamatosan kell adagolni hozzá a folyadékot, amint a rizs elfőtte azt, illetve vaj is kell bele, amitől még krémesebbé válik. Frank Júlia rizottója viszont „egyhúzóra” megfő (bár részletkérdés, hogy magában vagy májjal és zöldségekkel dúsítva), nem kell kevergetni, és nincs benne vaj sem. Úgyhogy ez inkább májas-zöldséges rizs egy kicsit szaftosabban. Persze ez semmit sem von le az értékéből – csakis ajánlani tudom. :)
Viszont még mindig nem készítettem rizottót, ami ugye az egyik fontos érv volt emellett az étel mellett. Sebaj, majd legközelebb rizottó módra készítem el! :D Addig is örömmel böngészem tovább Frank Júlia receptjeit. :)





Hozzávalók 6 személyre:

25 dkg csirkemáj
20 dkg rizs
10 dkg zöldborsó (lehet mirelit is)
10 dkg konzerv főtt kukorica
2 zöldpaprika
3 ek. napraforgóolaj (nálam olívaolaj)
2 tyúkhúsleveskocka + víz vagy alaplé
5 dkg trappista sajt reszelve
1 mk. őrölt fehér bors
1 ágacska friss kakukkfű (elmaradhat)


elkészítés:

  1. A rizst szitába tesszük, és addig mossuk, amíg az alatta lévő víz átlátszóan tiszta nem lesz. Jó negyedórát áztatjuk.
  2. A májat annyi forrásban lévő vízbe tesszük, amennyi ellepi, és pár pillanatig főzzük. Amint kifehéredett, szűrőkanállal kivesszük a főzővízből, lecsöpögtetjük, és borsónyi kockákra vágjuk. (A máj főzővizéről leszedjük a habot, és a vizet félretesszük.)
  3. A beáztatott rizst alaposan lecsepegtetjük, és a lábasban felhevített olajon kicsit megpirítjuk.
  4. Felöntjük a máj főzővizével, és annyi vizet vagy alaplevet engedünk még hozzá, ami a rizs térfogatának másfél- vagy kétszerese. Beletesszük a felaprított májat, a kockára vágott paprikát, (a leveskockákat), és ízlés szerint sózzuk.
  5. Felforraljuk, megborsozzuk, hozzáadjuk a megmosott kakukkfű ágacska lecsipkedett leveleit, majd egészen kis lángon, fedő alatt kezdjük el főzni. Félidőben hozzáadjuk a borsót, a kukoricát, és a levét teljesen elforraljuk.
  6. A kész ételt villával óvatosan átkeverjük, hozzáadjuk a reszelt sajtot, és tálaljuk.

Tipp:
Júlia friss salátát javasol hozzá. (Nálam ez elmaradt, mert egyrészt nem szeretem, másrészt egyáltalán nem hiányzott mellőle, meglehetősen laktató volt így is.)

 







7 megjegyzés:

  1. :) Klassz lett nagyon ez a "rizottó", pláne, hogy csirkemájjal készül, pláne kakukkfűvel ízesítve. Jó választás volt, az biztos. Akár csak a tányér, mert nagyon szép ♥ és igen jól mutat benne az étel. :D El is emeltem. A tányért majd visszakapod, ha elmosogattam. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, köszi, aranyos vagy! :) Nekem nagyon ízlett, de ahogy ismerlek, te is szívesen megennéd. Örülök, hogy tetszik a csíkos tányér. :) Nagyon szeretem, olyan hangulatos, és csak, hogy lásd jó szívemet, kölcsönadom egy kis időre. :D Persze rizottóval együtt küldöm. ;)

      Törlés
    2. Bizony szívesen! :D Sőt, már be is csápoltam -nagyon finom volt-, úgyhogy a tányérod is hamarosan visszaindul! :) Köszönöm!

      Törlés
  2. Nagyon guszta a rizottód! Nem tudom hogy miért én ezt a játékot eddig nem vettem észre pedig szeretek játszani és mostani fordulóra is tudtam volna mit találni mert kedvenc szakácskönyvem Horváth Ilona könyve mellett! Megnézem a játék kiírást mert éppen van a tarsolyomban egy elkészített édesség ami jó lenne !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, kedves Éva, örülök, hogy tetszik! Bizony eddig én is lemaradtam erről a játékról, de most nem akartam kimaradni belőle. Gyere játszani te is, 28-ig még van idő! :)

      Törlés
  3. Imádom a csirkemájrizottót, tetszik!

    VálaszTörlés