Empenada sajtos túróval és virslivel

Ez az empenada nagyon meglepett ma. No de ne szaladjunk előre!
Az esős idő miatt elég nyomin ébredtem, nem volt kedvem semmihez, így főzni se. Mégis muszáj volt, mert mégse várhattam üres vacsoraasztallal a Kutyingert, aki messzire utazott a munkája miatt. Benéztem a hűtőbe, de a túrón és a virslin kívül semmi érdekeset nem találtam. Azaz, hogy volt ott tojás, hús meg más egyéb, de eszem ágában sem volt megint húsételt készíteni. A tojást meg nem nagyon akartam apasztani. Eszembe jutott, hogy év elején sütöttem empenadát. Akkor nagyon ízlett. Na, azóta se került rá sor újra, ezért jónak láttam megint megsütni, de ezúttal maradékokból. A hűtőben ui. ott aszalódott már 2 (!!!) hónapja egy csomó újhagyma, egy kis erős paprika és egy pár felbontott virsli. Utóbbi csak 1 hetes volt, alaposan becsomagolva zacsiba, nehogy összeházasodjon a jól ismert alattomos „nőszeméllyel”, Szalmon Ellával. :D
Menet közben alakult a recept, és csodák-csodájára olyan finomság sült ki belőle, hogy csak lestem. Az empenadák formázásával most is meggyűlt a bajom, nem könnyű ui. szépre alakítani a zsinórhoz hasonló tésztaszélt. De ez most nem nagyon izgatott, hiszen eredetileg le se akartam fotózni. Bizony, nyájas Olvasó, ha nem a blogra készül a kaja, akkor minden tök ronda, de finom, ha meg a blogra, akkor gyönyörű, de ehetetlen. Á, dehogy, el ne higgye senki, csak vicceskedek! :D
Szóval nem lettek túl szépek, de muszáj volt lencsevégre kapni őket. Kivételesen most a fotózást is összecsaptam, ráadásul az esős, felhős idő miatt nem is reménykedtem abban, hogy jó képek születnek majd, de az elkészült fotók láttán végül kellemesen csalódtam. Bár lehet, hogy pár évvel később újranézve a képeket megint negatív irányban fogok csalódni. :D

Hozzávalók 14 darabhoz:

a tésztához:
25 dkg finomliszt
10 dkg vaj
1 tojás
1 ek. cukor
1 mk. só
kb. 40 ml hideg víz

a töltelékhez:
25 dkg túró
10 dkg házi füstölt sajt
1 pár frankfurti virsli
½ szál hegyes erős paprika
1 csomó újhagyma
2 tk. szilárd vaj
őrölt fekete bors
só

elkészítés:

1. A töltelékhez a virslit apró darabokra vágjuk, 1 teáskanál vajon megpirítjuk. Kiszedjük a zsiradékból, és félretesszük.
   
2. A vajat pótoljuk, rátesszük a felkarikázott hagymát, a felaprított erős paprikát, és megdinszteljük.
3. Hozzáadjuk a pirított virslit, a túrót, sózzuk, borsozzuk, sajtot reszelünk rá, és addig sütjük, amíg a sajt megolvad. Langyosra hűtjük. (Ha kihűlt, a sajt visszadermed, ezért kanállal kicsit fellazítjuk.)
4. Elkészítjük a flantésztát. (A vizet csak apránként adjuk hozzá!) Ha túl lágy, fóliába csomagoljuk és hűtőben addig pihentetjük, hogy formázható állagú legyen.
5. A tésztát enyhén lisztezett felületen 1,5-2 mm-esre nyújtjuk, és egy 14 cm átmérőjű müzlis tálkával kiszaggatjuk. (A lehulló darabokat újra begyúrjuk, kinyújtjuk és kiszaggatjuk.)
6. Egy tésztalap közepére 1 evőkanálnyi tölteléket halmozunk, a tésztát félhold alakban behajtjuk a töltelék fölött, és a széleket lenyomkodjuk.
7. Az empenadát a kezünkbe vesszük, és befelé irányuló, csavaró mozdulatokkal kialakítjuk a jellegzetes, zsinórszerű mintázatot. (Ha a szélek eldolgozásakor a befejezésnél túl vastag lesz a tészta, nyugodtan lecsippenthetjük és felhasználhatjuk a következő adag nyújtásakor.) Így járunk el a többi tésztával is.
8. Az empenadákat tálcára tesszük, és 20 perc hűtőben való pihentetés után sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk. Előmelegített sütőben halványbarnára sütjük. Magában is ehetjük, de mártogatót is kínálhatunk hozzá.

sütési hőfok: 180°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: kb. 20 perc

Csibemájas csirketokány paprikásan

Reggel kiolvasztottam egy adag csirkemellet és csirkemájat, de még nem tudtam, mihez kezdjek vele, ezért aztán ez az étel menet közben alakult ki. Amikor a húst csíkokra vágtam, még fogalmam sem volt, mi lesz belőle. A hűtőből aztán előkerült egy kis zöldpaprika és paradicsom, és akkor döntöttem el, hogy valami ragufélét készítek. Végül tokánynak neveztem el.
A tokányba eredetileg nem tesznek pirospaprikát, a bors és a majoránna határozza meg ui. ezt az ételfajtát, de én mégis belecsempésztem egy leheletnyit, mondván, hogy úgy sem rontja el. Ez a majdnem lecsós alap sem jellemző a tokányra, de az a kevés zöldpaprika és paradicsom, amit beletettem, nem olyan hangsúlyos, csupán kellemes ízt ad az ételnek.
Legközelebb kipróbálom sertéshús+sertésmájjal is, mert én még mindig disznóhúspárti vagyok.

Hozzávalók 2 személyre:

25 dkg csirkemellfilé
30 dkg csibemáj
10 dkg húsosabb főtt, füstölt császárszalonna
1 nagy fej vöröshagyma
1 kis zöldpaprika
1 paradicsom
1 tk. őrölt pirospaprika
fokhagymasó
őrölt fekete bors
majoránna
1 ek. mangalicazsír
1 ek. tejföl (elmaradhat)

elkészítés:

1. A húst tokányra, azaz vékony csíkokra vágjuk, megszórjuk fokhagymasóval, és átforgatjuk.
2. A megmosott, lecsepegtetett májat fokhagymasóval, borssal, majoránnával fűszerezzük.
3. A megtisztított hagymát vékony karikákra szeljük vagy finomra aprítjuk. A kicsumázott zöldpaprikát felkarikázzuk. A paradicsomot pár percre forró vízbe tesszük, majd lehúzzuk a héját és kis kockákra vágjuk.
4. Serpenyőben zsírt hevítünk, és a csíkokra szelt szalonnát kissé megpirítjuk. Rátesszük a hagymát, 1-2 percig dinszteljük, majd hozzáadjuk a többi zöldséget, és jól átforgatjuk. Pár percig pároljuk, majd felöntjük kevés vízzel, és puhára főzzük.
5. A tűzről levéve hozzákeverjük a pirospaprikát, majd rátesszük a húst, és fehéredésig sütjük.
6. Hozzáadjuk a májat, és ha már félig kész, belekeverjük a tejfölt (de anélkül is finom), és készre sütjük.

Megjegyzés:

A tokány valójában úgy készül, hogy a csíkokra vágott szalonnát kissé megpirítjuk, hogy kiengedje a zsírját, majd ezen a zsíron kis lángon megfonnyasztjuk a szintén csíkokra szelt hagymát (nem pirítjuk). Ezután rátesszük a rostjaira merőlegesen felcsíkozott húst, fehéredésig sütjük, majd felöntjük vízzel, és fedő alatt készre pároljuk.
Őrölt pirospaprikát eredendően nem szokás a tokányba tenni.

 

Lenmagos vágott zsemle

 

 

 

Jó ideje szinte csak Ági barátnőm hamburgerzsömléjét sütöm – annyira szeretjük –, és az elmúlt hetekben csak egyszer készítettem másféle péksütit. Most megint kenyérhez hasonló tésztájú keltre vágytam, ezért vegyítettem az itthon fellelhető megmaradt liszteket. Eredetileg nem akartam lefotózni és feltenni a blogra ezt a receptet, de a zsemle olyan finomra sikerült, hogy nem bírtam megállni, hogy ne mutogassam őket itt – hátha látszik is rajta, hogy milyen jóízű. :D Extra puha lett, úgyhogy tényleg dagadt a mellem a büszkeségtől. Ennél már csak a kovászos változat lehet jobb, aminek a készítésben Fahéj barátnőm jeleskedik. Ezt a zsemlét ezért most elsősorban neki ajánlom: drága Fahéj, próbáld ki kovásszal, és kérlek, majd referálj az eredményről! ;)
Másodsorban pedig Áginak küldöm: Ágikám, próbáld ki te is, hátha úgy fogod szeretni, ahogy mi a te hambizsömidet! :)
És nem utolsó sorban, természetesen mindenki másnak is ajánlom, aki otthon süti a kenyeret és a péksüteményeket, vagy még csak most készül életében először kelt tésztát dagasztani. ;)

Hozzávalók 10 darabhoz:

30 dkg fehér tönkölybúzaliszt
20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
3 dkg lenmag, durvára darálva
1 csapott ek. só
1 tk. cukor
2 ek. napraforgóolaj
2,5 dkg friss élesztő
kb. 2 dl víz
1 dl tej

elkészítés:

1. Az élesztőt a cukorral és egy kis tönkölyliszttel elkeverjük 1 dl langyos, tejes vízben, és egy kevés liszttel betakarva felfuttatjuk.
2. A felfutott élesztőt, az olajat és a többi folyadékot a sóval, lenmaggal vegyített lisztkeverékhez adjuk, robotgéppel közepesen lágy tésztává dagasztjuk. Letakarva, meleg helyen megkelesztjük.
3. A tésztából lisztezett munkalapon 10 gombócot gömbölygetünk, és kb. 15 cm hosszú rudakká sodorjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire rendezzük, a tetejüket hosszan bevágjuk, és letakarva 20 percet hagyjuk pihenni.
4. A péksütik tetejét bespricceljük vízzel, és előmelegített sütőben megsütjük. A sütőből kivéve újra bespricceljük vízzel, és rácsra szedve hagyjuk kihűlni.

sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc

 

Citromos pohárkrém csokis piskótával és dió krokant-nal

Én nem tudom, mi van velem, de most nagyon ki vagyok éhezve az édességre. Alighogy elfogyott a diókrémes süti, máris újabb édes finomságra vágytam. Hirtelen nem tudtam, mit süssek, de aztán eszembe jutott, hogy van még egy pár citromom. Mivel megint valami krémeset akartam készíteni, nekiálltam házi pudingot főzni. Főzött krémet elég gyakran csinálok, hiszen imádjuk a diótortát. Most viszont jól jött a megmaradt citrom, így dió helyett az került a krémbe. Nem sok, csak épp annyi, hogy enyhén citromízű legyen. Sütni nem volt kedvem, ezért felhasználtam a jól bevált és seperc alatt előkészíthető babapiskótát, amit csak a zacsiból kell kivenni. Mindezt kombináltam egy kis krokant-nal, amit korábban mogyoróból készítettem, de ezúttal dióból állítottam elő.
Nem túl édes, mégis elég tömény ez a desszert, ezért kisebb poharakba töltve akár 6 személynek is elég lehet. Sokszor az ilyen hirtelen jött ötletekből születnek a legfinomabb édességek. :)
A krémet tortába/süteménybe is tölthetjük.

Hozzávalók 3 személyre:

Krémhez:
2 tojás
5 dl tej
10 dkg cukor + 10 dkg porcukor
10 dkg finomliszt
1 citrom reszelt héja
1 ½ citrom leve
10 dkg vaj

Csokis piskótához:
6 db babapiskóta
5 dkg étcsokoládé
3 ek. tej
1 ek. vanília esszencia

Dió krokanthoz:
7 dkg dió
4 dkg cukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor

elkészítés:

1. A krémhez a tojást a cukorral felhabosítjuk, simára keverjük a liszttel, majd beledolgozzuk a tej felét, a citromlevet és a citromhéjat.
2. A többi tejet felforrósítjuk (nem forraljuk), folytonos keverés mellett hozzáöntjük a tojásos keveréket, és kis lángon krémmé főzzük. (Ha csomósodik, nem kell megijedni, mert gyors mozdulatokkal keverve, hamar kisimul. Ha mégse, botmixerrel orvosolhatjuk a problémát.) Amint egyet buggyan a krém, levesszük a tűzről, és hagyjuk teljesen kihűlni. Közben többször átkeverjük, hogy ne bőrösödjön be.
3. A puha vajat a porcukorral habosra keverjük, majd a kihűlt krémhez forgatjuk.
4. A darabokra tördelt csokoládét felöntjük a tejjel, felolvasztjuk, és vaníliakivonattal ízesítjük.
5. A babapiskótákat kis kockákra vágjuk, tálba tesszük, ráöntjük az olvasztott csokoládét, és alaposan összekeverjük.
6. A dió krokanthoz a diót a kétféle cukorral serpenyőbe tesszük, és addig melegítjük, amíg a cukor karamellizálódni nem kezd.
7. A kész krokant-t sütőpapírra öntjük, hűlni hagyjuk, majd késes aprítóval vagy nyújtófával összetörjük (2 teáskanálnyit félreteszünk belőle a díszítéshez), és a csokis piskótakockákat jól összeforgatjuk vele.
8. Hosszú poharakat készítünk elő, mindegyik aljába 2-2 evőkanál csokis-diós piskótát szórunk, erre 3 púpozott evőkanálnyi krémet kanalazunk, ezután újabb 2 evőkanál piskóta következik, végezetül befedjük a megmaradt krémmel.
9. A desszertek tetejét megszórjuk a félretett dió krokant-nal, és tálalásig hűtőbe tesszük.

Valóra vált álom – a tigrisek és mi

Minden embernek vannak álmai. Némelyeknek kisebbek, másoknak nagyobbak, de akadnak olyanok is, akiknek szinte elérhetetlen egy-egy vágyuk. Bár nem szeretem azt a szót használni, hogy elérhetetlen, hiszen ha komolyan hiszünk valamiben, akkor az előbb vagy utóbb megadatik.
Nekem is voltak/vannak álmaim, kisebbek és nagyobbak egyaránt. Szerencsésnek mondhatom magam, mert ezek közül néhány már teljesült. Az egyik legnagyobb álmom éppen október 5-én vált valóra.
Aki ismer, az tudja rólam, hogy őrült macskarajongó vagyok. Anyától tudom, hogy az első szavam is azt volt, hogy „tita”, szóval már zsenge gyermekkoromban tudni lehetett, hogy életre szóló barátságot kötöttem a cicákkal. Ráadásul a születési évem a kínai horoszkóp szerint a Tigris éve, így aztán muszáj tartanom magam ehhez. :D Az már csak ráadás, hogy a cicaimádatommal nem vagyok egyedül – ebben osztozik velem a Kutyafül, akivel együtt 4 macsek szülei vagyunk.

A macskatartás nem tartozik a nehezen teljesíthető álmok közé, hiszen ezt elég könnyű kivitelezni, de ha egy kicsit nagyobb cicusról van szó, akkor már nem kis dolog. De ne gondolja senki, hogy a cirkányaink mellé beújítottunk egy nagymacskát is! Sajnos erről szó nincs, de azért, ami a 2 héttel ezelőtti hétvégén történt velünk, az nem mindennapi esemény.
Na jó, ennyi bevezető után elárulom végre: a kezünkben tarthattunk egy szibériai tigriskölyköt!!! Pontosabban egymás után kettőt is. Felemelő, megható volt ez az élmény, és egyben feledhetetlen is marad.
Aki szereti a cicákat, az el tudja képzelni, mekkora dolog egy olyan nagymacskát simogatni, pláne a kezében tartani, aki ennek a veszélyeztetett fajnak az egyik élő példánya
Szívbemarkoló és elkeserítő a tudat, hogy a világon mindössze néhány száz példány él a vadonban. Az orvvadászatot nem sikerült megállítani, ezért ezek a nemes állatok a kihalás szélére kerültek, legalábbis a természetes élőhelyükön alig-alig látni már őket. Le se írom, mit kívánok azoknak a kegyetlen „embereknek”, akik legyilkolják ezeket a csodálatos állatokat. Számukra szerintem nem mentség a sok esetben nehéz megélhetés sem, ami miatt tigrisekre vadásznak.

Hogyan is válhatott valóra az én nagy vágyam?! Először is kellett hozzá egy szemfüles Kutyafül, aki a neten kiszúrta, hogy Abonyban van egy magánállatkert, ahol éppen kis tigrincseket lehet simogatni, másodszor, de igazából legfőképp pedig egy Tóth Tibor nevű nagyon szimpatikus és tiszteletreméltó ember, aki a családjával együtt gondolt egy nagyot, létrehozta ezt az állatkertet, és ilyen módon lehetővé tette az oda látogató vendégeknek, hogy közel kerülhessenek ezekhez a tökéletes külsejű vadállatokhoz. Az ő szívből jövő munkájának/munkájuknak köszönhetően ma már tízezreknek van lehetősége arra, hogy olyan élményben legyen részük, ami eddig csak nagyon keveseknek adatott meg. A Kedvesemmel együtt nagyon hálásak vagyunk nekik ezért, és köszönjük, hogy segítettek valóra váltani mindkettőnk életének egyik legeslegnagyobb álmát.

Ajánlom magamat - Sibír vagyok.

Új hobbim az őszi falevelek szemlélése.

Fincsi ez a csirkehusi, de egy kis lélekgyugtató cumizás se árt még,
főleg, ha Ádámtól kapom.

Apa, leharapom az ujjadat!

Nyugi, azért szeretlek!

Nyomhatok egy nagy cuppanóst az orrodra?

Még betankolok, aztán jöhet a színpad.

Tibor és Ussuri bemutatja a bio macskapóráz eredményes működtetését

Miután rábukkantunk az abonyi Magán Zoo nyújtotta ritka lehetőségre, nem volt kérdés, hogy megyünk. Nagy izgalommal keltünk útra, és egy napsütéses szombat délelőtt begurultunk az állatkert parkolójába. Még jó egy óránk volt a tigriskölykökkel való nagy találkozásig, és addig szemügyre vettük a többi állatot. Megcsodáltuk a tevéket, a lámákat, a juhokat, a lovakat, valamint az őzeket, és megsimogattuk a kecskéket. A zebra és a szamarak különösen kedvesen fogadtak, jól megnéztek minket maguknak. Bízom benne, hogy nem néztek bennünket is szamárnak. :D

Ne nézzél, tevézzél! :D

lám, a láma

Juh-héj, van sörényem!

Állj odébb, ez nem átkelőhely!

a két jó ló

Szamár, aki mondja!

Az emuk is érdeklődtek irántunk, de valószínűleg csak a potya kaja reményében, amit a bejáratnál lehet vásárolni. Bezzeg a ludak és a pávák szívesen fényképezkedtek, csakúgy, mint a valószínűleg törött szárnyú gólya, aki nem tudott most Afrikába repülni.

Nem okoz galibát, hogy van köztünk egy kakukktojás?

Páváskodom, tehát vagyok.

fent: a madár, akiről sört neveztek el,
lent: ez nem kamu, emu

Beszélgettünk a tengerimalacokkal, de a japán makákók tojtak a fejünkre, őket jobban érdekelte a diópörgetés. Hasonlóan érdektelen volt az ormányos medve, akit csak az almája hozta lázba. Persze azért benne is elgyönyörködtünk, csakúgy, mint a jópofán napfürdőző gyűrűs farkú makikban. A nyusziról pedig eszembe jutott az óvodai jelem.

napfürdő gyűrűsfarkú maki-módra

japán makákónak lenni jó

balra fent: koati, azaz ormányos medve, aki fura tásaságba keveredett

Röpke pillantást vetettünk a mangalicákra, és közben jót derültünk a bébi malackákon. Buborék, a víziló beinvitált minket a házikójába, ahol megmutatta, milyen klasszul el tud merülni a „habokban”. Sajnos nekünk jó a szaglószervünk, ezért kisvártatva kimenekültünk onnan, hogy aztán később megszemlélhessük ezt a nagyra nőtt állatot teljes valójában, a szárazföldön is, a friss levegőn.

bal profil, jobb profil,
közötte meg egy kis mangalica malac

Buborék, a víziló

A lényeg számunkra azonban mégis csak a macskafélék látványa volt: a kárpáti hiúznál már erőteljesen vigyorogtunk, aztán a gyönyörű állapotban lévő oroszlánok következtek, majd pedig ott állt előttünk teljes valójában 3 csodálatos szibériai nőstény tigris. Itt aztán fotóztunk és videóztunk veszettül. Az egyikük üdvözölt is bennünket, ui. később megtudtuk, hogy az a hang, amit produkált, pontosan az üdvözlő hang volt. Micsoda kitüntetésben volt részünk! :) 100%, hogy tudták, hogy macskafanok vagyunk. :)

kárpáti hiúz

Apci, a hím oroszlán

...és hű társa, Anci

Apci és Anci

Szagot fogtam - nálunk ez így megy.

Mungo és felesége

három a kislány... vagyis itt most csak kettő

...mert a harmadik épp idétlenkedik Tiborral

Apa, ugye szeretsz még?!

Megállapítottuk, hogy egytől-egyig mindegyik itt élő állatnak egészséges a bundája/tollazata. Egyértelmű, hogy jól vannak tartva. Elég nagy tér áll a rendelkezésükre, és tisztaság van. Tényleg jó látni, hogy kellemes helyük van itt. Biztosan boldogok is. :) Kifejezetten tetszett az is, hogy viszonylag közel lehet hozzájuk menni, csak táblákkal jelzik, hogy „veszélyes állat”, ahol ez szükségszerű. Bíznak az ide látogatók épelméjűségében, feltételezik, hogy mindenkinek van annyi sütnivalója, hogy nem dugja be oda a kezét, ahova nem kellene. Ez a közelség az állatokhoz nagyon szimpatikus, és családias hangulatúvá varázsolja ezt az állatkertet. Talán van ebben valamiféle nevelő célzat is, hiszen ha közel vagyunk hozzájuk, akkor talán mélyebben megértjük milyen nagyszerűek is ők, ill. az sem mellékes, hogy ilyen módon érzelmileg sem érezzük őket olyan távol magunktól. Mi persze soha nem érezzük magunkat távol tőlük, de bizonyára vannak olyanok, akik igen, és azok számára direkt jó ez a csekélyke térbeli távolság.

Miután mindent végignéztünk, beálltunk a sornak épp nem nevezhető tömegbe, és vártuk a csodát. Sajnos kifogtuk a sok embert, akik között volt 1-2 tolakodó is. Aztán pontban 11 órakor meg is jelent Tibor és családja a két kis szelíd tigrissel, Sibírrel és Ussurival. Azon nyomban elvarázsolódtunk, és így is maradtunk másnapig, meg még kisebb hullámokban mostanáig is. :)
Ez a két kis bolond össze-vissza rohangált, és állítólag aznap délelőtt különösen virgoncak voltak. Annyira macskák, hogy nagyon, felismertük bennük a mi cicáinkat.

Mindegy, hogy plüssnyuszi, rongy, flakon vagy Ussuri talpa, nekünk minden a játékról szól.

A vödör is nagy kedvencünk.

Hagyd azt a mackót, inkább engem pofozz!

Oké, kard ki kard!

Alig vártuk, hogy meg lehessen simogatni őket, pláne azt, hogy megfoghassuk, gyömöszölhessük. Úgy láttuk, erre elég kevés esélyünk van, hiszen a tömeg első fele lecövekelte magát a korláthoz, és eszük ágában sem volt átengedni a helyüket a mögöttük várakozó szerencsétlenebbül járt nézőknek.
Biztosan nem könnyű megoldani, hogy mindenki közel kerülhessen a tigriskölykökhöz, és mégsem állíthatnak fel egy nyitott folyosót arra a célra, hogy így egyenként részesülhessen mindenki a simogatás öröméből.
Egy ideig tehát ott álltunk, és távolabbról szemléltük a „cicákat”, miközben hallgattuk Tibor érdekes beszámolóját a kölykökről és úgy általában a tigrisekről. Közben párszor felemelték őket, és ekkor érhettünk hozzájuk először, egy kis simogatás erejéig. Nagyszerű ízelítő volt ez számunkra, mielőtt a kezünkbe adták volna a két kis csíkost.
Azután gondoltunk egyet, és odacsapódtunk egy másik embermasszához, ami egy emelvény köré csoportosult. Az emelvényen pedig ott csücsült vagy inkább izgágáskodott az egyik kis tünemény. Bevallom, elővettem az erőszakosabb énemet, és befúrtam magam a szélesen vigyorgó emberek közé. Ha nekik lehet, nekem miért ne! Tibor idősebbik fiát, Ádámot szépen megkértem, hogy adja a karomba a kis pupákot, és ő teljesítette a kívánságomat. És.... ott volt a kezemben, végre! Szó bennakad, könny kibuggyan... ...igeeen!!! Itt vagy, foglak... édes kis bogaram, te drága kis tigris! Amióta az eszemet tudom, szeretlek! Nem baj, hogy még csak 3 hónapos vagy, de én már az őseidet is szerettem. És most ölelhetlek, belefúrhatom az orromat a bundádba és abba a hatalmas gumicukor tappancsodba! Köszönöm, hogy létezel! Ilyen és ehhez hasonló szentimentális gondolatok kavarogtam a fejemben miközben egy-egy pillanatra magamhoz tértem a boldogságból. Alig 1 percig tarthattam a karjaimban, aztán kivették a kezemből.

Sibír és én

Később a Kutyafül is átélhette azt, amit én, mert megkértem a gondozót, hogy hadd foghassa meg ő is. Ekkor már jóval kevesebben várták, hogy nekik is részük lehessen az élményben. A Kutyánszkitty arcát látni kellett volna, olyan szinten belefeledkezett a tigrisölelésbe, hogy ki se nyitotta a szemét. Csak fúrta bele az arcát a kis pocok nyakába, oldalába, és hosszan simogatta a hátát, miközben ő a fejét nyalta veszettül. Megható másodpercek voltak.

Kutya-macska barátság

Hihetetlen, de később én is még egyszer a karjaimba vehettem a kis maflát. Akkor nem tudtam, ugyanaz a tigris volt-e, vagy a másik – ezt elég nehéz volt eldönteni, mert ránézésre nem igazán látszik a kettejük között lévő kb. 2 kilónyi különbség –, ui. nem a mancsa mintázatát figyeltem, ami alapján meg lehetett volna állapítani, hogy Sibír vagy Ussuri van-e a kezemben. De mit számít, hogy melyik, én mindkettőt csípem! A második alkalommal már kicsit tudatosabban simogattam, és aprólékosan megtapogattam a kis testét, ezt a kb. 20 kilónyi „kismókust”. Fura, de egyáltalán nem éreztem nehéznek, édes teher volt. :) Aztán tök egyedül átadtam egy férfinak, aki hasonlóan örömteli lelkiállapotba került, mint én.
A tény, hogy egy tigris lehet a kezünkben valóban könnyeket csalt a szemünkbe. Eddig is éreztük, de ezeknek az állatoknak a testi közelsége, az érintés még inkább tudatosította bennünk, hogy mit művel az ember a Földdel, azzal a nagyszerű bolygóval, amit otthonunknak nevezünk. Minden élőlénynek joga van az élethez, és ahhoz, hogy azt zavartalanul, békében élhesse. Nekünk embereknek pedig nagy a felelősségünk, jogunk viszont egy csepp sincs ahhoz, hogy ártsunk más élőlényeknek és élőhelyüknek.

Mi a Kutyánszkival minden állatot szeretünk, szívesen elmélázunk akár egy kismadár láttán is, hogy vajon hogyan élhet, és talán sokak számára viccesnek hat, de azon is, hogy mit gondolhat. Engem ez mindig nagyon érdekelt: mit gondolhat az az állat, akit éppen szemlélek?

A két hím tigrisgyerek, idén július 13-án született Németországban. A jelenlegi infók szerint október 23-áig talán még kézbe tudják adni őket, de utána már „csak” simogatásra van mód Tóth Tibor állat- és szabadidőparkjában. Mi repetáztunk, és egy héttel később újra ellátogattunk hozzájuk, mert a tigrisekből sosem lehet elég. Hiába no, aki bolondul a macskákért, legyenek azok kicsik vagyok nagyok, annál ez a minimum. :D

 

1 héttel és 2 kilóval nehezebben Sibírrel

"Nem lehet megunni, ez az, amit nem lehet megunni!"

Ussurival

Téged már ismerlek.

Az állatkert weboldalán tájékozódhatnak a részletekről és az aktuális hírekről. Aki teheti, mindenképp látogasson el Abonyba, hogy részesülhessen az élményből.

Az állatkert új helyre költözött, 2015. március 15-én Felsőlajoson nyitotta meg kapuit.

Magán Zoo facebook