Kategóriák

2021. augusztus 8.

Citromkrémes-mascarponés leveles pite

 

 

 


Házi leveles tészta, házi lemon curd – már csak a citromot kéne itthon termesztenem hozzá, sőt vajat is köpülhetnék, és a mascarpone is lehetne épp házi. Igazából ezekre is megvan az esély. :) Na, de nem is ez a lényeg most!
Ez a süti számomra az abbahagyhatatlan kategóriába tartozik, mert benne két nagy kedvencem találkozik: a leveles tészta és a citrom. Na jó, a mascarpone se kutya! :D Sokak szerint az előbbinek alapból is nehéz ellenállni – azok a repülős tésztarétegek egyszerűen imádni valóak, továbbá a citrom üdesége nyáron kifejezetten frissítően hat, a mascarpone meg csábítóan krémes. :) Hát kell ennél több?!
Nem tudom, rajtam kívül még kinek tartozik a kedvenc gyümölcsei közé a citrom, hiszen magában azért nem jellemző, hogy úgy ennénk, mint a narancsot, ezért a szeretett gyümikre való rákérdezéskor a legtöbbünknek tán eszébe sem jut a többi mellé ezt is felsorolni. Viszont nagyon sok, egyéb gyümölccsel készült édesség elengedhetetlen kísérője. Sőt – mint tudjuk – nem csak édességek ízesítésére szolgál, hanem bizonyos (sós) ételek a citromtól lesznek pikánsak. Egy szó, mint száz, ez a sárga vagy éppen zöld gyümölcs bizony egyrészt kiemeli, másrészt frissé, üdévé teszi ízeket. Na, de nem akarok én értekezést írni a citrom áldásos hatásáról, hanem beszéljen helyette inkább a vele készült recept. ;)

 



Hozzávalók 22 cm-es pitéhez:

25 dkg kifordított vagy klasszikus leveles tészta
1 kis tojásfehérje a kenéshez
7,5 dkg citromkrém
5 dkg mascarpone
5 dkg tejszínhab
porcukor ízlés szerint (elhagyható)
½ lime reszelt héja


elkészítés:

  1. A (szobahőmérsékleten kiolvasztott házi) leveles tésztát lisztezett felületen 22x22 cm-es négyzetre nyújtjuk, és egy körlapot vágunk ki belőle.
  2. A tésztalapot sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, több helyen villával megszurkáljuk, és a szélét körben kb. 2 cm szélességben megkenjük felvert tojásfehérjével. Előmelegített sütőben megsütjük, majd tortárácson hagyjuk kihűlni.
  3. A tészta megemelkedett közepét – a lekent szélétől beljebb – körbevágjuk, és óvatosan kiemeljük.
  4. A mascarponét kikeverjük a citromkrémmel, és ha szükséges még, édesítjük. Hozzáforgatjuk a tejszínhabot, és a krémmel betöltjük a tésztakosarat.  Reszelt lime-héjjal díszítjük.

sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc

Tipp:
1 db 24 cm-es tésztát vagy 2 db 18 cm-eset is készíthetünk, amihez érdemes dupla adag krémet számolni. Körlap helyett téglalap vagy négyzet alakú pitét is süthetünk. Bolti tésztát is használhatunk.



 

2 megjegyzés:

  1. Szívesen bekaptam volna egy citromos mascarponés gombócot--kiemelve a kék "tengerből"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Bizony, a krém nagyon finom a tészta nélkül is, de azzal együtt egyszerűen imádni való.

      Törlés