Kategóriák

2016. január 1.

Mascarponés-túrós-sajtos csiga








Az óévben valahogy elég későn eszmélten, és mivel a két ünnep közötti 2 napos kirándulás miatt időm sem maradt túl sok azon agyalni, hogy mit süssek szilveszterre, így az utolsó pillanatra maradt az ötletelés. Előző nap még úgy gyúrtam be a tésztát, hogy fogalmam nem volt, mi lesz belőle, de szerencsére másnap a megvalósítás eredménye olyan jóra sikeredett, hogy ez a kiadós és cseppet sem fogyókúrás sós süti felkerült a még sokszor elkészítendő ételek listájára. :D Hát persze, hogy ez is túrós, de a mascarponénak hála krémesebb, a parmezán pedig csak még inkább feldobja. A gyors leveles tészta tehát ismét jól vizsgázott, nem hiába szeretem annyira. :) A csiga ízesítését fel lehet dobni bármilyen zöldfűszerrel, de akár sonkával és egyebekkel is.
A képeken látható nagyobbik türkiz tányért egyébként Ági barátnőmtől kaptam, aki hónapokon át titokban őrizte, hogy végül átadhassa. Eredetileg én csak kistányérokat rendeltem, de utólag megbántam, hogy nem vettem meg a nagyobbakat is. Sajnos később már nem lehetett kapni. Ági azonban meglepett vele. :) Köszönet érte ezúton is! ♥






Hozzávalók 28 darabhoz:

kb. 60 dkg gyors leveles tészta
25 dkg mascarpone
25 dkg túró
1 tojás
8 dkg parmezán sajt, reszelve
őrölt fehér bors

1 tojás sárgája + 2 ek. tej a kenéshez

elkészítés:

  1. A töltelékhez a mascarponét elkeverjük a túróval, a tojással, és sóval, borssal fűszerezzük. Szobahőmérsékleten hagyjuk, hogy könnyen kenhető legyen.
  2. Az e szerint a recept szerint elkészített, háromba hajtott rétestésztát, 90°-kal elforgatva, a lisztezett munkalapra tesszük, és a tészta felületét is enyhén meglisztezve, 55x40 cm-es téglalapra nyújtjuk.
  3. A tölteléket egyenletesen a tésztára kenjük úgy, hogy a tőlünk távolabb lévő szélét  8 cm széles sávban szabadon hagyjuk.
  4. A tésztát a hosszabbik oldalánál fogva óvatosan feltekerjük, majd kb. 2 cm széles szeletekre vágjuk.
  5. A csigákat sütőpapírral bélelt tepsikre sorakoztatjuk, a szélüket körben megkenjük tejjel kevert tojássárgájával, és előmelegített sütőben aranybarnára sütjük. Langyosra hűlve kínáljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: 20-25 perc

















2 megjegyzés:

  1. I ♥ "új" Sünis! I ♥ sajtos csigabiga! I ♥ fotók! ...és a tányérok. :D
    ...hmmm... ezek a kis tekervények nagyon finomak lehetnek, kaphatok kóstolót. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Gyáj, te cuki vagy! ♥ Úgy örülök, hogy tetszik az új Sünis! Az új évhez bizony új "ruha" is jár. Gyere, ünnepeljük meg ezekkel a minicsigákkal! Feltettem a teavizet is. ;)

      Törlés