Kategóriák

2014. június 4.

Sandokan csirke





Kiskoromban, a '80-as évek hajnalán volt egy pár külföldi filmsorozat, amit szívesen néztem. Az egyik egy indiai film volt Sandokan címmel. A főszereplőt nyilván nem kell bemutatnom sokaknak, mert szerintem az én korosztályom vagy a nálam idősebbek is biztosan emlékeznek rá. A fiatalabbak kedvéért azonban elárulom, hogy ő Kabir Bedi, aki a sorozatban Sandokan névre hallgatott, de egyben ő volt a Maláji Tigris is. Ha ma látnám ezt a sorozatot, biztosan nevetnék 1-2 jeleneten, de akkoriban nagyon izgalmasnak és érdekesnek tűnt, a zenéje pedig a Neoton Famíliának hála, beleégett a memóriámba.
Kabir Bedi abban az időben hatalmas népszerűségnek örvendett, kb. mint Izaura, és ez utóbbihoz hasonlóan, ő is ellátogatott a tigrisek földjétől igen csak messze lévő kicsiny hazánkba. A műsorvezető a nagyszerű Antal Imre volt. A mi kedves Sandokánunk sok egyéb mellett azt is elárulta, hogy szeret főzni, és megosztotta a nézőkkel egyik kedvenc ételének leírását. Anya persze azonnal beizzította agyának receptmegjegyzésre vonatkozó részét, és miután elkészítette Sandokán csirkéjét, máris gazdagabbnak éreztük magunkat - legalábbis egy jó étel erejéig mindenképp. Ez a recept az ún. Sandokan csirke volt. Anya később is gyakran megsütötte, de mint ahogy sok más étel, egy idő után ez is egyre ritkábban került asztalra, míg végül el is felejtődött. A recept persze Anya memóriájában maradt, így én most hosszú készülődés után végre megsütöttem.
Igazából nem vagyok biztos benne, hogy Kabir Bedi pontosan ezekkel a fűszerekkel készíti-e, de állítólag bármilyen fűszer mehet bele, amit csak otthon fellelünk. De: a kefír, a fokhagyma és a kakukkfű semmiképp sem maradhat ki, ezek elengedhetetlenül fontosak a Sandokan csirkéhez.
Eredetileg nem kell levenni a bőrt a csirkecombról. Anya se szedte le soha, aminek az volt a hátulütője, hogy a szaft jó részéből nekem nem jutott, mivel sosem szerettem a csirkebőrt. Azt leszedve pedig a szafttól is megfosztottam magam. Később Anya kicsivel több szafttal készítette, hogy nekem is jusson belőle. Bőrrel vagy bőr nélkül, ez az étel bizony nagyon finom.
Köretnek bármit készíthetünk mellé. Én ezúttal steak burgonyával és friss salátával tálaltam.
Akinek az epéje nem bírja az erőteljes fűszerezést, az csökkentheti a fűszerek mennyiségét.



 

Hozzávalók 4 személyre:

4 egész csirkecomb
2 dl kefir
2 gerezd fokhagyma
1 tk. bazsalikom
1 tk. majoránna
1 tk. kakukkfű
1 tk. rozmaring
1 mk. borsikafű
1 mk. tárkony
½ mk. őrölt fekete bors
1 ek. olívaolaj + a sütőtálhoz

elkészítés:

  1. A megtisztított fokhagymát áttörjük, és a többi fűszerrel, valamint az olajjal együtt a kefirhez keverjük.
  2. Egy hőálló tálat vékonyan kiolajozunk, belefektetjük a lebőrözött csirkecombokat, és eloszlatjuk rajta a fűszeres kefirt. Alufóliával lefedve, 1 napra, de min. 1 éjszakára hűtőbe tesszük, hogy a hús magába szívja az ízeket.
  3. Másnap előmelegített sütőben fólia alatt 30 percig párolva sütjük, majd levesszük róla az alufóliát, és pirulásig sütjük. Megsózzuk és tálaljuk.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 50 perc









Egy kis érdekesség Sandokan és a főzés kapcsán a Magyar Televízió 1987-es Főzöcske - Tv fazék c. műsora, amiből kiderül, hogy ez a csirkecomb azért nem pont úgy van fűszerezve, ahogy a műsorban látható. De sebaj! :D


7 megjegyzés:

  1. "Szándokáááán"... :D (kár, hogy a dallam nem látszik, pedig ritka szépen énekelek) :D Tyűű... ezt a csirkét ki kell próbálnom, isteni lehet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D :D Hidd el, áthallik az éteren! ;) Örülök, ha kipróbálod. :) Én kicsit megszenvedtem, miután bekajáltam belőle, mert igen gazdagon sikerült megszórni azzal a sokféle fűszerrel. De sebaj, legalább addig boldog voltam, amíg ettem. :D Legközelebb kevesebb fűszert nyomatok bele, úgyhogy elsőre te is csak csínján szórd rá az ízeket. ;)

      Törlés
    2. Én nem ezt a receptet ismertem Sandokános csirkének. Tv-ben élőben ment emlékszem, valami főzőműsorban Kabir Bedi személyesen főzte, kb így:

      - Csirke
      - szalonna csíkok
      - krumpli - alias burgonya
      - paprika
      - paradicsom
      - fűszerek
      Egy sor szalonnacsík, rá a karikára vágott krumpli, arra paradicsom, paprika (lehet, hogy hagyma is ?).. közben fűszerezni, soronként ha jól emlékszem tejfőllel locsolgatni.
      Lehet, hogy valamit kihagytam, de Kb olyan módon kell elkészíteni, mint a rácpontyot. Isteni finom


      fűszerek

      Törlés
  2. Kisebbik öcsém kedvenc filmje volt a Sandokan, ahányszor leadták mindig megnézte, úgyhogy biztos örülne ennek a csirkének! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez komoly? Most akkor te mégsem vagy annyira fiatal vagy a Sandokant ismételték később is? De vagy így vagy úgy, ez a csirke bármely korosztálynak tetszhet. :D

      Törlés
  3. De jól hangzik, nagyon finom lehet! :) Így, a steak burgonyás körettel jöhetne is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Anno havonta készítette Anya. Nem is értem, miért merült feledésbe. Küldöm neked a kóstolót. ;)

      Törlés