Kategóriák

2014. június 2.

Citromos gombakrémleves






Ó, igen, ezt is megértük - gombalevest főztem! :D Persze ez nem az a különleges fajta gombaleves, amiben pl. erdei gomba van, hanem még mindig azt a kedves kis csiperkét használtam fel hozzá, amit már jól ismerek. Készült már belőle saláta, mártás, töltelék, ill. hús tetejére is rá szoktam ültetni. Levest viszont eddig még nem főztem belőle. Mivel azonban a minap vettem egy dobozkával, úgy gondoltam, most nem salátába teszem, hanem végre valahára kipróbálom a krémlevest, hátha még én is eszek belőle. Én egyébként krémleveses vagyok, ilyen formában ui. azt a zöldséget is képes vagyok lenyelni, amit csak úgy feldarabolva semmi pénzért nem ennék meg.
Bevallom, nem értek a gombához, hogy milyen ízesítés illik hozzá az általam eddig használt fűszereken kívül, ezért bátran bele mertem löttyinteni egy fél evőkanálnyi citromlevet. Csodák-csodájára nem rontotta el, sőt pikánssá tette, legalábbis a Kutyafül ezt mondta. Sajnos én még levesnek sem szerettem meg, hiába krémesítettem, ezért neki kellett megennie az egészet, ami persze nem volt baj, mert olyan jól sikerült, hogy simán bekanalazta egyedül is 2 nap alatt. :)
Én pedig tovább reménykedem, hogy igen is létezik olyan gomba, amit képes leszek majd egyszer megenni, mint ahogy egyszer Ausztriában. :)






Hozzávalók 3-4 személyre:

a leveshez:
30 dkg fehér csiperkegomba
1 kis fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
6 dl csirkehúsalaplé
1 ek. vaj
½ csokor petrezselyemzöldje
őrölt fekete bors

1 dl tejszín
1 ek. frissen facsart citromlé
citromfűlevélkék

a tálaláshoz:
2 szelet kenyér
1 gerezd fokhagyma
1 púpozott ek. olívaolaj
4 kis fej csiperkegomba
1 mk. vaj

elkészítés:
  1. A gombát megmossuk, megtisztítjuk, és 4 fej kivételével falatnyi darabokra vágjuk.
  2. A petrezselymet megmossuk, leszárítjuk, a leveleit lecsipkedjük a szárról, és felaprítjuk.
  3. Az apróra vágott vöröshagymát a vajon megpirítjuk, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a gombát, és 1-2 percig pirítjuk. Felöntjük 6 dl alaplével, és puhulásig főzzük. Leturmixoljuk.
  4. A levest befűszerezzük, hozzáadjuk a tejszínt, az aprított petrezselymet. (Ha sűrűbb levest szeretnénk, 1 evőkanál liszttel vagy 1 teáskanál keményítővel kevert tejszínnel sűrítjük.)
  5. Az olívaolajat serpenyőben felhevítjük, rátesszük az előzőleg felkockázott kenyeret, és az áttört fokhagymát is hozzáadva megpirítjuk.
  6. A félretett gombafejeket felszeleteljük, és a vajon kissé megpirítjuk.
  7. A levest tányérokba szedjük, ízlés szerint megszórjuk "bébi" citromfűlevélkékkel vagy aprított citromfűvel, és a pirított kenyérkockákkal valamint a pirított gombával együtt tálaljuk.





5 megjegyzés:

  1. Imádom! Mi lenne, ha szeretnéd a gombát? ...ha már most ilyen klassz ételeket készítesz belőle... :D
    "bébi citromfűlevél" :D ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De drága vagy, köszönöm! ♥ A bébi citromfűnek sztorija van ám! Kakukkfüvet akartam hozni a Kutyafül szüleinek kertjéből, ráadásul nemrég kakukkfű címén pont ilyen kinézetű növényt kaptam tőlük. Amikor ezt a mostani szedést szagolgattam, gyanús volt, hogy nem is kakukkfű, mert abszolút citromfű illatú volt. De közben meg totál másként néz ki, ahogy szinte talajszinten tenyészik, viszont mégis pont olyan, mint amikor a cserépben nevelt citromfüvem új hajtásokat hozott, és az is pont ilyen mini és ilyen formájú volt. A te receptjeid között is sokszor feltűnik ez a cirmos mintázatú levélke, de nálad az kakukkfűnek van aposztrofálva. :D Szóval teljesen meg vagyok kavaradva. :D

      Törlés
    2. Időközben kiderült, hogy ez valóban kakukkfű, csak citromízű, úgyhogy javítottam a hozzávalóknál.

      Törlés
  2. Fincsi lehet! Nagyon szeretem a gombát és szerencsére az egész család rajong érte! Tuti, hogy kipróbálom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ú, ennek igazán örülök, kedves Csigabige! Bízom benne, hogy ízleni fog nektek. ;)

      Törlés