Kategóriák

2012. július 11.

Mézes krémes





Egy régi barátnőmmel egy időben heti rendszerességgel találkoztunk. Az ilyen alkalmakkor természetesen a süti sem hiányozhatott. Most épp nálam volt az összejövetel, és körtekrémes linzertortát készítettem. Igen ám, de a barátnőm is hozott desszertet, ami nem más volt, mint a híres nevezetes mézes krémes. A kölcsönös sütiadomány ugyanazon a napon egyébként nem volt szokás, hiszen, ha őt jött hozzánk, akkor én sütöttem, ha pedig én őhozzájuk, akkor ő kínált meg az ő sütijéből. Most azonban rendhagyó módon mindkettőnk süteménye színpadon volt. Korábban ui. említette, hogy milyen finom a mézes krémes, és mivel előző nap pont ezt sütött, meg akarta velem kóstoltatni. És ha már áthozta, mindenképp meg akartuk örökíteni.
A recept eredetije egyébként az egyik ismert receptgyűjtő oldalon olvasható, amit közös szakácstársunk, Edit tett közkinccsé. Megállapítottuk, hogy a süti nem csak finom, de igen fotogén is. :D



Hozzávalók:

Tésztához:
60 dkg finomliszt
15 dkg porcukor
1 tk. szódabikarbóna
10 dkg mangalicazsír
2 tojás
4-5 ek. tej
4 ek. folyékony méz

Krémhez:
3 tojás
20 dkg porcukor
2 cs. vaníliás porcukor
8 dkg finomliszt
6 dl tej
15 dkg vaj

elkészítés:
  1. A tésztához a porcukorral, szódabikarbónával vegyített lisztet elmorzsoljuk a zsírral. A közepébe fészket készítünk, beleütjük a tojásokat, hozzáadjuk a tejet, a mézet, és puha tésztává gyúrjuk.
  2. A tésztát 4 egyenlő részre osztjuk, lisztezett felületen 22x32 cm-es lapokká nyújtjuk, majd 20x30 cm-esre szabjuk, hogy a széleik egyenesek legyenek.
  3. Két tésztalapot a sütőpapírral bélelt tepsibe fektetünk, és előmelegített sütőben kisütjük. A lapokat óvatosan tortarácsra csúsztatjuk és hagyjuk kihűlni. Így járunk el a többi tésztával is.
  4. A krémhez a tojások sárgáját lábasba tesszük, 10 dkg porcukorral, a vaníliás porcukorral, a liszttel és 1 dl tejjel csomómentesre keverjük. Folytonos keverés mellett, vékony sugárban hozzáöntjük a felforralt többi tejet, és sűrű krémmé főzzük. Kihűtjük.
  5. A vajat a többi porcukorral kihabosítjuk, majd alaposan összekeverjük a pudinggal, és beleforgatjuk az előzőleg kemény habbá vert tojásfehérjét. A krémet 3 adagra osztjuk.
  6. A tésztalapokat egymás után betöltjük a krémmel, majd hűtőbe téve, egy éjszakát állni hagyjuk. Másnap felszeleteljük, és a sütemények tetejét meghintjük porcukorral.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 8 perc/tésztalap







2 megjegyzés:

  1. Elvittem volna szívesen a receptet, de az egér nem működik, mármint jobb kattintással... És tényleg fotogén! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik a süti. :)
      A blog másolásvédett, ezért nem tudod lementeni a receptet, de ha adsz egy emilcímet, akkor elküldöm. ;) (Nem teszem közzé a kommentedet, és akkor senki sem fogja látni a címedet.)

      Törlés