Kategóriák

2012. július 11.

Fűszeres, barackos csirkemell paradicsom-csatnival, mazsolás-kajszis rizzsel





Nemrégiben nagyon kedves felkérést kaptam a Boldog kukta blog házigazdáján, Tóth-Nacsa Ágin keresztül, aki a CSIKOS lekvár manufaktúra kapcsán játékra invitált.
Amikor megtudtam, hogy a fent említett cég gondosan válogatott alapanyagokból, csakis természetes összetevőkkel a lehető legegészségesebb termékeket állítja elő, izgalommal telve vártam, hogy kézhez kapjam a kis csomagot. A tartalmát aztán átadtam egykori barátnőmnek, hogy ezúttal ő készítsen belőle valamit. Azelőtt még nem ettem paradicsom-csatnit, de a kóstolás közben elmosolyodtam, mert nagyon ízlett ez a különleges ízesítésű termék.
Bár a képeken látható étel elkészítéséhez nem sok közöm volt, de azt elmondhatom, hogy örömmel kattogtattam a fényképezőgépet. Az együttes munka jutalma pedig egy közösen elfogyasztott ebéd lett. :)
Ez a csatni nem csak magyaros, de némi átalakítással más nemzetek ételeihez is illik.







Hozzávalók 2 személyre:

Fűszeres csirkemellhez:
50 dkg csirkemellfilé
20 dkg „CSIKOS” paradicsom-chutney körömvirággal, rozmaringgal

½ tk. őrölt fekete bors
½ tk. rozmaring
¼ tk. kakukkfű
¼ tk. gyömbér
¼ tk. őrölt pirospaprika
néhány szem mustármag
2 gerezd fokhagyma
2 ek. olívaolaj
2 db egész őszibarack (befőtt)
10 dkg aszalt sárgabarack

Gyümölcsös rizshez:

1 csésze rizs
2 csésze víz
1 ek. olívaolaj
5 dkg aszalt sárgabarack
5 dkg mazsola

1 csapott tk. őrölt fehér bors
½ tk. őrölt gyömbér

elkészítés:

  1. A húst felszeleteljük, mindkét oldalukon enyhén megsózzuk, és a szeletek mindkét oldalát bedörzsöljük a fűszerekkel, zúzott fokhagymával elkevert olajjal. Serpenyőben kisütjük.
  2. A csatnit külön edényben összeforraljuk a lecsepegtetett, vékony csíkokra vágott sárgabarackkal és az őszibarackkal.
  3. A körethez a rizst kevés olívaolajon üvegesre pirítjuk, felöntjük a vízzel, hozzáadjuk a fűszereket, a mazsolát, a sárgabarackot, és fedő alatt készre pároljuk.
  4. A barackos csatnit tálaláskor a hússzeletekre kanalazzuk, és a gyümölcsös rizzsel együtt tálaljuk. 













A recept a Kifőztük gasztromagazin 2013. augusztusi számában is megjelent.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése