Kategóriák

2023. június 18.

Cseresznyés zabpehelylepény

 

 


 
Az ajándékba kapott cseresznyéből olyan süteményt akartam sütni, ami egyszerű, gyorsan megvan és persze azért finom is. :D Mindenképp eleget akartam tenni ennek a három elvárásnak, mert egyrészt a kerti munkálatoktól elfáradva, többre amúgy sem futotta volna tőlem, másrészt pedig a Kutyafülnek akartam örömet szerezni egy kis édességgel. Tudtam, hogy a nap végére nagyon ki fog purcanni a sufni szigetelésével kapcsolatos munkálatoktól (szerinte ui. az is egy emberes meló, ezért most sem kért a segítségből), és az esti filmezés közben jólesik majd neki valami finomság. A nagy munkálatok közepette a süti széléből kapott egy kis kóstolót, csak hogy tudja, miben lesz része este, és mivel pozitív visszajelzést kaptam, ezért egyértelmű volt, hogy a sütinek helye van a blogon. :) A receptet egyébként a Nova szakácskönyvek sorozat – Édességek c. kötetéből vettem, és a sütési hőfokon, ill. a cukor fajtáján kívül csak annyit változtattam rajta, hogy feleztem a mennyiségeket. A könyvben lévő leírásban ezúttal szerencsére semmi hibát nem találtam, ez a recept kivételesen úgy jó, ahogy van. :)

 


Hozzávalók 18x28 cm-es tepsihez:

a tésztához:
15 dkg vaj
10 dkg finomítatlan nádcukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
2 tojás
1 bio citrom reszelt héja
1 ek. rum
12 dkg finomszemcsés zabpehely
10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt vagy Graham-liszt
½ tk. sütőpor

a tetejére:
35-40 dkg magozott cseresznye
1 púpozott ek. zabpehely
2,5 dkg finomítatlan nádcukor
2,5 dkg kókuszreszelék

elkészítés:
  1. A nádcukrot 1-2 fordulattal kicsit megdaráljuk, a vaníliás cukorral együtt a puha vajhoz adjuk, és habosra kavarjuk.
  2. Egyenként hozzádolgozzuk a tojásokat, a citromhéjat, a rumot, majd kisebb adagokban belekeverjük a liszttel, sütőporral vegyített zabpelyhet.
  3. A sűrű tésztamasszát a vajjal kikent tepsibe simítjuk (én egy nagy tepsit kibéleltem sütőpapírral, és arra sütőkeretet tettem), elrendezzük rajta a cseresznyeszemeket, majd megszórjuk a zabpehely, a kókuszreszelék és a cukor keverékével.
  4. A süteményt előmelegített sütőben megsütjük, majd néhány perc elteltével felszeleteljük. Tortarácsra szedve hagyjuk kihűlni. Kínálhatunk hozzá tejszínhabot vagy vaníliafagylaltot.
sütési hőfok: 190°C
sütési mód: alul-felül sütés (középső sín)
sütési idő: kb. 30 perc

Megjegyzés:
Úgy a legkönnyebb a tepsibe simítani a tésztát, ha egyenletesen elosztva, kisebb adagokat kanalazunk bele, majd spatulával elsimítjuk.
A könyvben lévő javaslat szerint még melegen, ráadásul hideg vízbe mártott késsel kellene felszeletelni a sütit, de ezt teljesen feleslegesnek tartom, simán szeletelhető hidegen és száraz késsel is. ;)