avagy sok fecsegés egy egyszerű leveshez
Jaj annak, aki művészkedés közben szólni mer hozzám! Ha pedig az illető teszem azt futár, aki épp becsengetett hozzánk, ne csodálkozzon, ha zord ábrázattal tépem fel a kiskaput (legalábbis ezt a kisfilmet játszom le magamban, amúgy kedves mosollyal az arcomon :D). És ha a tetejébe még változóan felhős is az ég, akkor aztán pláne villámokat szórok. Aki nem fotózik, annak ui. sejtése sincs arról, milyen az, amikor szinte másodpercenként jönnek-mennek a felhők, amik között folyton kikukucskál a nap, és ezzel olyan eltérő színeket produkál a fotóalany (az étel), hogy ember legyen a talpán, aki a kiválasztott képek összes színeltérését, mindenféle machinációt latba vetve, egymáshoz pászítja. Nya! Hát így jártam ezzel a levessel is, amit vagy elvakított a napsütés – egyébként tényleg szép –, sárgás pirosra módosítva a paradicsomot, vagy ugyanannak a paradicsomnak hideg piros árnyalatot kölcsönzött a szürke felhőtömeg, hogy aztán a várva-várt fehér felhő pont tökéletessé tegye a fényviszonyokat levesestül, paradicsomostul. Én meg eközben hosszú perceken át ültem a kislétra fogantyújának tetején, kezemben a géppel, az eget lesve, a gépbeállításokat ide-oda tekergetve, miközben ülőgumómba egyre élesebben vágott bele a létra vasa. Imáimban annyit kértem, hogy azt a blogra szánt 4 rohadt képet annyi idő (mindössze 1 perc) alatt tudjam összehozni, amíg esély van rá, hogy a felhők nekem kedvezve kitakarják a napot. Mert az hétszentség, hogy csak azért nem fogom leredukálni a fotók számát, mert épp hülyéskedik velem az idő! :D Mellesleg jelen helyzetben még a kevesebb képet igénylő bloggereknek sem lett volna könnyű dolga. Azok persze, akik fittyet hányva az időjárásra, mindenféle derítőernyőkkel rendelkeznek, vagy minden szempontból jobbak a körülményeik (pl. jó helyen van az ablak, az ablak mellett sok a hely, vagy épp nem kell nekik ablak se, mert van mivel deríteni), esetleg nem maximalisták, nyilván kevesebb ideget esznek meg a fotózási művelet során.
Egyébként tényleg tiszta vicc, hogy mit el nem idétlenkedtem ezzel a tányér levessel, ami azért nem egy bonyolult étel, így másvalakinek talán nem is okozott volna gondot, ha leves ugyan van, de ugrik a fotózás. Én azonban mindent elkövettem, hogy megörökítsem az utókornak, mert tudtam, hogy bébispenótot nem mostanában fogok venni újra (ez volt az első alkalom!!!). Szóval nagy volt a tét: ha a galád idő miatt el kellett volna napolni a spenótfelhasználást – így a fotózást is –, akkor a már így is pár napos zöldség a következő alkalomig megpunnyadhat, és szégyenszemre a kukában landolna. Márpedig ez semmiképp sem lenne helyénvaló, tekintve hogy nem is olyan olcsó alapanyagról van szó.
Egyébként azt nem állíthatom, hogy 2023-mal újult és megzabolázhatatlan erővel tört elő belőlem a főzhetnék, de ha már összevásároltunk mindenféle vegán és számunkra újdonságnak számító cuccot, akkor illik naponta kimennem a konyhába olyan ételeket kotyvasztani, amikhez a megvett alapanyagok kellenek. Nehogy már főzési kedv híján ottögye mög a fene űket minden nap csak a jól megszokott egyszerű és villámgyorsan elkészíthető ételeket együk! Szóval a fentebb felvázolt fotózás fontossága így már talán érthetőbb.
Bár ez a leves nem annyira számít újnak nekünk, hiszen nem egyszer került már az asztalra borsókrémleves vagy akár sült paradicsom, még vegán módra is, de spenóttal még sosem próbálkoztam. Már csak azért sem, mert kedvenc nagynéném anno belém tömte. Szerencsére, nem bukott el ezen a kapcsolatunk. :D A spenóttal viszont csak nemrég kezdtem újra barátkozni a kedvenc – azóta sajnos átalakult – éttermünk kínálta dióbundás kecskesajt egyik köreteként.
A spenót a levesben nem dominál, ellenben nem tesz rosszat neki, sőt ez az egész így együtt vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag. A színe pedig a tavaszt idézi, ami úgy tűnik (sajnos) már januárban kopogtat.
Egyébként tényleg tiszta vicc, hogy mit el nem idétlenkedtem ezzel a tányér levessel, ami azért nem egy bonyolult étel, így másvalakinek talán nem is okozott volna gondot, ha leves ugyan van, de ugrik a fotózás. Én azonban mindent elkövettem, hogy megörökítsem az utókornak, mert tudtam, hogy bébispenótot nem mostanában fogok venni újra (ez volt az első alkalom!!!). Szóval nagy volt a tét: ha a galád idő miatt el kellett volna napolni a spenótfelhasználást – így a fotózást is –, akkor a már így is pár napos zöldség a következő alkalomig megpunnyadhat, és szégyenszemre a kukában landolna. Márpedig ez semmiképp sem lenne helyénvaló, tekintve hogy nem is olyan olcsó alapanyagról van szó.
Egyébként azt nem állíthatom, hogy 2023-mal újult és megzabolázhatatlan erővel tört elő belőlem a főzhetnék, de ha már összevásároltunk mindenféle vegán és számunkra újdonságnak számító cuccot, akkor illik naponta kimennem a konyhába olyan ételeket kotyvasztani, amikhez a megvett alapanyagok kellenek. Nehogy már főzési kedv híján ott
Bár ez a leves nem annyira számít újnak nekünk, hiszen nem egyszer került már az asztalra borsókrémleves vagy akár sült paradicsom, még vegán módra is, de spenóttal még sosem próbálkoztam. Már csak azért sem, mert kedvenc nagynéném anno belém tömte. Szerencsére, nem bukott el ezen a kapcsolatunk. :D A spenóttal viszont csak nemrég kezdtem újra barátkozni a kedvenc – azóta sajnos átalakult – éttermünk kínálta dióbundás kecskesajt egyik köreteként.
A spenót a levesben nem dominál, ellenben nem tesz rosszat neki, sőt ez az egész így együtt vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag. A színe pedig a tavaszt idézi, ami úgy tűnik (sajnos) már januárban kopogtat.
a leveshez:
1 nagy fej vöröshagyma
4 nagy gerezd fokhagyma
30 dkg (mirelit) zöldborsó
5 dkg friss bébispenót
1 kis csokor petrezselyemzöldje (vagy egyéb zöldfűszer)
3 ek. olívaolaj
őrölt színes bors
só
6 dl víz
2 ek. kókusztejszín
a sült koktélparadicsomhoz:
15 dkg koktélparadicsom
egy nagy csipet finomítatlan nádcukor
só
elkészítés:
- A koktélparadicsomokat kettévágjuk, és a belsejüket kivesszük (arra nem lesz szükségünk). Hozzáadunk 1 evőkanál olívaolajat, egy csipet sót, megpörgetjük nádcukorral, és alaposan összeforgatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe rendezzük egymástól távolabb, és 180°C-ra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük.
- A vöröshagymát felaprítjuk, és a felhevített olívaolajon, fedő alatt, közepes lángon kissé megpirítjuk. Közben enyhén sózzuk.
- A fokhagymagerezdeket nagyobb darabokra vágjuk, a piruló hagymához adjuk, majd 2-3 perc elteltével ráöntjük a zöldborsót. Fedő alatt, közepes lángon pár percig pirítjuk. Felöntjük a vízzel, és nagy lángon felforraljuk.
- Beletesszük az alaposan átmosott spenótot, sóval, borssal ízesítjük, és fedő alatt, kis lángon negyedórát főzzük.
- Hozzáadjuk a száráról lecsipkedett petrezselyemlevélkéket, 2-3 percig még főzzük, majd a levest turmixgépbe öntve vagy botmixerrel krémesítjük.
- A lábast visszatesszük a tűzre, hozzákeverjük a kókusztejszínt, és épp csak összeforraljuk. Ha szükséges, utánaízesítjük.
- A megsült koktélparadicsomokat a kitálalt levesbe szedjük.
A kombináció ötletéért köszönet Domján Flórának.