Kategóriák

2023. szeptember 29.

Bruschetta Sünis kanál módra

 

 


 
Naponta lesem a két tő koktélparadicsomot, kis tálkába gyűjtögetem a beért termést. Még lesz néhány szem, de a javát már leszüreteltem. Abból lett most ez a tényleg mennyei bruschetta, amit már régóta ki akartam próbálni. Mivel a vénasszonyok nyara lehetővé teszi, hogy a nap nagy részében még mindig úgy érezzük, mintha augusztus lenne, így talán nem számít szentségtörésnek szeptember legvégén nyarat idéző ételt szervírozni, ill. mutogatni itt, a blogon. :)
A bruschettát rajtam kívül milliók eszik rendszeresen, de számomra csak a nemrégiben megtörtént csoda óta jöhet szóba. Én ui. cirka egy hónapja estem szerelembe a paradicsommal, pontosabban annak is a saját termesztésű mézédes, mini változatával.
A bruschetta alapjául a Limarától ajándékba kapott finom kovászos kenyér szolgált, az olívaolajat alig két hete Krk szigetén vettük, a balzsamecetet még sok évvel ezelőtt Anyáék hozták nekem Olaszországból, a dohánymézet pedig egy kedves méztermelő srác adta kóstolóba. Szóval csupa értékes finomság alkotja ezt a tradicionális olasz szendvicset, amit ugyan ők többnyire előételként kínálnak, mi ketten viszont nagy ebédet csaptunk belőle. Könnyű vacsinak is beillik. ;)
Az már biztos, hogy jövőre tripla mennyiségű koktélparadicsom-palántával indítunk! :D

 

 

Hozzávalók 4 személyre:


35 dkg koktélparadicsom (nálam kerek és ovális, de vegyíthetjük sárga színűvel is)
20 bazsalikomlevél
4 dkg lila hagyma
2 gerezd fokhagyma
frissen őrölt színes bors
egy picike csipet habanero csilipehely
3 ek. extra szűz olívaolaj
1 tk. balzsamecet
1 tk. dohány- vagy akácméz
16 kis szelet kovászos kenyér
(fűszeres) olívaolaj a kenéshez
sópehely
2 ek. fenyőmag


elkészítés:

  1. A lila hagymát és a megmosott, leszárított bazsalikomlevélkéket felaprítjuk. Hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a csilit, az őrölt borsot, extra szűz olívaolajat, balzsamecetet, mézet, és összekeverjük.
  2. A megmosott, szárazra törölt koktélparadicsomokat kis darabokra aprítjuk (a kocsonyás magrészt kivehetjük) és összeforgatjuk a fűszeres olajjal. Negyedórára hűtőbe tesszük.
  3. A fenyőmagot közben zsiradékmentes serpenyőben megpirítjuk.
  4. A kenyérszeleteket megkenjük olívaolajjal, és 230°C-ra előmelegített sütőben (vagy serpenyőben) kb. 10 perc alatt aranybarnára pirítjuk, majd bedörzsöljük fokhagymával.
  5. A paradicsomot szűrőkanálba öntjük, és a levét hagyjuk lecsepegni. A paradicsomot a pirított kenyérszeletekre halmozzuk, meghintjük sópehellyel, és megszórjuk pirított fenyőmaggal.