Kategóriák

2023. március 20.

Gyümölcsös vegyes saláta fetával, pirított kenyérkockával, fűszeres joghurtöntettel

 

 


 
Nem győzök magamhoz térni attól, hogy mi történhetett velem, hogy újabban ennyire odavagyok az ehhez hasonló salátákért. Azaz hogy a gyümölcsökkel kombinált vegyes salátát olyan iramban fogyasztom, hogy lassan nem győzzük vásárolni a hozzávalókat. :D Kábé minden nap meg tudnám enni, miközben a fél életem úgy telt el, hogy ilyesmiknek még csak a közelébe se mentem. Az a vicc, hogy a Kutyafül osztozik velem az imádatban, pedig korábban ő sem evett ilyen salikat. De hát az ember változik, és ez így a jó. :)
Miután a legutóbbi, vérnarancsos salátám kapcsán bebizonyosodott, hogy a narancs igen jól harmonizál a jégsalival és a rukkolával, már semmi sem állhatott eme, gyümölcsökkel igencsak felturbózott finomság útjába. Csak úgy toltuk befelé, mintha legalábbis valaki el akarná enni előlünk! :D
Nem is kell semmi más ebédre, csak ez, hiszen egészséges, laktató, és tele van mindenféle földi jóval – nem dióval. :D Mert ahelyett ugyebár most a pirított kenyérkocka az, ami a ropogásért felel. Mert hogy nekem mindig kell valami bele, ami ropog – anélkül ez a sali sem lenne az igazi.
Mindenkinek ajánlom, aki kíváncsi rá, milyen is a vegyes zöldek, a gyümölcsök és a sós feta együttes íze (utóbbi telitalálatnak bizonyult ebben az egyvelegben), de azok is tegyenek vele egy próbát, akik idegenkednek az ilyesmitől – hátha ők is úgy járnak, mint mi, és totálisan rákattannak. :D

 


Hozzávalók 2 személyre:

a salátához:
14 dkg jégsaláta
6 dkg vegyes saláta (céklalevél, vörös saláta, rukkola)
8 szem (kb. 15 dkg) vörös szőlő (pl. Red Globe vagy más szőlőfajta)
1 narancs
4 ek. gránátalmamag
10 dkg fetasajt
2-3 szelet teljes kiőrlésű toastkenyér (adalékanyag mentes lisztből)
2-3 ek. olívaolaj
2 ek. extra szűz olívaolaj
fokhagyma granulátum
őrölt tarka bors

az öntethez:
15 dkg görög joghurt
1 tk. morzsolt tárkony
1 tk. bazsalikom
1 csapott tk. vöröshagyma granulátum
csilipehely ízlés szerint

1 tk. (akác)méz vagy agavé szirup
1 tk. extra szűz olívaolaj

elkészítés:
  1. Az öntet hozzávalóit alaposan elkeverjük. A fetasajtot kis kockákra vágjuk és összeforgatjuk 2 evőkanál extra szűz olívaolajjal. Mindkettőt félretesszük.
  2. A kenyeret felkockázzuk, tálba tesszük, meghintjük fokhagyma granulátummal, meglocsoljuk olívaolajjal, és alaposan összeforgatjuk. Mini grillerben vagy serpenyőben megpirítjuk. Hűlni hagyjuk.
  3. A narancsot úgy hámozzuk meg, hogy a belső, fehér héját is eltávolítjuk, majd a gyümölcshúst felkarikázzuk és cikkekre vágjuk.
  4. A gránátalmából tetszés szerinti módon kinyerjük a magjait, és 4 evőkanállal félreteszünk belőle a salátához.
  5. A megmosott, szárazra törölt szőlőszemeket négybe vágjuk, és lehetőség szerint kimagozzuk.
  6. A jégsalátát kisebb darabokra tépkedjük, összeforgatjuk a vegyes salátával, a szőlővel, a naranccsal, fetával, és elosztjuk 2 tányéron.
  7. Mindkét adagot megszórjuk pirított kenyérkockákkal, gránátalmamagokkal, meghintjük tarka borssal, és a joghurtöntettel meglocsolva tálaljuk. (Az öntetet össze is keverhetjük a salátával.)
Tipp:
Készíthetjük mozzarellával is, de én jobban kedvelem a markánsabb ízű sajtokat.

 



 

8 megjegyzés:

  1. Ez a sok finom saláta + az agyad "becsapása" bizonyára eredményes fogyást produkál. Hajrá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Főleg akkor, ha este sem eszem zsömlét vagy egyéb hizlalót. ;)

      Törlés
  2. Csak óvatosan a sok boltban vett salátával!

    Többször rákényszerültem már kemény diétára, és az egyik esetben amikor januárba kellett kezdenem a "drasztikulit", 2-3 csomag salátát vettem, és 3 csomag fagyasztott zöldséget, hogy színesítsem a palettát.
    3 hónap után úgy hozta az élet, hogy el kellett mennem egy tesztre, és kiderült, hogy túl sok vegyszer van a szervezetemben. Ezen nem picit akadtam ki, mivel kertes házban lakom, és mindig megtermeltük vegyszermentesen a zöldségeket, nem szoktam venni boltban, piacon!
    Azóta sem veszek boltban, csak "szökőévente", mert mindig eszembe jut Tóth Gábor vegyipari mérnök egyik rádiós interjúja, ahol arról beszélt, hogy a salátát termelő barátja nem adott neki salátát, mivel azt mondta, hogy azt a salátát amit Ő termel a vegyszer tartja össze.
    Otthon Te is megtudsz már sokféle csírát, leveles salit termelni az ablakban egy kis dobozban még télen is, és akkor legalább tudod, hogy nincs hozzáadott vegyszerben részed. Igaz ez melós, de megéri.

    Üdv Fruzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, erre mi is gondoltunk a párommal, és szomorú, hogy az ember már szinte semmi olyat nem ehet, amit nem maga termel meg. Nekünk szerencsére most már van kertünk, tudnánk zöldséget termeszteni, de egyelőre nem ez volt az első, sok egyéb feladat van még. De a jövőben biztos megpróbálkozunk vele. :)

      Törlés
    2. Én is most költöztem, sajnos sokkal kisebb kertem lesz majd, és a mostani még nincs kialakítva, de már balkonba kertészkedem, mert imádom a retket, és 2 éve olyan kiütések jöttek rám a boltban vásárolt húsvéti retektől, hogy azt mondtam eddig sem vettem sokszor, de ezután egyáltalán nem fogok venni, inkább csak akkor eszek ha majd lesz nekem. A metélő fokhagyma, snidling, újhagyma, cserépben, balkonládában télen is megterem a lakásban, próbáld ki érdemes :)

      Törlés
    3. Én mondjuk ki nem állhatom a reteknek még a szagát is, de a többit, amit felsoroltál, szeretem. A fűszernövények közül snidlingem, kakukkfüvem, oregánóm, tárkonyom és bazsalikomom van, ráadásul kint a kertben. :)

      Törlés
  3. Tavaly tavasszal kaptam egy különleges mini labda chilit, és gondoltam egy merészet, beültettem balkonba, így egész télen az, a metélő foki volt a friss tápanyagforrásom :) sajna a kakukkfüvet sikerült a cserépből kiültetve tönkretennem most januárban, a tárkonyt mivel nem volt jó íze, utólag tudtam meg, hogy több fajta létezik, és az enyém nem a jobbik volt, így kiirtottam, és hiába próbálok magról nevelni két évben sem sikerült. Bazsalikom csak nyáron van, vagy neked valami csodafajtád van ami télálló? Oregánót kaptam, de nem sikerült megtartanom.
    Viszont a rukkola, vízitorma a lakásban is megtermelhető, főleg télen jó, amikor nincs kert.
    Nekem most újhagymát is sikerült januárban balkonból csemegézni, de nincs annyi balkon, hogy folyamatosan a kinti szezon kezdetéig tudnám termelni. De jó volt télen saját termést fogyasztani.
    Én kora tavasszal retekfüggő vagyok, csak simán, egy kockasajttal képes vagyok 6-8 darabot elfogyasztani, most a levelét legelem:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jópofa, ez a balkonládában való növénytermesztés, jó kis kísérlet is egyben, és nagy öröm lehet, amikor beérik a munka gyümölcse vagy zöldje. :D
      Nekünk szerencsénk van, mert a házzal együtt járt a fűszerkert is. Bár kertnek épp nem nevezném, mert eléggé elvadult volt a kertnek az a része, viszont nekem tetszett a növényeknek ez a természetes elburjánzása. Persze rendbe tenni már nem volt annyira jópofa. :D Lényeg a lényeg, itt már olyan erőteljes néhány fűszernövény, hogy bokorrá fejlődtek, úgyhogy csak karban kell tartani.
      Á, a bazsalikomot csak most ültettem ki, a fagyok elmúltával. Bolti növénykeként cserépben vettük, és fura módon egész jól bírta a telet, naponta öntöztem, de már úgy megnyúlt, hogy muszáj volt új földbe ültetni a többi fűszernövény mellé. Most haverkodnak egymással, és ahogy látom, jól el van a többiek között. :D Remélem, ő is megembereli magát, és elszaporodik. :)
      A párom is imádja a retket, miatta biztos nevelünk majd egyszer.

      Törlés