Kategóriák

2022. október 7.

Szalonnás-sajtos sütőtöklepény és krokett

egy recept kétféle elkészítési mód


 


 
Ha egyszer rákattanok valamilyen alapanyagra, akkor ettől többnyire megtáltosodva, különféle elkészítési módokon agyalok. Így jártam a sütőtökkel is, ami annyira belopta magát a szívembe, hogy az első – még bátortalan – vásárlást követően a második alkalommal a boltban rögtön 2 db tököt tettem a kosaramba. Az egyiket azonnal fel is használtam, és ugyanabból a masszából két fajta étel született. Persze, a tócsnihoz hasonlóan elkészített lepény és a krokett nem számít azért olyan nagy ötletnek, de az én konyhámban így is mindenképp szélesíti a tökös receptek eddig nem létező tárházát. :D Egyébként pedig kíváncsi voltam, hogy az imádott krokett hogy működik sütőtökből. És hát működik, de még mennyire! :)
Bár a kétféle elkészítési módhoz használt massza teljes mértékben megegyezik, mégis egészen más élményt nyújt a lapos, prézlimentes verzió, mint a krokett. Az utóbbi ui. egyrészt kívül ropog, amit én eleve imádok, másrészt belül könnyed, néhol levegős textúrájú. Míg a tócsniszerű lepény megpirult – és szintén szeretni való – külső rétege jól harmonizál az alapvetően puha állaggal. Ennyi marketingduma után viszont inkább nem szövegelek róla tovább – ki kell próbálni! ;)

 


 

Hozzávalók 10-10 darabhoz:

50 dkg sütőtök (hámozott mennyiség)
10 dkg kockázott húsos szalonna
1 fej lila hagyma
4 gerezd fokhagyma
1 kis csokor petrezselyemzöldje + a tálaláshoz
8 dkg eidami sajt, reszelve
szerecsendió
őrölt színes bors

1 tojás
10 dkg fehér tönkölyliszt
5 dkg zabpehelyliszt
zsemlemorzsa + szezámmag a forgatáshoz
növényi olaj a sütéshez

elkészítés:
  1. A meghámozott tököt (ha a magos részéből készítjük, akkor előbb kivesszük a magházat) felkockázzuk, vízgőz fölött puhára pároljuk, majd hűlni hagyjuk.
  2. A szalonnát 1 evőkanál folyékony zsíron vagy növényi olajon majdnem teljesen zsírjára sütjük, rátesszük a finomra aprított hagymát, megsózzuk és pirulásig sütjük.
  3. Hozzákeverjük az áttört fokhagymát, borssal, frissen reszelt szerecsendióval gazdagon ízesítjük, és pár másodperc alatt készre sütjük. Hűlni hagyjuk.
  4. A párolt tököt pürésítjük, összedolgozzuk a hagymás szalonnával, a reszelt sajttal, tojással, kétféle liszttel. Ha szükséges, utánasózzuk. (Ez egy elég lágy massza lesz, de ne adjunk hozzá több lisztet, mint amit a receptben javasolok.) Kétfelé vesszük.
  5. Az egyik adag püréből vízbe mártogatott evőkanállal púpozott mennyiségeket halmozunk a serpenyőben felhevített kevés olajba, és a kanál hátával ellapítjuk. Közepes lángon mindkét oldalukon kisütjük, majd papírtörlőre szedjük a lepénykéket.
  6. Az olajat annyival pótoljuk, hogy 2 ujjnyi mély legyen, felhevítjük, és ugyancsak vízbe mártogatott evőkanállal 10 db krokettet formázunk: a zsemlemorzsás tenyerünkbe teszünk egy evőkanálnyi masszát, belepottyantjuk a zsemlemorzsába, majd óvatosan áthengerítjük. (vigyázat, mert tényleg lágy!). Így formázzuk meg a többit is, és közepes lángon kisütjük. Szintén papírtörlőre szedjük, majd a lepényekkel együtt, aprított petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk.
Tipp:
A töklepényt és a krokettet ehetjük önmagában, tejfölös vagy joghurtöntettel, de húsok mellé is jó választás.
A kroketthez a mustáros joghurtos mártogató különösen jól illik. Ehhez én kb. 20 dkg görög joghurthoz kevertem 1 púpozott ek. mustárt, 1 tk. dijoni mustárt, 1 gerezd áttört fokhagymát, őrölt borsot, pici sót és 1 tk. akácmézet.

 


2 megjegyzés:

  1. Gratulálok. Nagyon étvágygerjesztő tálak, és hangulatos a piros bogyós tálalás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Szerintem te is szeretnéd. Na nem a bogyókat. :D

      Törlés