Aki ismer, az tudja rólam, hogy mindennek utánajárok, és egyes ételek kapcsán lázas kutatómunkát folytatok. (Hja, az a fránya Skorpióság, az az oka mindennek! :D) Nehogy már marhaságokat írjak a blogra, és nagy nyilvánosság előtt kinevettessem magam! (Már ha ez eddig még nem fordult volna elő. :D) Na jó, igazából nem ez a fő szempontom, hanem a kíváncsiság. ;)
Ez a nápolyi eredetű fánk egyébként megviccelt, ui. hol ilyen, hol olyan néven láttam visszaköszönni: zeppole, zeppola, graffe Napoletane, ciambelle. Egy idő után fel is adtam a küzdelmet, hogy kiderítsem a szóban forgó karneváli édesség valódi nevét, ui. már a szavak jelentése is megfejthetetlennek tűnt. Egyedül a ciambelle esetében volt elmondható, hogy az elsődleges jelentése fánk, míg a zeppole/zeppola, valamint a graffe szó kapcsán bizony egyik jelentés sem utalt fánkra. A „graffe Napoletane” kifejezés ilyen módon szinte értelmezhetetlennek látszott, és a legjobb indulattal is csak „nápolyi kapcsoknak” tudtam lefordítani. De amint azt a nagy nyomozásom utóbb végül kiderítette: a „graffe” a német „krapfen” (fánk) szó olaszosított formája. Ezen a ponton fény derült arra is, hogy az osztrákok és a németek pedig egy 17. századi osztrák pékmesterné, bizonyos Cecilia Krapf neve után hívják krapfennek. (Más kérdés, hogy a fánk eredete ennél sokkal régebbre nyúlik vissza.)
Nos, a graffe Napoletane, vagyis ez a dél-olasz fánk tartalmaz krumplit, és akkor az már egyből zeppolévá/zeppolává lényegül. Úgyhogy maradtam ennél, a mások által is használt elnevezésnél: zeppole, oszt jó' van! :D
De, hogy ne csak a szavakkal zsonglőrködjek, azzal zárom az okfejtést, hogy ez a krumplis fánkocska bizony tényleg finom és könnyű tésztájú. :)
Én először tévedésnek éreztem, hogy már elsőre ilyen sokat sütöttem belőle, de amikor azon kaptam magunkat, hogy nagy hirtelen egy-egy kistányérnyi mennyiséggel elpusztítottunk belőle, akkor bizony bólogattam, hogy de jó, hogy van egy vagonnal. :D Még Anya is örömmel eszegette, pedig ő aztán nem rajong a fánkért. Lekvár nélkül is nagyon eteti magát. ;)
Ez a nápolyi eredetű fánk egyébként megviccelt, ui. hol ilyen, hol olyan néven láttam visszaköszönni: zeppole, zeppola, graffe Napoletane, ciambelle. Egy idő után fel is adtam a küzdelmet, hogy kiderítsem a szóban forgó karneváli édesség valódi nevét, ui. már a szavak jelentése is megfejthetetlennek tűnt. Egyedül a ciambelle esetében volt elmondható, hogy az elsődleges jelentése fánk, míg a zeppole/zeppola, valamint a graffe szó kapcsán bizony egyik jelentés sem utalt fánkra. A „graffe Napoletane” kifejezés ilyen módon szinte értelmezhetetlennek látszott, és a legjobb indulattal is csak „nápolyi kapcsoknak” tudtam lefordítani. De amint azt a nagy nyomozásom utóbb végül kiderítette: a „graffe” a német „krapfen” (fánk) szó olaszosított formája. Ezen a ponton fény derült arra is, hogy az osztrákok és a németek pedig egy 17. századi osztrák pékmesterné, bizonyos Cecilia Krapf neve után hívják krapfennek. (Más kérdés, hogy a fánk eredete ennél sokkal régebbre nyúlik vissza.)
Nos, a graffe Napoletane, vagyis ez a dél-olasz fánk tartalmaz krumplit, és akkor az már egyből zeppolévá/zeppolává lényegül. Úgyhogy maradtam ennél, a mások által is használt elnevezésnél: zeppole, oszt jó' van! :D
De, hogy ne csak a szavakkal zsonglőrködjek, azzal zárom az okfejtést, hogy ez a krumplis fánkocska bizony tényleg finom és könnyű tésztájú. :)
Én először tévedésnek éreztem, hogy már elsőre ilyen sokat sütöttem belőle, de amikor azon kaptam magunkat, hogy nagy hirtelen egy-egy kistányérnyi mennyiséggel elpusztítottunk belőle, akkor bizony bólogattam, hogy de jó, hogy van egy vagonnal. :D Még Anya is örömmel eszegette, pedig ő aztán nem rajong a fánkért. Lekvár nélkül is nagyon eteti magát. ;)
40 dkg finomliszt+kb. 5 dkg a dagasztáshoz
35 dkg sárga krumpli (lisztesre fövő)
5 dkg cukor
1 csapott mk. só
5 dkg vaj
1 tojás
1 nagy kezeletlen citrom reszelt héja
1 nagy kezeletlen narancs reszelt héja
1 cs. Bourbon vaníliás cukor (elhagyható, ha esszenciát használunk)
1 ½ ek. Portorico rum vagy vaníliaesszencia
2,5 dkg friss élesztő
1 dl víz és tej fele-fele arányban
8 dkg finomítatlan nádcukor
1 tk. őrölt fahéj
elkészítés:
- A reszelt citrushéjakra rászórjuk a vaníliás cukrot és elkeverjük a rummal. Lefedve félretesszük. A nádcukrot kávédarálóban egy fordulatnyit finomabbra őröljük, majd a felét összekeverjük a fahéjjal. A fahéjas és a „sima” cukrot külön tálkákba tesszük.
- A krumplit héjában megfőzzük, még melegen lehéjazzuk, és rögtön áttörjük. A 30 dekányi pürét langyosra hűtjük.
- Az élesztőt egy kevés cukorral és liszttel elkeverjük a langyos vizes tejben, és letakarva felfuttatjuk.
- A sóval, cukorral vegyített többi lisztet elmorzsoljuk a puha vajjal, a burgonyapürével, majd a közepébe ütjük a tojást, felverjük, és hozzáadjuk a felfutott élesztőt, valamint a rumos-vaníliás citrushéjat.
- A hozzávalókat alaposan összekeverjük, és apránként kb. 5 dkg lisztet hozzáadva, tésztává dagasztjuk. Kivajazott tálba tesszük, és letakarva megkelesztjük.
- A lágy tésztát háromfelé osztva többféleképpen is megformázhatjuk:
a) az egyik adagot liszttel hintett munkalapon kb. 1 cm vastag téglalapra kinyújtjuk, és 1 cm vastag csíkokra vágjuk. A tésztacsíkokat 10 cm hosszúra daraboljuk, és a végeik összecsippentésével mindegyiket csepp alakúra formázzuk.
b) A másik adag tésztából kb. 1,5 dkg-os (diónyi) golyócskákat gömbölygetünk.
c) A harmadik adagot 1 cm vastag körlapra nyújtjuk, és 6 cm átmérőjű fánkszaggatóval kiszaggatjuk (a közepüket kis pogácsaszaggatóval akár ki is lyukaszthatjuk, ahogy pl. én tettem). Ez esetben a lehulló tésztaszéleket újra begyúrjuk/pihentetjük/kinyújtjuk/szaggatjuk. - A tetszés szerint megformázott fánkokat sütőpapírral bélelt tepsikre sorakoztatjuk egymástól távolabb, és letakarva megkelesztjük.
- Nagy serpenyőben bő olajat hevítünk, és kb. 170°C-on, több részletben, mindkét oldalukon kisütjük a fánkokat. (Közben lehet játszani a hőfokkal, de fontos, hogy ne süljenek túl gyorsan vagy túl lassan.)
- Papírtörlőre szedjük, és még melegen megforgatjuk a kétféle cukorban. Tálaljuk.
