Kategóriák

2021. június 24.

Cseresznyepudingos túródesszert

 

 


 



Ebben a vad melegben az ember csak a légkondis lakásban tud megmaradni – bár a gépezet járatásával is pont, hogy felgyorsítjuk a bolygónkra nézve nem kívánatos melegedési folyamatot. Írnám, hogy mindegy, de marhára nem az, ám a recept szempontjából meg éppen az lenne a nem kívánatos, ha belemennék a témába. Szóval, kint tombol a hőség, bent megy a légkondi, nekem meg rohadtul nincs kedvem sütni (se főzni, sőt nyitott ablaknál fotózni se – csak hogy ilyen fapados kulisszatitkokat áruljak el...). Így csak a képzeletemben látom, ahogy gyümölcsös sütit tolok be a sütőbe. A valóságban viszont ez a poharas desszert készült, ami „kemence” használat nélkül is csillapította az édes utáni vágyamat. :) A gyümölcspudingot permetezésmentes, saját cseresznyéből főztem. Utóbbiból sajnos alig termett nekünk az idén, az a kevéske pedig – amivel mégis megajándékozott bennünket a mi szép kis germesdorfi cseresznyefánk –, javarészt az utálatos poloskák lakomája lett. Az egyébként szép nagyra nőtt gyümölcsszemeket már leszedni sem volt valami felemelő: előbb kilakoltatási végzést kellett benyújtanunk a csúf nedvszívóknak, „akik” zsörtölődve húztak el délre, sőt mindenféle irányba, hogy aztán átadják a helyet a kezemnek, ami így a pirosra ért cseresznyék után nyúlhatott. Azt a kis tálkányi gyümölcsöt mind egy szálig beletettem ebbe a hűsítő desszertbe, hogy ismét örömmel állapíthassuk meg a tényt, miszerint a mi cseresznyénk nem csak magában, de pohárkrémként is szeretni való. :)

 



Hozzávalók 4-6 személyre:


a cseresznyepudinghoz:
50 dkg magozott cseresznye
5 dkg finomítatlan nádcukor (vagy a gyümölcs édességétől függően)
3 ek. citrom- vagy narancslé
2 dkg vaníliaízű pudingpor
0,5 dl kókuszkrém
3 ek. víz

a túrókrémhez:
20 dkg túró
15 dkg mascarpone
1,5 dl habtejszín
8 dkg porcukor
2 kis bio narancs reszelt héja
1 vaníliarúd kikapart magjai (vagy 2 cs. Bourbon vaníliás cukor)
2 ek. frissen facsart citrom- vagy narancslé

a díszítéshez:
4-6 száras cseresznyeszem


elkészítés:

  1. A gyümölcspudinghoz a cukrot lábasba szórjuk, és kevergetés nélkül, kis lángon megkaramellizáljuk.
  2. Rátesszük a magozott cseresznyét, hozzáadjuk a citrom- vagy narancslevet, és fedő alatt félpuhára főzzük a gyümölcsöt.
  3. A pudingport simára keverjük a vízzel hígított kókuszkrémmel, és besűrítjük vele a cseresznyét. Teljesen kihűtjük, majd cső nélküli habzsákba töltjük.
  4. A túrókrémhez az áttört túrót simára keverjük a mascarponéval és a porcukorral. Vaníliamagokkal, narancshéjjal, citrom- vagy narancslével ízesítjük és hozzáforgatjuk a tejszínből vert habot. A krémet cső nélküli habzsákba kanalazzuk.
  5. A túrókrémet a cseresznyepudinggal felváltva üvegpoharakba töltjük és behűtjük. Friss cseresznyeszemekkel díszítve kínáljuk.

 


2 megjegyzés:

  1. Ez a cseresznyepiros csíkos puding is nagyon szemrevaló a háttérrel együtt.Károgok,hogy ebből sem ehetek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a dicséretet! :) Veled együtt károgok amiatt, hogy ilyeneket most nem eszel. :(

      Törlés