Kategóriák

2020. november 18.

Ősz a Zselicben – egy rövid kirándulás emlékei

 

 


 
Október utolsó hétvégéjét a Zselicben töltöttük – ez volt számunkra a 2020-as év „nyaralása”. Tekinthetjük ezt a barátainkkal két héttel korábban a Gemenci erdőben tett nyúlfarknyi sétánk meghosszabbításának, hiszen most is a természeté volt a főszerep. És ez nekünk maga a boldogság, hiszen az állatok és a növények között tudunk leginkább leengedni és közben feltöltődni, aminek egy ilyen rövid kirándulás esetében bizony gyorsított tempóban kell történnie. Sikerült – kipihenten, újult erővel tértünk haza! :)
Minderről nehéz nem pátoszos stílusban nyilatkozni, amit a legutóbbi munkám csak még inkább erősít, úgyhogy előre is bocs a költőibb hangvétel miatt! :D

Szálláshelyünknek a Kaposvár közelében fekvő, Sántoson lévő eklektikus stílusú Mérföldkő Vendégház szolgált. Ez a kis gyöngyszem-házikó a szépen gondozott, hatalmas kertjével (ahol saját termesztésű paprika és paradicsom is a vendégek rendelkezésére áll) és a hangulatos belső kialakításával igazi nyugalom szigete azok számára, akik menekülnek a város zaja elől, de nem kérnek a wellnesshotelek zsivajából sem. A pöttöm lak ízléses és jól felszerelt konyhájában szinte pont ugyanolyan típusú edényekben főzhettem meg az ebédünket, amilyenben itthon. Jól van na, nekem ez fontos! :D Arról nem is beszélve, hogy az egyébként is extra kedves tulaj srác barátságosan mosolyogva, a kéréstől számított 20 percen belül a kezembe nyomta az áhított botmixert, eleget téve ezzel az elfelejtett külön óhajomnak is, hogy végül megnyugodva és elégedetten leturmixolhassam vele az épp akkor készülő zöldséglevesünket.
Az aznapi programjaink után esténként befűtöttünk a barátságos kis nappaliban álló kandallóba, hogy a lobogó-ropogó tűz melegében bekuckózva mozizzunk. – Idilli hangulat, ami felidézte bennünk a korábbi csabrendeki emléket: a romantikus kandallótűznek köszönhető kellemes miliőt ott tapasztalhattuk meg először.





















Ottlétünk 3 napja alatt laza túrákat szerveztünk, annyira, hogy nem nagyon sikerült túllépnünk a napi szintű itthoni sétáink 6-7 km-es távját. :D Az előző esti érkezést követően első nap a szokásosnál tovább húztuk a lóbőrt, majd a botmixeres kívánság teljesítése után a saját főzésű levesből jól belakmároztunk, hogy aztán rögtön útnak indulhassunk.
A Zselici Csillagparkban magasról is szemügyre vettük a csodás környezetet, amit az ősz legszebb időszakában volt alkalmunk felfedezni – a fák lombjai ilyenkor már festői színekbe öltöztetik a tájat. A Dél-Dunántúl lankái szerelem-országom, Ausztria hasonló területeire emlékeztetnek. – A Zselic magával ragadó szépségű, és a Balaton-felvidék mellett kedves a szívemnek. Mondom én, erről egyszerűen képtelenség nem költőien nyilatkozni! :D
Az ezúttal okostelóval készült képek sajnos nem tudják visszaadni a saját szemünkkel látható szépséget.
A kilátóbeli élmény után aztán jól elbazirgáltuk az utat az erdőben, de ezt nem vettük a szívünkre, még az időközben szemerkélő eső ellenére sem, pláne úgy, hogy egy ponton még kávézni és sütizni is tudtunk. Az a pont egyébként a Kardosfa Hotel volt.

 

 










 
Mivel októberben a nap hamarabb nyugovóra tér, nekünk is iparkodnunk kellett a programok teljesítésével. Szombaton ezért délelőtt és délután is útnak indultunk, köszönhetően részben a dupla adag levesnek, aminek a megfőzésével a 2. reggel már nem kellett bajlódnom, hiszen pénteken teljesítettem a feladatot. (Egyébként is vétek lett volna kihasználatlanul hagyni azt a szép konyhát.) Így aztán volt idő arra, hogy délelőtt a vidráknál vendégeskedjünk, délután pedig a szarvasokat látogassuk meg.
A Mike és Lábod község között elterülő Petesmalmi Vidrapark tórendszere természetvédelmi terület. Az itt élő aranyos vízi állatokat elsősorban látványetetés alkalmával lehet megcsodálni. Amíg az etetés időpontjára vártunk, tettünk egy sétát a mesterségesen kialakított tavak körüli erdőben, a tanösvényen, és mire már kezdtük úgy érezni, hogy ennyi éppen elég is volt, a vidrák képviseletében 2 példány, Tomi és Boni is bemutatkozott nekünk.

 









 
A játékos kis állatoktól délben búcsút vettünk, és a szálláson a leves bekebelezése után üstöllést a Zselici Tájvédelmi Körzet mellett elterülő Bőszénfai Szarvasfarmot vettük célba. Bár 1997-ben Kanadában már volt alkalmam szelídített szarvasokat (konkrétan asix vagy más néven pettyes szarvast) simogatni a  marinelandi szarvasparkban, mégis életre szóló élményt nyújtott ez a mostani, szintén testközeli találkozás ezekkel a nemes vadakkal. Nem tudom, ki mit érez, ha egy ilyen állat szemébe néz, de a tekintetükben bizony ott a lelkük. Nagy élmény megsimogatni és fűvel etetni egy olyan állatot, aki (nekem biztos, hogy nem „ami”) egyébként fejvesztve menekül, ha már messziről észreveszi az embert. Itt azonban igazi kegyben lehet részünk: megérinthetjük őket. :)
Éppen ezért is nehéz megértenem és elfogadnom a tényt, hogy pont ezen a helyen kínálnak vadételeket, köztük szarvashúsból készülőt is. A szakács reggel kimegy megsimogatni az állatot, délután meg leöli, hogy aztán íncsiklandó fogást alkosson belőle az ide látogató vendégek számára? Nem is akarom tudni!
A különféle szarvasokon kívül őzet, vaddisznót, lámát, emut, sőt jelenleg egy kengurut is, illetve különböző háziállatokat: pónit, kecskét, tyúkot, kakast láthatunk itt. És naná, hogy mi egy macskával is összefutottunk. :D
Ez a program igazi feltöltődést nyújtott. A vidrás délelőttel együtt pedig ez a nap lett a kirándulásunk csúcspontja. Már csak azért is, mert egy teljes nap állt a rendelkezésünkre, azzal együtt, hogy korán sötétedett, másrészt pedig ez alatt a néhány óra alatt végig állatok közelében lehettünk. :)

 




 
 

 
 
 



 

 

A hazautazásunk napjára csak egy nagyon laza túrát terveztünk. Előző délután a szarvasfarmról a szállásunkra menet Kaposgyarmatnál, az út mentén megláttam egy táblát, ami a közeli erdőben megbújó mésztufahasadékra hívta fel a figyelmet. Úgy gondoltuk, az ide vezető sétát pont nekünk találták ki aznap délelőttre, hogy azt teljesítve, déltájban már úton legyünk hazafelé. A tervet tett követte, és miután Kaposgyarmaton, egy luxustanya mellett letettük a kocsit, a jórészt bükkfák alkotta ritkás erdőben elbarangoltunk a természeti látványossághoz. A bevezető szakaszon a hasadékhoz vezető helyes utat mutató táblára valaki még plusz tudnivaló gyanánt felkarcolta azt az infót, miszerint az egész egy nagy kamu, de mi fittyet hányva a segítő szándékú iránymutatásra, saját – nem létező – szakállunkra felkerestük a „kamuhasadékot”, az infó írójának utólag egy picit azért igazat adva. A mésztufa ui. alig észrevehetően bújik meg a fákkal körülvett, ősz lévén lehullott falevelekkel borított talajba ékelődve, mintegy felhasítva azt. Sebaj, legalább jól lefotózkodtunk mellette, imigyen hirdetve a tényt, hogy nem csak kamu, hogy eljöttünk ide. Viccet félretéve, ide inkább tavasszal vagy nyáron érdemes ellátogatni, amikor a hasadék bivalyfejet mintázó lényegi része valóban jól kivehető. ;)
A „nagy” túráról visszafelé jövet már igencsak korgó gyomorral szaporáztuk a lépteinket, bevágtuk magunkat a kocsiba, és meg sem álltunk Dombóvárig, ahol egy közepes kategóriájú étterem szintén közepes minőségű ebédjét fogyasztottuk el. Majd pedig késő délután a macskáinkkal együtt örvendeztünk annak, hogy újra együtt lehetünk, és éjjel végre a saját, kényelmes párnánk lehet a fejünk alatt.

Mindent egybevéve, ez egy nagyon jól sikerült kiruccanás volt, amire még sokáig emlékezni fogunk. :)