Kategóriák

2020. június 3.

Juhtúrós-zöldséges kölesfelfújt tejfölös joghurtöntettel







Az utóbbi napok nem éppen a főzésről szóltak, ui. nem volt szabad megerőltetnem magamat, de mivel utálom sokáig lógatni a lábamat, abból az időből, amit az itthoni munkavégzésre engedélyeztem magamnak, inkább az édességkészítéshez csíptem le. Úgyhogy ebédre jobbára csak a könnyen és gyorsan kivitelezhető étkek maradtak. A hűtőben fellelhető néhány alapanyag lejárati ideje miatt viszont már kezdtem aggódni, így hát olyan ételt kellett kitalálnom, amibe ezeket egyszerre belepakolhatom, sőt legalább felhasználhatok egy nagyobb mennyiséget a polcon minimum 2 hónapja felbontatlanul álló kölesből. Az alapötlet egy másik gasztroblogról származik – habár sós rizskochhal máshol is találkozhatunk –, de én rizs helyett kölest használtam, ill. a készítés módjában is van némi eltérés. Sőt a többi hozzávalón is variáltam egy csöppet.
Mivel a kölesfelfújt édes változatát imádom, tudtam, hogy sósan is működni fog. Bár cseppet sem nevezhető bonyolultnak, mint ahogyan az elkészítése sem hosszadalmas, de nekem most a zöldségek felaprítása, lereszelése is bőven elég volt. A munkám eredménye ettől függetlenül igencsak szerethető lett, arról nem is beszélve, hogy a mennyiségét tekintve megkíméltem magam attól, hogy másnap is főzzek. :D
Magában is laktató, de köretként is ehetjük.






Hozzávalók 4 személyre:

Kölesfelfújthoz:
30 dkg bio köles
1 fej (kb. 10 dkg) vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
½ kaliforniai paprika (kb. 10 dkg, nálam zöld színű)
5 dl zöldség- vagy csirkehúsalaplé
2,5 dkg mangalicazsír
20 dkg cukkini
15 dkg juhtúró
10 dkg reszelt Cheddar sajt
8 dkg vaj + a sütőtálhoz
4 nagy tojás
1 tk. őrölt kurkuma
1 ek. morzsolt oregánó
őrölt színes bors

2 ek. aprított petrezselyemzöldje + a tálaláshoz

Tejfölös joghurtöntethez:
4 púpozott ek. tejföl
4 púpozott ek. görög joghurt
őrölt színes bors
agavé szirup

elkészítés:

  1. A finomra vágott hagymát az aprított fokhagymával és a paprikával együtt a lábasban felhevített zsíron megdinszteljük.
  2. Hozzáadjuk az átmosott, lecsepegtetett kölest, és megfuttatjuk a hagymás alapon. Felöntjük a forró alaplével, és kis lángon, fedő alatt puhára főzzük. Hagyjuk langyosra hűlni.
  3. A meghámozott, nagy lyukú reszelőn lereszelt cukkinit megsózzuk, és negyedórát állni hagyjuk.
  4. A puha vajat önmagában kihabosítjuk, a tojások sárgájával tovább habosítjuk, majd belekeverjük az aprított petrezselyemzöldet. A fűszerekkel ízesítjük.
  5. A kölesbe vegyítjük a levétől kinyomkodott cukkinit, a juhtúrót, a reszelt sajtot, és hozzádolgozzuk a kikevert tojássárgáját. Végül beleforgatjuk a kemény habbá vert fehérjét.
  6. A kölesmasszát elosztjuk a kivajazott sütőtálban, és megsütjük. Negyedórát hűlni hagyjuk, majd szeletekre vágjuk, és megszórjuk aprított petrezselyemmel, juhtúróval.
  7. Az öntethez a hozzávalókat összekeverjük, és a felfújt mellé kínáljuk.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: kb. 50 perc


Megjegyzés:
A különféle márkájú kölesek főzési idejében vannak eltérések, ezért a felhasznált folyadékmennyiség változhat. Én a dm saját márkás bio kölesét szeretem a legjobban, mert nagyon gyorsan megfő.