Kategóriák

2019. március 23.

Kivikrémes torta







Hetek óta a gyümölcsös tálban várakozott két nagy maréknyi, kőkemény kivi, és időközben a legtöbbjük eléggé megszottyosodott. A kivit más gyümölcsök társaságában általában reggeli italként szoktam fogyasztani, megtámogatva ezzel szervezetem vitaminkészletét, de a hétvége közeledtével torta krémjeként képzeltem el. Mivel ezt a gyümölcsöt igen ritkán használom édességhez, így jó ötlenek tűnt gyarapítani a vele való recepteket. Nem csak tűnt – utólag kiderült, hogy kifejezetten az volt, mármint jó ötlet. :D
Gyorsan eldőlt, hogy milyen tésztát készítsek, ui. a kakaós, vajas piskóta egy ideje nagy kedvencem. A krémet sikerült annyira eltalálni, hogy nehezemre esett nem elnyalogatni csak úgy magában. :D Üde, nyárias ízű, és bár a kókuszkrém nem tolakodó, de kellemesen érezhető benne. A kakaós piskótával nagyon jó párost alkotnak. :) Tudom, az évek alatt sok sütire ráaggattam már a kedvenc jelzőt, de ez a kivis a top kategóriások közül is az egyik legkedvesebb lett. :)
Bár még 1 hónap van addig hátra, de húsvétra kifejezetten jó választás lehet ez a torta. ;)






Hozzávalók 35x14 cm-es gyümölcskenyérformához:

Piskótához:
6 tojás
10 dkg porcukor
10 dkg olvasztott vaj
12 dkg finomliszt
2 dkg holland kakaópor
8 g sütőpor

Kivikrémhez:
40 dkg kivi (hámozva mérve)
2 dl kókuszkrém (Cocomas)
4 dkg étkezési kukoricakeményítő
15 dkg porcukor
15 dkg vaj

Díszítéshez:
néhány szem kivi

elkészítés:

  1. A piskótához a tojások sárgáját a porcukorral habosra kavarjuk, majd hozzádolgozzuk a langyos olvasztott vajat, valamint a sütőporral, kakaóporral vegyített liszt felét.
  2. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a fele mennyiségű habbal fellazítjuk a kakaós masszát, majd felváltva hozzáforgatjuk a többi tojáshabot és a maradék kakaós lisztet.
  3. A sütőformát kivajazzuk, kibéleljük sütőpapírral, és belesimítjuk a tésztamasszát. Előmelegített sütőben megsütjük.
  4. A piskótát pár percig a formában hagyjuk, majd átfordítjuk egy tortarácsra, lehúzzuk róla a sütőpapírt, és hagyjuk kihűlni.
  5. A krémhez a meghámozott kivit pürésítjük, majd kiveszünk belőle egy keveset, és csomómentesre keverjük a keményítővel.
  6. A többi kivipürét 5 dkg porcukorral, a kókuszkrémmel és a keményítős keverékkel együtt lábasba öntjük, és kis lángon, kevergetve pudinggá főzzük. Teljesen kihűtjük.
  7. A puha vajat a többi porcukorral kihabosítjuk és alaposan összekeverjük a kivipudinggal. Ha a krém túl lágy, hűtőbe tesszük annyi időre, hogy könnyen tudjunk vele dolgozni.
  8. A piskóta széleit, ha szükséges, kiegyenesítjük, és 2 lapra vágjuk. Az egyik tésztalapra rásimítjuk a krém nagy részét, és befedjük a másik piskótalappal. A torta teljes felületét körbekenjük a megmaradt krémmel, és néhány órára hűtőbe tesszük.
  9. A süteményt felezett kivikarikákkal díszítjük és felszeleteljük.
sütési hőfok: 170°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 30 perc


Tipp:

Ha a díszítéshez nincs kivink, a torta tetejét kakaóporral is meghinthetjük
.
Doboz alakú sütőforma híján, a piskótát tepsiben is megsüthetjük, azután úgy vágjuk a tésztát, hogy 2 db hosszú, keskeny lapot kapjunk.

Megjegyzés:
A piskóta formája nálam most nem lett túl szép, mert sütés közben púpos lett a teteje, és a púpot nem sikerült szép egyenesre levágni. :D










10 megjegyzés:

  1. De szép! Én most csak a szemem legeltetem ezeken a szép fotókon. :)
    Sajnos a kivi nem szeret engem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Sajnálom, hogy az kiviallergia miatt nem ehetsz belőle, pedig ebből sok szeletet küldtem volna. De sebaj, más gyümölccsel is finom. ;)

      Törlés
  2. Szerintem nagyon szép, sőt gyönyörű lett!

    VálaszTörlés
  3. Jujj de guszti! Én sajnos későn,...(most) találtam erre a receptre,de úgy döntöttem, még húsvét van....azonnal elkezdem csinálni! ;-D Kíváncsi vagyok milyen fincsike!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kár, hogy nem előbb találtál rá, de igazad van, még most sem késő. ;) Remélem, neked is annyira ízlik majd, mint nekem. Egy picit izgulok ám. :D

      Törlés
  4. Szia Gabi! Kókusz krémet mivel lehetne helyettesíteni? Vagy hogy készül? 😇 köszönöm a válaszod! Annyira szuperul néz ki, hogy muszáj lenne elkészítenem!😀😀😍😍😍😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Nikol! Köszi a dicséretet, örülök, ha tetszik a süti!😀 Kókuszkrémet vagy más néven kókusztejszínt lehet venni a boltban vagy rendelni a netről. Én Cocomas márkájút használok, kis 2 dl-es papírdobozos. De simán helyettesítheted habtejszínnel, úgy is finom, bár a kókuszkrémnek azért van egy különleges íze, amit én imádok. De habtejszínnel is szeretni fogod. ;)

      Törlés
    2. Köszönöm szepen a választ! Mindenképp elkészítem amint sikerül fincsi kiwit találnom 🙃 akkor vagy megpróbálok beszerezni olyan krémet, vagy állati tejszínnel kísérletezem akar egy két csepp kókusz arcomat bele cseppentve😃😊
      Ha sikerül elküldöm a tapasztalatom és fotót is persze! 🙃
      Lehet csak húsvét után...🤔😋😃

      Törlés
    3. Igazán nincs mit, szívesen!😊 Én aromát semmiképp sem használnék. Azt azért fontosnak tartom leírni, hogy a kókusztejszínnek sütikrémnek elkészítve nincs kókuszíze, csak amikor "nyersen", magában kóstolod. Tehát a kész süti krémjének sem lesz kókuszíze. Ettől függetlenül azért persze van egyfajta aromája, amin érezni lehet, hogy nem állati tejszínből készült, de az az aroma mégsem kókuszos, legalábbis számomra nem tűnik annak.
      Oké, várom a beszámolódat.😃

      Törlés